A Magyar Sajtó Napja alkalmából elismeréseket adtak át a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székházában csütörtökön Budapesten. A díjazottak listáján Tóth Dénes debreceni újságíró is szerepel.
Az eseményen Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet beszédében kiemelte: nagy felelőssége van az újságíróknak, ellensúlyt képeznek a tudatlansággal, gyűlölettel és félelemmel szemben. Ahol hiányzik az egyensúly, ahol a történetnek csak az egyik oldalát mondják el, a szabad sajtó megragadja a lehetőséget, hogy elmondja a másikat – fogalmazott.
Az idén százhúsz éves médiaszakmai szervezet hagyományainak megfelelően a rendezvényen több szakmai díjat adtak át. Aranytoll-díjat – a MÚOSZ életműdíját – kaptak Bolgár György, Fejes István, Féner Tamás, Kertész Zsuzsa, Simonffy Katalin és Tóth Dénes.
A debreceni újságíró, szerkesztő Tóth Dénes 37 évig dolgozott hivatásosan a szakmában. Többek között volt a Hajdú-bihari Napló újságírója, tervezőszerkesztője, később olvasószerkesztője; az Egyetemi Élet felelős szerkesztője; a kék-sárga Debrecen főszerkesztő-helyettese, később az azonos nevű hetilap szerkesztője, főmunkatársa; az Úton szerkesztője, valamint a Piacz főszerkesztője. A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán 1993-tól, a kommunikáció szak indításától húsz tanéven át külső óraadóként vezetett foglalkozásokat gyakorlati újságírásból. 2006-ban Debrecen Város Sajtódíjával ismerték el munkásságát.
Az írás, szerkesztés mellett, valamint azokkal karöltve évtizedeken át a színház és kultúra világában tevékenykedett. Kiemelt figyelmet fordított a debreceni értékekre, a helyi kultúra folyamataira, újságíró színikritikusként pedig a hazai színjátszásra. Színházzal kapcsolatos elemzései, tanulmányai országos folyóiratokban is megjelentek.
Tóth Dénes nyugdíjas lett néhány éve, ám ez idő alatt már megjelent kilenc kis kötete színházról, táncról, újságírásról.
A debreceni újságíróval készített korábbi interjúnk ide kattintva olvasható.
Forrás: MTI/Dehir