Megtarotta évadzáró társulati ülését a debreceni Csokonai Színház. Ráckevei Anna, a teátrum elmúlt évadát, a jubileumi eseményeket értékelte és beszélt a következő szezon terveiről. Az eseményen átadták az évad végi díjakat is; Varga Klárit és Oláh Zsuzsát két-két elismeréssel jutalmazták.
Nívódíj
Ezeket a díjakat Debrecen város és intézményei, szervezetei, valamint szponzorcégek adományozzák az adott évadban kiemelkedő teljesítményt nyújtó színészeknek, énekeseknek. A kuratórium a színház vezetésével egyeztetve ebben az évadban a következő művészeknek ítélte oda a díjakat: Kiss Gergely Máté, Kolonits Klára, Mészáros Tibor, Szakács Hajnalka, Oláh Zsuzsa és Varga Klári.
Rubányi Vilmos díj és Neményi Lili Vándorserleg
A színház rangos zenei elismeréseinek egyikét, a Rubányi Vilmos-díjat tapasztalt, míg a Neményi Lili Vándorserleget fiatal énekes kaphatja meg. Az előbbit Balczó Péter vehette át, aki a Szerelmi bájital Nemorinojaként nemcsak kiemelkedő énekesi, hanem színészi kvalitásait is kamatoztathatta, míg az utóbbit Biri Gergely, az opera ifjúsági változatában, ugyanebben a szerepben nyújtott alakításáért.
A Kardoss Géza Alapítvány különdíja
A különdíjat az egykori debreceni színész lánya alapította. Külön érdekesség, hogy ez az egyetlen olyan évad végi díj, amelynek odaítéléséről a színház művészei döntenek. A Kardoss Géza Alapítvány különdíjának kuratóriumi tagjai – Bódi Marianna operaénekes, Bakota Árpád és Mercs János színművészek – az Orlando című monodrámában nyújtott összetett, érzékeny játékáért Sárközi-Nagy Ilonára szavaztak.
Ígéretes pályakezdő-díj
A díjat Halász János országgyűlési képviselő, az MMA felügyelő testületének elnöke alapította 2014-ben. Idén Edelényi Vivien lett a díj tulajdonosa.
Foto Art díj
A díjat Máthé András alapította, aki 1987 óta fényképezi a Csokonai Színház előadásait. A fotóművész a Nyolc nő, A magyar Faust, a Camille és Az ajtó című produkcióban nyújtott remekléseiért Varga Klárit díjazta.
Csanak József-díj
A díjat Láposi Terka, a Vojtina Bábszínház művészeti vezetője kapta. Az elismerést olyan, a társulthoz kötődő személy kaphatja, akinek mecénási vagy művészeti tevékenysége túlmutat a szakmai munkán, erősítve ezzel a város és a társulat kapcsolatát.
Tamus István grafikusművész különdíja: Mispál Attila rendező
Komiszár János festőművész különdíja: Oláh Zsuzsa színművész
Debreceni Kőr Dáma Egyesület különdíja: Katona Gábor koreográfus.
Thália nyakkendője: Vranyecz Artúr
Horváth Árpád Alapítvány különdíja: Dargó Gergely
Az évadzáró társulati üléssel lezárult a Csokonai 2015/2016-os évada, amelynek során 361 előadás került színre. Június 15-ig összesen 90348 nézője volt a színháznak (a 12 tájelőadással együtt).
Évad-értékelőjében Ráckevei Anna elismeréssel szólt az idei színházi munkáról: „Igazi szakmai sikerként könyvelhetjük el az idei DESZKÁT, a VERONA 1301 meghívását a kaposvári gyermek-és ifjúsági színházi fesztiválra, és a KÁVA Egyesület által szervezett drámapedagógiai fesztiválra. Másodszor vettünk részt a MITEM nemzetközi színházi fesztiválon, ősztől a debreceni közönség is láthatja az Az Imígyen szóla Louis de Funès című, a kritika szerint zseniális előadást a Horváth Árpád stúdiószínpadon. Büszkék lehetünk a Traviatánkra is, mely előadásunk a Primavera fesztiválon állótapsos, zajos sikert aratott.
Személy szerint én az idén – lehet elfogultsággal vádolni – minden előadásunkra roppant büszke vagyok. Ez a most véget ért évad a harmadik, amit ilyen felállásban töltöttünk együtt, és talán most sikerült eddig legjobban megközelíteni azt az ideális állapotot, amikor az egyes produkcióknál működött az erős belső kohézió, vállalható szakmai minőség jött létre, és a közönség visszajelzései legnagyobb részt pozitívak voltak. A jubileum köré szervezett programjaink is nagy érdeklődés mellett zajlottak, tartalmasan, változatosan, szerethető módon szólították meg az embereket.”
Kiderült az is, hogy új taggal bővül a Csokonai Színház társulata. A szeptembertől szerződtetett Rózsa Lászlót A magyar Faustban és a Chioggiai csetepatéban láthatta a debreceni közönség.