Tojással dobáltak meg és fertőtlenítő folyadékkal spriccelték le Ljudmila Ulickaja írónőt, valamint diákok egy csoportját csütörtökön Moszkvában, akik a Memorial emberi jogi szervezet egyik pályázatának díjkiosztó rendezvényére érkeztek éppen.
Feltehetően fiatal Putyin-párti aktivisták támadták meg a rendszerkritikus regényírót és a diákokat. A tojással, szalmiákszesszel, valamint zöld fertőtlenítő folyadékkal dobáló, locsoló mintegy két tucat aktivista a Nemzeti Felszabadítási Mozgalomhoz tartozik.
„Itt élünk. Ilyen körülmények között. És csak örülhetünk annak, hogy ez csak valami fertőtlenítőszer volt, és nem kénsav” – kommentálta a történteket Ulickaja az AFP-nek küldött egyik e-mailben. A NOD tagadta, hogy köze lenne a támadáshoz.
„Aktivistáink messzebb álltak, feliratos táblákkal, amelyeken az oktatási intézmények külföldi finanszírozása és a történelem eltorzítása ellen tiltakoztak” – jelentette ki az AFP-nek szóvivőjük, Roman Zsivkov.
Az egyik szemtanú, Julius Freytag, a Memorialt támogató német Freiheit Alapítvány vezetője elmondta, hogy az akcióban résztvevők „nagyon szervezetten viselkedtek, és pontosan tisztában voltak azzal, hogy kik vesznek részt ezen az eseményen.”
A Memorial társelnöke, Jan Racsinszkij szerint a támadók összejátszottak a rendőrökkel, ugyanis azok nem avatkoztak közbe a sarló-kalapácsos vörös zászlót tartó, és szovjet hazafias dalokat éneklő aktivisták dobálózásába az Egyének a történelemben, Oroszország a XX. században című Memorial-pályázat díjkiosztóján.
A legjelentősebb oroszországi emberi jogi szervezet 1999 óta minden évben díjazza az orosz egyetemisták és középiskolások által beküldött legjobb esszéket, amelyek olyan témákról szólnak, hogy például a szerzők családja hogyan vészelte át a sztálini megtorlásokat vagy a második világháború éveit.
Forrás: HVG