Érdekel, hogy milyen az abszolút kortárs, 21. századi szobrászat? Akinek erről a művészeti ágról még mindig csak a véső és a kalapács jut eszébe, feltétlenül látnia kell a Trafó Galéria Figura complexus című kiállítását.
A 20. század a hagyományos értelemben vett műfaji keretek kiszélesítésének időszaka volt. Jelenünk felgyorsult, digitalizált világa pedig tovább fokozta a kiterjesztett értelmezések térhódítását, és ezzel együtt az új lehetőségek tárházát nyitotta meg. A technikai áramlás, az új vizuális hatások és a digitális kultúra befolyása természetesen megjelent a különböző művészeti ágakban is, amik folyamatos reakciókat várnak a kortárs alkotóktól. A Trafó Galéria kiállításán három alkotó strukturálta át ebben a szellemiségben a rendelkezésre álló teret narratív vetületű szobrászati alkotásaival.
A tárlat amorf és absztrakt művek tükrében keres választ arra, hogy mi a műalkotások funkciója, és hogy a kortárs digitális kultúrában milyen helyet foglalnak el a képzőművészeti ágak hierarchiájában. A szobrászat új útjai iránt érdeklődők számára élvezetes lehet a művészek által adott válaszok megismerése. Isamu Noguchi 1968-ból származó értekezése óta értelmezzük át újra és újra kijelentését, mely szerint: „Minden szobor. A térben korlátlanul megszülető bármely anyagot, ideát szobornak tekintek.” Majd Joseph Beyus is ráerősít erre az elmélkedésre, mivel ő már magát a gondolkodást is szobrászatnak vallja. Ha mindezeket az elveket ismerve lépünk be a galéria terébe, akkor semmi meglepetés nem ér minket. Ha nem, akkor annál inkább. Senki ne számítson itt kő- vagy bronzszobrokra, makettekre és faragásokra. A kiállításon a szobrászat különböző aspektusaiból nézve, de más-más dimenziók közötti utazásra hívnak meg minket.
A tér-idő kiterjesztések szerepe azért fontos ezen a tárlaton, mert több mű a festészetből, a hagyományos kétdimenziós struktúrából terjedt ki térbeli elemmé. Sőt, a videómunkákra kitérve az idő szerepét sem vonhatjuk ki az értelmezésből. Azért bőven van mit szemlélni és körbejárni. A három alkotó markánsan elkülönülve prezentálta műveit a kiállítótérben. Belépve elsőként Ulbert Ádám több műfajból álló csoportosítása fogad, melyben a rajz, a plasztika és a videó ágazatainak hármassága között lehet barangolni. A művek kivitelezése ugyan sokrétű, mégis egyfajta homogenitás figyelhető meg közöttük. A művész az alapformák „viselkedését” vizsgálja közöttük, még abban a fázisban, amikor semmi konkrét sem állítható róluk, állapotok közötti átmenetet képeznek és nem definiálhatóak. Mindez ösztönszerű rajzaiban, és fröccsöntött objektjein is megfigyelhető. A lejátszott animációban pedig az akvarell munkák tűnnek fel, melyek az idő dimenziójában újfajta műfaji keretet kaptak.
Nicolás Lamas tulajdonképpen a ready made műfajában gondolkodva tálcán – vagyis inkább szárítón – kínálja számunkra saját szobrászatértelmezését. Egy merev fémváz polcos elrendezésére különböző tárgyakat csoportosított, melyek saját funkciójukra vagy éppen funkciótlanságukra reflektálnak. Felhasznál például természetes ásványokat, köveket, levedlett kígyóbőrt vagy narancsot, de ugyanígy alkalmaz domesztikált eszközöket is: illatosítót, inget vagy fotókat. Megjelenít és összefüggésbe helyez ipari termékeket és naturáliákat is, ezzel a köztük lévő koherencia felismerését teszi a látogató feladatává. Több érzékelési csatornát is megnyit, mivel a látáson kívül a szaglás is az értelmezés eszközévé válik. A művésztől ezeken kívül az Értelem rétegei címmel kétcsatornás vetítés is látható.
Oliver Laric Versions videómunkáját prezentálta, amelyben rengeteg a klasszikus szobrászatra történő utalást találunk. A narrációban elmélkedést hallhatunk az értelmezésekről, az ősképek és a befogadók viszonyáról. Legfőbb kérdése: egyáltalán létezik-e az a fogalom, hogy közös eredet? Továbbá foglalkoztatja, hogy az emberiség története során a képként értelmezett kategóriákat miként határozták meg az egyes társadalmak, és megfosztották-e használhatóságuktól vagy sem. Ennél a kérdéskörnél kanyarodunk vissza a kiállítás alapfelvetéséhez, hogy ma miként értelmezhető egy műalkotás, és milyen szerepköre van az aktuális vizualizációs és illusztrációs dömpingben.
Nicolás Lamas, Oliver Laric és Ulbert Ádám Figura complexus című, Fenyvesi Áron kurátori munkájával összeállt kiállítása ingyenesen megtekinthető keddtől vasárnapig 16.00 és 19.00 között, valamint előadásnapokon 16.00 és 22.00 között a budapesti Trafó Galériában (Budapest, Liliom utca 41.) 2016. május 15-ig.
Kiemelt kép: Nicolás Lamas: A jelentés rétegei (állókép a slideshow-ból), 2012.
