Álmodj otthont Csontváry képeinek! címmel kreatív ötletpályázatot hirdet a Miniszterelnökség Csontváry Kosztka Tivadar alkotásait méltó módon bemutató kiállítótér tervezésére, valamint lehetséges magyarországi helyszínének megtalálására.
A 16 millió forint összdíjazású nyilvános pályázaton bárki előállhat ötletével.
Az ötletpályázat célja, hogy megtalálja azt a karakteres eszközökkel készült mai megoldást, amelyet áthat a Napút festőjének szellemisége, amelyben maga a művész is kedvét lelné. Csontváryt élénken foglalkoztatta egy saját műveit bemutató kiállítótér megalkotása, ehhez terveket is készített.
A különc festő műveit bemutató tér helyének megtalálására, kialakítására és megformálására vállalkozó pályázók munkái közül a legjobbnak tartott építészeti, tájépítészeti, belsőépítészeti, multimédiás, valamint képzőművészeti megoldásokat várja a Miniszterelnökség.
Több pályázat díjazása is lehetséges, a legnagyobb elérhető díjösszeg 6 millió forint, de minden pályázó csupán egyetlen munkával vehet részt a megmérettetésen.
A kiíró Miniszterelnökség teljes szabadságot biztosít a kiállítótér jellegében és magyarországi elhelyezésében. A megvalósításnak nincs sem formai, sem egyéb kötöttsége.
Az ingyenes pályázat célja, hogy a kiállítótér kiemelt szerepet töltsön be a hazai kultúrában, kapcsolódjon a zseniális és rejtélyes művész szellemi hagyatékához, valamint a választott helyszín és tér illeszkedjen környezete kulturális és épített közegéhez is.
A pályázat honlapján – www.csontvarypalyazat.hu – ingyenes regisztrációt követően a kiírás szövege, valamint a teljes pályázati anyag elérhető minden érdeklődőnek. A pályázat lebonyolítója a Lechner Tudásközpont – áll a közleményben.
Forrás: MTI, borító: Csontváry Kosztka Tivadar, A Keleti pályaudvar éjjel, 1902