2016. április 21−24. között 23. alkalommal volt alkalmunk részt venni a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, amelynek helyszínéül idén is a Millenáris szolgált. A változékony tavaszi időjárás sem vette el a látogatók kedvét – tapasztalom az utolsó napon, mikor végre én is útnak indulok a standok közt bóklászva az egyik beszélgetés helyszíne felé.
Szürke, esős időben érkezünk meg a fesztivál helyszínére; a parkban csak az épület mellett elszórtan látni néhány, a cigarettájukat minél gyorsabban elszívni igyekvő embert, láthatóan ők is fáznak. Délben a Szabó Magda-teremben A jövő a digitális olvasóé? címmel folyik beszélgetés a nyomtatott könyvek és az e-könyvek kapcsolatáról, utóbbi iránt a nyugdíjasok körében szintén komoly az érdeklődés, így a fiatalok mellett már ők is potenciális vásárlóerőt jelentenek. A könyvpiac bevételének jelenleg 1%-át teszi ki az e-könyv, de a magasabb ÁFA komolyan befolyásolja az árat, a versenyképességet pedig jelentősen csökkenti. Elhangzik, hogy a könyv típusától is függ a népszerűség, hiszen egy képzőművészeti kiadvány elektronikus verziójának kevésbé van létjogosultsága, mint például a regények esetében.
Körbejárunk a standok között, sok az érdeklődő, de még nem jön rám a tömegiszony. Több olyan könyv is megjelent a fesztiválra, amelynek tervbe vettem a beszerzését, ezért egy-egy standnál hosszabban elidőzünk. Kézbe veszem a Helikon Kiadó által megjelentetett Talpa alatt a föld című vaskos könyvet Salman Rushdie-tól, már a borítóról sem bírom levenni a szemem. Viszonylag komoly vállalkozásnak tűnik, hiszen egy nem mindennapi történetről van szó, amely 900 oldalon keresztül bonyolódik; van benne valami, ami magával ragad. A héten bemutatott Másodlagos kötések is a listámon szerepel, a verseskötet a szemtelenül fiatal Szabó Márton István első könyve (Jelenkor Kiadó). A Kalligram standjánál végre kézbe veszem személyes kedvencem, Németh Gábor új könyvét, az Egy mormota nyarát, és nagy örömmel konstatálom, hogy a szerző egyik korábbi könyve potom ötszáz forintos áron beszerezhető, így rögtön pótolom is az elmaradásom (A tejszínről). Így legalább lesz mit aláíratnom a délután dedikáló szerzővel, gondolom közben. (Szerencsénk, hogy a belépő levásárolható, emellett pedig a kiadók jelentős kedvezményekkel könnyítik meg a dolgunkat, és teszik egyben lehetetlenné, hogy az ember üres kézzel – és tömött tárcával − menjen haza.)
Utolsó pillanatban érünk oda az Osztovics-teremhez, ülőhely csak elszórtan, lekuporodom a lépcsőre, és azzal vigasztalom magam, hogy így legalább jobban tudok majd fotózni. Így is lenne, ha a fényképezőgépem nem adná meg magát a második kattintásnál, ezért a nap hátralévő részében semmit nem látok abból, amit fényképezek. A színpadon Lévai Balázs, akire korábban – találóbb kifejezés híján – több alkalommal is popkulturális ikonként hivatkoztam, vendége pedig Grecsó Krisztián, akinek Jelmezbál – Egy családregény mozaikjai címmel jelent meg új könyve a Magvető gondozásában. Nem lepődünk meg kifejezetten, hogy a közel háromszáz oldalas mű egy családregény; ahogy Grecsó is mondja önmagáról, nála a család egy „örökös mánia”. Talányos bűnügy foglalja keretbe a történetgomolyagot; az író azt is megosztja velünk, hogy Tarantino Ponyvaregényének szerkezetét használta az íráskor, bár a könyv eredetileg egy sima novelláskötetnek indult. Az első verziót Darvasi László egy piros filctollal „végezte ki”, így az eredetiből négy szöveg maradt, azokat írta tovább Grecsó. A körkörös szerkezetű történet, amelyben a nők nézőpontja előtérbe kerül, kissé talán nehezen követhető, de a szerző reméli, hogy a szálak kibogozását élvezik majd az olvasók. Felmerült ugyan, hogy – az értelmezést megkönnyítendő – egy családfa is helyet kapjon a könyvben, de tekintettel arra, hogy a Mellettem elférszben már szerepelt hasonló, végül elvetették az ötletet. Grecsó nevetve megjegyzi, hogy ha valaki mégis igényt tartana rá, Facebookon szívesen átküldi az említett családfát. Az egyes novellák egyébként külön-külön is megállják a helyüket, így az olvasóra van bízva, mennyit szeretne a történetből megfejteni.
Lévai rámutat, hogy az új könyv mintha a szerző eddigi élete helyszíneinek lajstroma lenne, és a topográfiai szándék tudatossága felől érdeklődik – Grecsó azonban nem volt ennyire tudatos az írás során. A korábbi színhelyek mellett az előző regények szereplői közül is sokan visszaköszönnek más-más szemszögből. A moderátor felveti, hogy erős vallási vonatkozása is van a könyvnek – nem véletlenül, hiszen a nagymama erőteljes katolikus nevelése nyomán a hit számára megkerülhetetlen. Grecsó elmondása szerint nagyon jó fiúnak tartja magát, de már igyekszik szabadulni a megfelelési kényszertől, nem az olvasók kegyeit keresni; ezt pedig saját kárán kellett megtanulnia. Emellett kicsit unta is magát már a szerző, a Megyek utánad című könyve nagyon „gömbölyűre” sikerült, ezért próbált új stílussal kísérletezni és kilépni a komfortzónájából.
A beszélgetés után sietünk is át a Teátrumba, ahol számomra elképesztő mennyiségű ember gyűlt össze Nádas Péter Az élet sója című, a Jelenkor Kiadónál megjelent regényének bemutatójára. A két szerző színpadi jelenléte között hatalmas a különbség, de ez a tény egyikük értékéből sem von le semmit. Miután a szerző felolvas, Sárközy Bence, a Jelenkor Kiadó igazgatója vezeti fel a beszélgetést, és kéri meg Nádast, hogy meséljen a könyv születéséről. Így tudjuk meg, hogy a mű eredetileg a Literának készült havi két flekken, ez idézte elő a folytatásos regény szerkezetét is, az egyes fejezetek címét pedig a hónapok nevei adják. Ennek apropóján Sárközy megjegyzi, hogy képtelen volt nem az időjárásra gondolni olvasás közben.
A szokástól eltérően a főhős nem egy ember, hanem egy város, amely a regényben egyszer sem neveződik néven. A szerző németországi utazásaiból merített ihletet az urbanisztikai történethez, a cselekmény kezdettől fogva megvolt a fejében, a szálak egészen a XVI. századig nyúlnak vissza. A tagolást a folytatásos regény dinamikája miatt szükségszerű volt megtartani – az egyes fejezetek fent kezdődnek és fent is érnek véget. A könyvet Forgách András illusztrálta, aki elmondása szerint a felkéréskor nagyon izgult, és mindenképpen olyan könyvet szeretett volna készíteni, amilyet ő maga is szívesen olvasna. Forgách szándékosan szembement a fekete-fehér illusztráció tervével, így a könyvet színes rajzokkal vehetjük kézbe.
Teszünk még pár kört a standoknál, Konrád György és Spiró György is dedikál a tömegben, majd boldogan ismerjük fel Esterházy Pétert. A Születésnapi Irodalmi Szalont már nem tudjuk megvárni, szatyrokkal felszerelkezve lassan hazaindulunk. Mintha egy másik világból lépnénk ki az esőre, kissé szótlanul ballagunk, és közben arra gondolok, már nincs sok hátra a könyvhétig.
23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, zárónap, Millenáris Park, 2016. április 24.
Kiemelet kép: Cultura.hu
