Nagyszabású, 70-80 alkotást felvonultató Munkácsy-kiállítást rendeznek 2018 őszén a szentpétervári Ermitázsban a Magyar Nemzeti Galéria anyagából és Pákh Imre New Yorkban élő magyar műgyűjtő képeiből.
Mint Pákh Imre elmondta, Baán Lászlóval, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatójával együtt keresték fel Mihail Piotrovszkijt, az Ermitázs igazgatóját, akivel megállapodtak a kiállítás megrendezéséről.
Baán László példaértékűnek nevezte a legnagyobb Munkácsy-képeket őrző közgyűjtemény, a Nemzeti Galéria, és a legnagyobb Munkácsy-gyűjteménnyel rendelkező magángyűjtő, Pákh Imre eddigi és most tervezett együttműködését, amely jelentős mértékben hozzájárul a neves magyar festő külföldi újrafelfedezéséhez.
Pákh Imre fontos célnak nevezte, hogy a hazai elfogadottság után Munkácsy Mihály az őt megillető helyre kerüljön külföldön is. A bécsi, a sanghaji, a pekingi és a moszkvai Munkácsy-kiállítások után a szentpétervári bemutató azt jelenti majd, hogy betörtek az élvonalba. Az Ermitázs után megnyílhat Munkácsy előtt Párizs és a New York-i Metropolitan Múzeum is – vélte a műgyűjtő.
Párizsban és Madridban is kiállítják a Munkácsy-műveket
Baán László hangsúlyozta, ez a tervezett kiállítás jól illeszkedik a Magyar Nemzeti Galéria azon törekvéséhez, hogy a világ legjelentősebb kiállítóhelyein mutassák be a meghatározó magyar művészek alkotásait. Az idén Párizsban, a Musée du Luxembourgban, jövőre Madridban, a Thyssen-Bornemisza Múzeumban rendeznek ilyen kiállításokat, 2018-ban pedig az Ermitázs Munkácsy-kiállításával folytatják a sort.
Akár a lefedett Golgotát is elszállítanák Szentpétervárra
Pákh Imre elmondta, támogatná, hogy a szentpétervári kiállítás része legyen Munkácsy Krisztus-trilógiája is, amely óriási sikert aratott korábban Bécsben és Budapesten; hozzájárulna, hogy a tulajdonában lévő képet, a jelenleg egy jogvita miatt a debreceni Déri Múzeumban lefüggönyözve tartott Golgotát is bemutassák az Ermitázsban.
Baán László erre a felvetésre azt mondta: a nagyméretű vásznak rendkívül érzékenyek a szállításra, ezért meg kell vizsgálni, milyen állapotban van a trilógia, és azt követően lehet dönteni. Ha a képek szállíthatóak, örömteli lenne bemutatni az életmű ezen kiemelkedő értékű darabjait is az Ermitázsban – fűzte hozzá a főigazgató.
Forrás: MTI