Több tízezer kubai és rengeteg turista gyűlt össze, hogy élőben hallhassa a Rolling Stones történelmi jelentőségű koncertjét Havannában.
A Rolling Stones péntek este lépett színpadra a havannai Ciudad Deportiva arénában. „Hello Havanna, jó estét kubai barátaim!” – üdvözölte spanyol nyelven a közönséget Mick Jagger. Az 1962 óta működő zenekar – Jagger mellett Keith Richards, Ronnie Wood és Charlie Watts – a Jumpin’ Jack Flash című dallal kezdte 2006 óta első ingyenes koncertjét, majd következett az It’s Only Rock ‘n Roll (But I Like It).
A Rolling Stones alig két nappal az után lépett színpadra Kuba fővárosában, hogy az amerikai elnök befejezte szintén történelmi jelentőségű látogatását. Barack Obama személyében csaknem 90 év után látogatott amerikai elnök a szigetországba. Ez és a brit együttes fellépése sokak szerint a szocialista ország nyitását jelzi a világra.
A koncert a legnagyobb ilyen jellegű esemény volt az 1959-es forradalom óta, többen már a csütörtök éjszakát is a Ciudad Deportiva előtt töltötték, hogy biztosan bejussanak a koncertre.
„Most már meghalhatok” – mondta Joaquín Ortiz, egy 62 éves éjjeliőr, aki az 1960-as évek óta nagy rockrajongó. Akkoriban azonban az ország kommunista vezetése olyannyira helytelenítette az amerikai és a brit zenekarokat, hogy a tinédzser Ortiznak rejtegetnie kellett Beatles- és Rolling Stones-lemezeit: kellőképp forradalminak ítélt kubai együttesek albumainak tokjába tette őket. „Látni a Rolling Stonest, olyan ez nekem, mint egy utolsó kívánság” – mondta.
„Egész életemben erre vártam, ők a legnagyobbak” – jelentette ki egy 57 éves honfitársa. „Történelmi” – mondta a fellépésről Raúl Podie, egy 22 éves kubai kormányalkalmazott. „Szeretném, ha még több zenekar jönne, ha nagyobb lenne a változatosság, mert az azt jelentené, hogy kevésbé vagyunk elszigetelve” – fogalmazott.
Az arénánál összegyűlt tömegben szép számmal voltak külföldiek is, akiknek legalább akkora újdonság volt Kubát látni, mint a kubaiaknak a Rolling Stonest.
Két amerikai férfi például Floridából, Key Westről hajózott Havannába a különleges alkalom kedvéért. „Életem egyik álma volt, hogy Kubába hajózzak” – mondta a 65 éves Paul Herold, aki nyugdíjas vízvezeték-szerelő. Barátja, az 59 éves Ken Smith hozzátette, hogy az évekig tartó hezitálás után végül a koncert miatt keltek útra, és nem bánták meg. „Most vittek el minket egy körre egy ’57-es Pontiacon. Semmi sem lehet jobb ennél” – mondta.
Egy holland férfi, Sjoerd Olrichs 1970 óta 77 Rolling Stones-koncerten vett részt, Kubába azért ment, hogy ne maradjon le a különleges alkalomról.
A Kubában zajló változásokról – a szigetország és az Egyesült Államok közötti enyhülésről – nem közvetlenül ugyan, de Mick Jagger is szót ejtett, amikor csütörtökön megérkezett az országba. „Nyilvánvalóan történtek dolgok az elmúlt években” – mondta a José Martí repülőtéren. “Idővel minden változik. Örülök, hogy itt lehetünk” – fűzte hozzá.
Forrás: MTI