Új dal mellé új klip is jár – debütált a debreceni rockegyüttes, a Tankcsapda Alföldi gyerek című nótája, amely a május 13-án megjelenő Három Rohadék Rockcsempész című dokumentumfilmjük kísérődala is egyben.
Az Alföldi gyerek forgatási helyszínei Hortobágy és Tiszacsege voltak, Lukács Laciék főként gyalog és motoron veszik uralmuk alá az ottani utakat, a klip jól tükrözi az egyszerű, vidéki hangulatot. A sztori arról szól, hogy Fejes (dob) és Sidi (gitár) egy fiktív bulvárújság címlapján felháborodnak, ugyanis a lapban Lukácsról (ének) írtak valamit. Ennek következtében a frontembert ott hagyják az úton, akinek stoppal kell tovább menni.
A videóban időnként feltűnnek koncertrészletek, ezeket a Lévai Balázs rendezte dokumentumfilm felvételeiből vágták be.
A Három Rohadék Rockcsempész egy évig készült. A stábtagok követték a zenekart külföldre is, hogy megörökítsék a legfontosabb pillanatokat. A 25. évforduló alkalmából készülő filmet kétszer lehet majd megtekinteni, ebből az egyik vetítés Debrecenben lesz, az Apolló moziban, a másik pedig a budapesti Urániában. Később majd a MOL benzinkutaknál lehet beszerezni a DVD-t.
Forrás: Index, fotó: Facebook / MyActionCam