Kellemetlen kérdések könyve

„[E]lsősorban kérdésként találnak meg a történetek, olyan kérdésként, amire nem tudom a választ” – vallja Minden című kötetének címadó darabjában Janne Teller. Ennél tömörebben aligha foglalhatnánk össze a dán írónő látásmódjának lényegét. Teller ugyanis – legyen szó bár leghíresebb, Semmi című regényéről, amelyet eleinte betiltottak a dán középiskolákban, majd elnyerte a dán Kulturális Minisztérium nagydíját, vagy éppen a Ha háború lenne nálunk című esszéjéről, amely a saját felsőbbségtudatába belekényelmesedett Európa elé tart görbe tükröt – minden művével képes kirángatni komfortzónájából a közönséget, előre gyártott válaszok helyett a továbbgondolás lehetőségét kínálva az olvasónak.

Az érvelés helyett a retorikai autodafé eszközeit használó közbeszédhez szokott magyarországi közönség számára ez már önmagában is olvasásra érdemessé tehetné a könyvet. Teller kötete azonban nem csak emiatt érdekes. Alkalmasint azért szól oly drámai erővel a kortárs magyar olvasóhoz is, mert olyan kérdéseket és problémákat jár körül, amelyek az írónő tágabb hazájában, Skandináviában már évek óta a mindennapi valóság részei, ám amelyekkel mifelénk csak mostanság kezdünk bátortalanul ismerkedni. Ám még mielőtt valaki azt feltételezné, hogy a Minden a rendszerint Skandináviának tulajdonított korlátlan nyitottság elvét szajkózza szépirodalmi köntösben, ki kell ábrándítanunk: Teller ugyanis elég bátor író ahhoz, hogy ne érdekeljék azok a kérdések, amelyekre létezik receptszerű, általánosan alkalmazható válasz. Az is téved, aki úgy hiszi: az Európán kívülről érkező migránsok és a boldog észak őshonos lakóinak együttélését veszi górcső alá a kötet. Nem kell ugyanis Szíriából indulni ahhoz, hogy culture shock-ká fajuljon a skandináviai mindennapokkal való találkozás.

Lengyelországban tavaly nagy sikerű filmben dolgozták fel annak a lengyel párnak a történetét, akiknek magánnyomozóval kellett kimenekíteniük gyermeküket Svédországból azt követően, hogy egy ártatlan hazugság következményeként gyakorlatilag elrabolta tőlük a kislányt a gyermekvédelmi hatóság. Norvégiában nemrégiben pedig egy ottani román pár gyermekei jutottak hasonló sorsra, azt követően, hogy a kislányok az iskolában bibliai történetekről meséltek, és elmondták: otthon azt hallották, Isten megbünteti a bűnöket. Ugyanott mindeközben a hetvenhetet gyilkoló Breivik „embertelen fogvatartási körülményekre” hivatkozva pert indíthat a norvég állam ellen – mert jogában áll. E pár mondatos kitérő talán érzékelteti azt, hogy a migránshelyzeten túl is szolgál írói bátorságot követelő témákkal a skandináv valóság.

Hogy hol rejtőzik az a határvonal, amelyen túl az egyenjogúság és esélyegyenlőség elve önnön antitézisébe fordul, és éppen az embertelenség táptalajává lesz – ez a kérdés műfaji- és országhatároktól függetlenül visszatérő témája a kortárs skandináv irodalomnak. Talán okkal kockáztathatjuk meg azonban, hogy kevésszer fogalmazódott meg olyannyira drámai erővel, mint a Teller-kötet nyitó darabjában, amely párbeszédes formában mutat be egy kihallgatást, melynek alanya egy tizenhét éves iskolásfiú, aki egy rozsdás vasdarabbal halálra vert valakit, mert… Nos, éppen a címadó Miért az, amire nem ad egyértelmű választ a szöveg, csak sejteti: a fiú amolyan társadalmi kísérletnek szánta tettét, hogy megtudja, létezik-e olyan rémtett, amely elég szörnyű ahhoz, hogy ne próbálja meg a vezérelvvé tett tolerancia megértéssel fogadni.

Csakis ilyen felütést követően olvastathaja magát üdítő, már-már humoros szövegként a következő, Ahogy úgy rángatják a csípejüket, szemüket a földre szegezve című novella, amely egy önjelölt aktivista szemszögéből mutatja be a szólásszabadság jegyében, hogyan lelhet publicitásra akár a leginkább szabadságellenes üzenet is a megfelelő kódolás nyomán: „Válaszoltak az újságtól, és nem jutok szóhoz. Nem akarják lehozni a kiirtani kifejezést. Pedig csak megjegyzés egy mellékmondatban. Hogy azokat, akik nem akarnak a szigetre menni, meg kell próbálni más úton-módon kiirtani. (…) Másképp oldottam meg a problémát. Pont a probléma kifejezés vezetett rá a megoldásra. Így írtam át: A különböző mozgású emberek szétválasztása a legjobb megoldás mindkét fél számára, és ha a töltés túloldalán élők nem akarnak átnevelőtáborba költözni egy szigetre, akkor másképp kell kiirtani a problémát. Így már leközölte az újság, és mindenki értette, mire gondolok.”

A török szőnyeg egy gyermek szemszögéből beszéli el, hogyan válik egy nyaralás során egy szőnyegvásárlás a jólét táplálta felsőbbrendűség-tudat visszatetsző kifejeződésévé, és hogy mily könnyen sűrűsbödhet robbanékony indulatokká a felszín alatt rejtőző bizalmatlanság. A felnőtt szereplők között kialakuló konfliktust végül gyermekeik őszintesége és jóindulata oldja béküléssé. Így válik a Törökországban játszódó novella a Teller-kötet legderűlátóbb darabjává, hogy aztán az írónő a következő írással ismét sokkoljon. A Sárga fény ugyanis szökevény gyerekekről, gyermekprostitúcióról, szülői őrületről szól úgy, hogy kíméletlenül beletolja az olvasót abba a valóságba, amely ott förtelmeskedik szinte mindegyik híradóban, s amelyre – talán önmagunk megnyugtatása végett is – hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy mindig távol van tőlünk és gyermekeinktől.

A Míg a halál el nem választ egy, a kivégzésére váró háromszoros gyilkos önvallomását hallgattatja meg az olvasóval, és ahelyett, hogy válaszokat próbálna adni, inkább lerántja a személyesség szintjére azt a többnyire elméleti síkon kezelt kérdést, amely időről időre a hazai közbeszédben is a halálbüntetésről szóló parázs vitaként manifesztálódik. A Madarak, fák, virágok egy gyermeki garázdaság apropóján azt a kérdést boncolgatja, vajon milyen következményekkel járhat, ha a többségi társadalomba való beilleszkedést segítendő, egy szülő két kultúra közt a pad alá ülteti gyermekét. A Nyalóka című írás pedig talán a kötet novelláinak legmerészebbike: nem csekélyebb vállalkozást visz sikerre, mint hogy egy autista gyermek szempontjából beszélje el hitelesen az általa elkövetett bűntett előtörténetét.

Janne Teller ellentmondásos fogadtatását az magyarázza, hogy az ifjúsági irodalom eszközeivel, többnyire gyermek szereplőkkel mutat be átélhetően olyan problémákat, amelyekről az önvédelmi reflex miatt gyakran még felnőttként sem vagyunk hajlandóak tudomást venni. A young adult kategóriájába illeszkedő műveket és a kortárs gyermekirodalom tabudöntögető vonulatát felfedezni csak mostanság kezdő hazai közönség számára mindez talán sokkoló lehet. Ne feledjük azonban: rég elmúltak azok az idők, amikor anyánk még kísérő nélkül engedhetett el minket reggelente az iskolába. Ahelyett, hogy eltakarnánk önmagunk és gyermekeink szemét a valóság Teller által megjelenített szeletei láttán, talán jobban tesszük, ha őszintén és bátran tudomást veszünk róluk. Erre a szembenézésre teremt alkalmat remek dramaturgiával megformált, drámai erejű novelláival Janne Teller, anélkül, hogy eljátszaná a bölcsek köve birtokosának szerepét. Mert ahogyan a recenzió nyitányában idézett eszmefuttatás folytatásában fogalmaz a dán írónő: „Nem minden kérdésre van válasz, de a körüljárást, a válasz hiányát is meg lehet találni a sorok között, mint egy kérdést, amely a saját magára adott válasz lett.”

Janne Teller: Minden, fordította Weyer Szilvia, Scolar, Budapest, 2015.