Az Artisjus Egyesület Artisjus Irodalmi Nagydíját 2016-ban Tőzsér Árpád Erről az Euphorboszról beszélik című válogatáskötete kapta, az Artisjus Irodalmi Díjat „esszé, kritika” kategóriában Beck András Szakítópróba. Karinthy, a Nihil és akiknek nem kell című kötete – mely a Műút-könyvek sorozatában jelent meg -, mellette pedig Bognár Péter, Gerőcs Péter és Takáts József is irodalmi elismerésben részesült. A díjátadó ünnepséget március 1-jén tartják majd a Budapest Music Centerben.
Tőzsér Árpád
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas Tőzsér Árpád szlovákiai magyar író, költő, műfordító és irodalomtörténész kapja az idei Artisjus Irodalmi Nagydíjat a Kalligram Kiadónál megjelent Erről az Euphorboszról beszélik című válogatáskötetéért. A kiadvány Tőzsér Árpád 1963 és 2012 között született verseit mutatja be, összegzést nyújtva az öt évtizede folyamatosan épülő, mindig új elemekkel gazdagodó nagy jelentőségű költői életműről.
Beck András
Beck Andrást Szakítópróba. Karinthy, a Nihil és akiknek nem kell című könyve alapján díjazták az esszé, kritika kategóriában. A Műút Könyvek kiadásában megjelent kötet Karinthy Nihil című versének befogadástörténetét kíséri végig. Beck András rendhagyó, rokonszenves egyes szám első személyű értelmezései jelzik, hogy a kötet nem csupán az irodalomtörténeti szakmának szól. Mindezt alátámasztja a kiadványban szereplő hat Nihil-képregény is, amelyet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatói készítettek.
Bognár Péter
A rodológia rövid története című verseskötetéért Artisjus Irodalmi Díjban részesülő, harmincas évei közepén járó Bognár Péter művében az áltudományos világot állítja középpontba. A Magvető Kiadó gondozásában megjelent kötet a szerző korábbi írásaihoz képest formai szempontból feszesebb, jobban előtérbe kerülnek a metrikai szempontból kötöttebb formák, amely idézi Grecsó Krisztián méltatását is: „Bognár valódi nyelvújító, nyelvrontó, nyelvépítő, egy épülő mondatuniverzum az övé, amely szinte pökhendin elődnélküli.”
Gerőcs Péter
A próza kategóriában Gerőcs Péter Győztesek köztársasága című regénye alapján vehet át elismerést. Az 1985-ben született szerző legújabb regénye eleinte krimi formátumban meséli el egy fiatal meleg értelmiségi történetét, majd sajátos disztópiába fordul. A mű központi témaköre napjaink kulturális élete, az értelmiség helyzete, útkeresése. A kötetet egyes elemzők kulcsregénynek tekintik néhány szereplő feltételezett beazonosíthatósága miatt.
Takáts József
Az Osiris Kiadó által közreadott A megfelelő ötvözet című politikai eszmetörténeti tanulmánykötete alapján részesülhet Artisjus Irodalmi Díjban Takáts József. Az irodalomtörténész Margócsy István közleményben idézett méltatása szerint a kötet megbízható politikai és ízlésítéletekkel rajzolja körül a szerző téziseit, valamint a különböző eszmék történeti és teoretikus elemzéseit nagyvonalú belátással, eleganciával és toleranciával interpretálja, valamint kínálja fel mai továbbgondolásra.
Az Artisjus Egyesület által 2006-ban alapított elismeréseket a korábbi években olyan jeles szerzők vehették át, mint Kukorelly Endre, Pintér Béla, Bodor Ádám, Tolnai Ottó, Spiró György, Tandori Dezső, Háy János, Zalán Tibor, Cserna-Szabó András és Závada Pál.
Forrás: MTI/Facebook