Oravecz Imre verseskötete, a Távozó fa nyerte el ebben az évben az ország legjelentősebb magán-irodalmi díját, az Aegon Művészeti Díjat, melyet tizenegyedik alkalommal adtak át.
Az Aegon Művészeti Díj Magyarország legrangosabb, független, legnagyobb pénzjutalommal (nettó 3 millió forint) járó magánalapítású elismerése, ami az előző év kiemelkedő kortárs szépirodalmi alkotását díjazza.
Oravecz Imre nyertes Távozó fa című verseskötetét a Magvető Kiadó gondozta, mint ahogy első kötetét (Héj, 1972) is. Oravecz volt szerzője a Szépirodalmi, a Helikon és a Jelenkor kiadónak is, végül tavaly ismét visszatért a Magvetőhöz. A Távozó fa életműkiadásának első kötete is.
Oravecz Imre életútja Szajláról, egy kis nógrádi faluból indult, több külföldi út és életkísérlet – Kalifornia, Chicago, Berlin – után most is itt él. Angolul Nádasdy Ádámtól tanult, verseiről az első kritikát Weöres Sándor írta. „A költő akkor is költő marad, ha regényt ír” – mondta Oravecz tavaly év végén a Távozó fa könyvbemutatóján. Azt, hogy költő maradt és az Ondrok gödre majd a Kaliforniai fürj című nagyregényei után sikerrel talált vissza a versíráshoz, a Távozó fa eddigi kritikái is bizonyítják.
A kötetről írták:
„A távozó fa radikális írói állítás, a visszavont, mellérendelő jelenlét könyve. Rémület és áhitat. Hangsúlyai és -lejtése a kései költészetek legnagyobbjaihoz emeli. A magát megvallani kész kreatúra számvetése. Végsőkig csupaszított, kopár, kérlelhetetlen elégia. Búcsú és megérkezés.”
(Jánossy Lajos, Litera)
„Oravecz új kötete elsősorban az ellentétekről szól, a halál várásáról és az élni akarásról, a félelemről és a nyugalomról, az idegenségről és az otthonra találásról, a megszólalás (és a hallgatás) nehézségéről és felszabadító voltáról. Lényegi és lenyűgöző bátorsága pedig mindenekelőtt abban áll, hogy ezeket a komplikált problémákat nemcsak ábrázolja, nemcsak beszél róluk, de át is éli őket, és az olvasó szeme láttára meg is valósítja mindet.”
(Krusovszky Dénes, Műút)
„A Távozó fa az öregedésről írt szomorúan csodálatos esettanulmány fákkal, madarakkal, kisgyerekkel, egyben időutazás, amiből megtudhatjuk, hogyan szűkül össze az életünk.”
(Könyves Blog)
Így tudta meg Oravecz Imre, hogy díjat nyert:
A 2016-os Aegon Művészeti Díjra esélyesnek választott tíz könyv: Bartis Attila: A vége, Danyi Zoltán: A dögeltakarító, Dragomán György: Oroszlánkórus, Esterházy Péter: A bűnös, Marno János: Hideghullám, Oravecz Imre: Távozó fa, Rakovszky Zsuzsa: Fortepan, Réz Pál: Bokáig pezsgőben, Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra, Térey János: A Legkisebb Jégkorszak.
Oravecz Imre kötetéből ide kattintva olvashatók részletek.
Borító: Kovács Tamás / MTI