Idén adják át először a Libri irodalmi díjat, valamint a Libri irodalmi közönségdíjat. A Libri Könyvkereskedelmi Kft. az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit ismeri el.
A Librinek a kultúra elhivatott pártolójaként az egyik fő célja az olvasás népszerűsítése és az olvasás élményének átadása. Ennek a programnak a részeként adják át 2016-ban első alkalommal a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. Fontosnak tartják azt is, hogy a kortárs magyar szép- és tényirodalmat előtérbe helyezzék, és egy presztízsértékű díjjal megmutassák, melyik az a könyv, amely megkerülhetetlen egy-egy év magyar terméséből. A szabályzat szerint a versenybe csakis élő magyar szerző könyve kerülhet be, első megjelenésű könyvvel.
2016-ban a 182 könyvet tartalmazó listáról egy majd 60 fős, neves közéleti személyiségekből álló szakmai bizottság szavaz a neki leginkább tetsző öt könyvre. Többek között Csányi Vilmos, Divinyi Réka, Gaborják Ádám, Gács Anna, Gárdos Péter, Iványi Gábor, Kuczogi Szilvia, Keresztury Tibor, Máté Gábor, Mérő László, Szvetelszky Zsuzsa és a Budapesti Fesztiválzenekar is részt vesznek a szavazásban. Az így kialakuló 10-es könyvlistára szavazhat áprilisban az ötfős zsűri és a közönség is.
A Libri irodalmi díjat minden évben olyan könyv kapja meg ezentúl, ami hozzátesz valamit a kultúránkhoz. A 2015-ös év könyves terméséből több körös szakmai szavazás során kerül ki a verseny győztese, aki 1 millió forintot kap. A verseny menetéről bővebb információ itt olvasható.
A Libri irodalmi díj zsűrije:
• Fullajtár Andrea, Jászai Mari-díjas színész, a Katona József színház tagja
• Szilágyi Zsófia, irodalomtörténész, kritikus, a Móricz Zsigmond Társaság elnöke, egyetemi oktató
• Bálint András, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
• Károlyi Csaba, irodalomkritikus, író, szerkesztő, az Élet és Irodalom munkatársa, egyetemi oktató
• Vitray Tamás, Kossuth-díjas újságíró, főszerkesztő, riporter, kiváló művész.
A szakmai bizottság által első körben kiválasztott 10 könyvből álló listát az olvasóknak is megmutatják, akik ezt követően eldönthetik, hogy melyiket tartották a legfontosabbnak, melyiknek van a legnagyobb hatása, és melyik érdemes a Libri irodalmi közönségdíjra. A szavazás 2016 április 4-től kezdődik, részletek itt olvashatóak.
A Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj ünnepélyes díjátadója május közepén lesz. A 182 könyvről, a kiválasztottakról és nyertesekről a Libri honlapján és Facebook-oldalán olvasható bővebb információ.