Az olvasás mellett a második legjobb dolog az adott műről való beszélgetés, ennek tudatában pedig a csoportvezetői és biblioterápiás gyakorlattal rendelkező, egykori angol és magyar szakos bölcsészhallgató, Rudolf Panka létrehozott egy interaktív, játékos irodalmi eseménysorozatot, a Booktion!-t.
Az események alkalmával a könyvbarátok moderálás mellett mélyedhetnek el a betűk világában, mégpedig úgy, hogy nem is feltétlenül szükséges előre olvasással készülniük az adott közösségi foglalkozásra.
A Booktion! egy olyan szellemi termék, amely a passzív olvasásból kimozdít, egyedülálló csoportos irodalmi élményt nyújt. Nem előadás, hanem egy moderált közösségi esemény, mely a résztvevők aktív jelenlétére számítva jön létre. Nem egy egyszerű könyvklubról van szó, hiszen nem kell rá előre készülni, helyben dolgozzák fel az olvasmányokat a résztvevők, ami nem csupán az átbeszélést takarja, hanem például kreatív írást, rajzolást, vitajátékot és drámajátékot is. Mindennek a segítségével a résztvevők különböző olvasatokat ismerhetnek meg az éppen feldolgozott témával, művel kapcsolatban.
A programot 2013 márciusában indította Rudolf Panka, és azóta minden hónapban két alkalommal tart foglalkozást Budapesten és Szentendrén, többnyire fix helyszíneken, és már irodalmi fesztiválra, valamint közösségi alkotóműhelybe is eljutott az ötletével. A Booktion! a book és az action szavakat ötvözi, magába foglalva a projekt célját, ami nem az elemzésre irányul, és nem is irodalomterápiát takar, hanem inkább a személyességet helyezi előtérbe, a szórakozást. Az események szervezését a kezdetektől egyedül az ötletgazda végzi, az egyes foglalkozások témáját adó irodalmi szövegeket is ő választja, amik között vannak klasszikus szépirodalmi művek és szórakoztató jellegűek is, például sci-fi vagy fantasy történetek.
Itt pedig egy könyves vlogger ajánlója a Booktion!-ről:
A következő, körülbelül két órás közösségi foglalkozás június 15-én lesz Fociláz, avagy rajongás az irodalomban témában címmel. Ezt június 21-én is megismétlik, majd június 17-én A vámpír az irodalomban témát járják körül a résztvevők.
Forrás: Apokrif