A Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíj zsűrije Fátyol Viola Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél, Ficsór Zsolt Soroksár, valamint Timár Sára Erzsébet Kultúrház című pályaművéért ítélte oda az idén másodszor kiosztott, fejenként 500 ezer forintos támogatással járó ösztöndíjakat, s közülük kerülhet ki a Capa-nagydíj győztese. Emellett kiemeltek további három finalistát, akik pályaműveikkel a zsűrizés utolsó fordulójába kerültek.
A Capa Központ a magyar fotográfia területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotók munkájának elismeréseképpen 2014 októberében alapította meg a Capa-nagydíjat, melyről a magyar és nemzetközi szakemberekből álló zsűri két lépcsőben dönt. Az idei zsűri tagjai: Horányi Attila, a zsűri elnöke, művészettörténész, esztéta, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Elméleti Intézetének docense, Krzysztof Candrowicz, a łódźi Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál igazgatója és a Hamburgi Fotográfiai Triennálé művészeti vezetője, Oltai Kata, művészettörténész, kurátor, Marina Paulenka, fotográfus, az Organ Vida Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál igazgatója, Clément Saccomani, a NOOR fotóügynökség ügyvezető igazgatója, valamint Virágvölgyi István, a Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíj titkára.
Májusban az első zsűrizés utolsó fordulójába került finalistákat és a három, fejenként 500 ezer forintos ösztöndíjban részesülő alkotót nevezik meg. A három ösztöndíjas számolhat be fél év múlva a zsűrinek projektje előrehaladtáról, és így közülük kerül majd ki a nagydíjas alkotó, aki további 3,5 millió forintot vehet majd át októberben. Az ösztöndíjasakon túl a finalistákról Marina Paulenka elmondta: a három projekt fontos kortárs problémákat, köztük a szabadság és a civilizációból való menekülés kérdését feszegeti.
A Capa-nagydíj 2016 ösztöndíjasai:
Fátyol Viola: Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél
Ficsór Zsolt: Soroksár
Timár Sára Erzsébet: Kultúrház
A Capa-nagydíj 2016 finalistái:
Bácsi Róbert László: Szabadság
Kasza Gábor: Entre deux mers (Két tenger között)
Puklus Péter: Egy harcos epikus szerelmi története
A nyertes pályamunkák ide kattintva tekinthetők meg.
Borító: Timár Sára Erzsébet, Kultúrház (Capa)