Felújítják a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola, vagyis az egykori Zenede épületét az Új Főnix Terv keretében – jelentette be a város polgármestere, Papp László.
360 millió forint pályázati, illetve több mint 100 millió forint önkormányzati forrásból felújítják az épület teljes külső homlokzatát, kicserélik a nyílászárókat, korszerűsítik a gépészeti berendezéseket és az elektromos hálózatot, szigetelik és felújítják a tetőszerkezetet, ahol napelemeket is elhelyeznek.
Papp László utalt rá, hogy Debrecen 2023-ra megpályázza az Európa Kulturális Fővárosa címet, ebben jelentős szerepet szánnak a Zenedének, és az épület szomszédságában létrejövő zenei kulturális negyednek, benne egy új hangversenyteremmel és a Latinovits Színházzal.
A református kollégium után a Zenede a város második legrégebbi intézménye, és az egyedüli a világon, amely Kodály Zoltán hozzájárulásával, még a zeneszerző életében felvehette a nevét.
Tóth József, a zeneiskola igazgatója hozzátette: a felújítással nemcsak egy épület, hanem egy szimbólum újul meg Debrecenben. Emlékeztetett arra, hogy a város polgárai 1862-ben határozták el a Zenede felépítését, az intézmény közadakozásból készült el 1893 és 1895 között, megteremtve „a debreceni kultúra bölcsőjét”.
Forrás: MTI, borító: Czeglédi Zsolt/MTI