Oda-vissza című kötetéért Fekete Anna kapja idén a Makói Medáliák-díjat. Az első köteteseknek járó elismerést – a Makó Híradó információi szerint idén is a magyar költészet napján – József Attila születésnapján, azaz április 11-én adják át.
Fekete Anna 1988-ban született Komáromban. A mozgássérült költőnő Budapesten érettségizett, majd rövid bölcsészkari kitérő után orvostudományi egyetemen végzett el négy félévet.
Versei eddig a KULTer.hu mellett a Mozgó Világban, a Magyar Naplóban, az ÚjNautilusban, a Tiszatájban, a Szőrös kőben, a Holmiban, a Napútban és az Irodalmi Centrifugában jelentek meg. Számára az írás kísérletezés, fegyelem, bele- és kiszabadulás.
A Makói Medáliák magyar irodalmi díj, amelyet 2005-ben a József Attila-emlékév alkalmából alapított Makó város önkormányzata. A díj célja, hogy támogassa az elsőkötetes költőket, ahogyan az egykor József Attilával is történt. A díjazott személyére szakmai kuratórium tesz javaslatot. 2010-től Turi Tímea, Bíró-Balogh Tamás és Orcsik Roland feladata az odaítélésről való döntés.
Korábban Ilia Mihály, Lator László, Füzi László és Grecsó Krisztián voltak a kuratórium tagjai, Mátó Erzsébet pedig a József Attila Városi Könyvtár és Múzeum igazgatójaként a város részéről segítette a mindenkori testület munkáját, helyét most Janáky Marianna tölti be.
Az elismerést eddig Haraszti Ágnes, Kollár Árpád, Bálint Tamás, Varga Zoltán Tamás, Svébis Bence, Simon Márton, Deres Kornélia, Áfra János, Szőcs Petra és Antalovics Péter nyerte el. A díj egy – Csányi Katalin szobrászművész által készített – bronzplakett és bruttó százezer forint pénzjutalom.