Szilas Rita divattervező és Somogyi Réka festő képzelete átszabta a határokat, és egy olyan egyedülálló ruhadarabot hoztak létre, ami a régi öltöztetős gyerekjátékokat idézi fel.
Az egyetlen ruhából álló kollekció megalkotói még ismeretlenül fedezték fel a egymás munkáit és motívumaik hasonlóságait. Somogyi Réka öltöztetős babát festett, Szűz Mária ruháját vázolta fel, mellette klasszikus játékbaba-ruhadarabokkal foglalkozott, Szilas Rita pedig ekkor már nagy méretben készített ilyen praktikus és játékos ruhákat.
Maga a ruha egyébként több részből áll. Van az úgynevezett testszínű alapruha, ami alakformáló anyagból készült. Erre lehet tépőzárral ráilleszteni a különböző „ruhadarabokat”, amik egyrétegű, vékony, printelt, formára vágott textíliák. Ezeket Somogyi Réka színes, kifejező festményei díszítik. Réka úgy tartja, hogy a képein a naplójának oldalai jelennek meg, így a viselők voltaképpen egy élet kimerevített, többdimenziós rajzait kapják, mintha egy képregény elevenedne meg a testükön. Mindez élénk, vidám színekben.
„Nem ismerek olyan nőt, aki száját soha nem hagyta el az a kétségbeesett mondat – főképp egy-egy fontos esemény előtt – a ruhásszekrény előtt állva, hogy te jó ég, nincs egy normális göncöm sem. Nehéz feladattá is tud válni az öltözködés, a megfelelő ruhadarabok megtalálása úgy, hogy közben minden mindenhez passzoljon. És ha ezt a feladatot még meg is tudnánk ugrani, még mindig ott a kérdés, hogy alul, vagy túlöltözöttek vagyunk-e, vajon esni fog-e az eső, nem híztunk-e meg egy kissé csípőtájon… Így válik az olykor szórakoztató játékból – amilyen a divat a jobb napokon – igazi tortúra. Ráadásul nem elég csak a kitüntetett pillanatokban jól kinézni, ezt a szintet nap mint nap hozni kellene. Egyik nap leperegtek a szemem előtt gyorsítva a reggeleim, és egy öltöztetős babát láttam: szoknya le, nadrág fel, blúz le, póló fel, számtalan variációban. Ez az új modell tehát egyrészt kifigurázása az öltözködési szokásainknak, másrészt egy kis kibúvó az örökös elvárások alól. Mindamellett extrém, csinos, praktikus, és tényleg akár a végtelenségig variálható ruhadarab” – mondta el Szilas Rita.
A ruhák Rita üzletében (Budapest, Hajós utca 26.), illetve a weboldalán megtalálható webshopon keresztül vásárolhatóak meg.
Fotók: Szipál Péter.