A magyar rockzene születésétől a hőskoráig kíséri nyomon az eseményeket most megjelent könyvében Kovacsics András. Az Omega-Universal, zenekartól az együttesig című kötet rengeteg régi fotóval, sztorikkal követi végig négy formáció történetét.
„Huszonöt évig, 1962-től 1986-ig voltam aktív zenész, ez a negyedszázad életem meghatározó része volt. 2006 óta gyűjtöm a fotókat, a történeteket, újságcikkeket a honlapomon, ezeket most könyv formájában adom közre” – mondta Kovacsics András „Öcsi” a csütörtöki bemutatón az angyalföldi Rockmúzeumban.
A gitáros, basszusgitáros öt éven át játszott az Omegában, utána az Olympia és a Syconor tagja volt, a leghosszabb időszakot, tizenöt évet, pedig az Universalban töltötte.
A 74 éves Kovacsics András felidézte: az Omega úgy jött létre 1962 őszén, hogy hárman – a basszusgitáros Varsányi István, a ritmusgitáros Kóbor János, majd ő, aki szólógitáron játszott – a Ciklon együttesből átszivárogtak a Próféta zenekarba, amelyikben Benkő László zongorázott, énekelt és furulyázott. A nem sokkal később Laux József dobossal kiegészülő Omega számos angol és magyar nyelvű kislemezt rögzített ebben a kezdeti felállásban, 1967-ben Koncz Zsuzsát kísérték együtt az Ez a ház című dalban az Ezek a fiatalok című filmben.
A zenész 1967-ben helyet cserélt Molnár György gitárossal, így került a Decca (későbbi nevén Olympia) zenekarba, ahol Horváth Charlie még trombitált, majd 1969 és 1972 között a Syconor következett, végül 1972-től az Universal. Ennél a zenekarnál tért át a basszusgitárra, itt volt zenésztársa Zwolenszky Ferenc „Marió” (ének), Kapitány Gábor (zongora), Király Tamás (dob) és Végvári Ádám (gitár, ének) – utóbbi 1980-ban a Neoton Famíliához került.
„Az Universal az egyik első magyar zenekar volt, amelyben mindannyian énekeltünk is” – mondta Végvári Ádám. Az Universal volt Kovács Kati kísérőzenekara is 1977 és 1986 között, összesen 2354 koncerten; felléptek Lengyelországban, Csehszlovákiában, az NDK-ban, Kubában és a Szovjetunióban is együtt. Mint Kovács Kati felidézte, ők adták az első élőben közvetített koncertet a Magyar Televízióban, 1981-ben a győri színházból.
Az Omega-Universal, zenekartól az együttesig című könyv könyvesbolti forgalomba nem kerül, zenei rendezvényeken és online vásárolható meg.
Forrás: MTI