Szálinger Balázs címadó mondata azonnal megütötte a fülemet. De akkor milyen is lehet egy írótábor? Olyan, ahol a jókedv és a hangulat bármely zenei fesztiválét maga mögött hagyja. Mindez hogyan lehetséges? Úgy, hogy a rengeteg irodalmat művelő és kedvelő ember egymásra találva olyan tapasztalatokat szerez, amelyek egy életen át éreztetik hatásukat.
Az írótáborban eltöltött egy hét felejthetetlen érzései és élményei választ adtak arra a kérdésemre, hogyan lehetséges, hogy mintegy 44 városból – sokan Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról vagy az ország másik végéből – érkezett az a közel 140 gyerek, akik az iskolapadtól éppen csak felállva a nyári szünetet tanulással akarták kezdeni. A délelőtti íróiskolában, a tábor régi motorosaként, Áfra Jánostól tanulhattak versírást a táborlakók, azonban új nevekkel is bővült az íróiskolában oktatók palettája. Költészetről tanulhattak még a kreatív írást hazánkban meghonosító Vörös Istvántól, a prózával foglalkozók pedig Bíró Gergelynél, valamint Csobánka Zsuzsa Emesénél terjeszthették ki ismereteiket – többségükben fiatalok, de olykor a felnőttek is.
Az írás mellett lehetőség volt különféle tárművészetekkel is megismerkedni. Idén a tábor új színfoltjaként jelent meg a néptáncoktatás, ami nagy sikert aratott, s nézni is csoda volt a táncoló fiatalokat, akiket Szűcs János oktatott. Emellett foglalkozhattak színjátszással, pontosabban versmondással is a színészi ambíciókkal bírók, amiben Bezerédi Zoltán volt segítségükre. A tábor kreatív fiataljai pedig bepillantást nyerhettek a líra és a könyvtest kapcsolatába Szabó Imola Julianna segítségével, de aki inkább egy kis nyugalomra, lelki feltöltődésre vágyott, az Bíró Gergely irodalomterápiás foglalkozásain vehetett részt.
Török Péter minden nap kevésbé ismert, ám érdekes versekkel szórakoztatta a közönségét a szakmai programok előtt. Az első nap Marno János és Papp-Für János kötetbemutató beszélgetésével indult, ahol felvetődött Marno metafizikus lírai hagyományhoz való kötődése. Másnap Marno János és Marno Dávid apa-fia beszélgetése ezt a kérdéskört taglalta tovább John Donne költészetén keresztül. Megtudhattuk, hogy valójában csak az metafizikai líra, ami „visszaadja” a metafizikát főként esztétikai tekintetben, s nem csak technikájában. Ennek a visszaadásnak pedig elengedhetetlen feltétele a naivitás visszanyerése minden új szöveg megírásakor.
De térjünk vissza még kicsit az első napra, amikor Papp Sándor beszélgetett a József Attila Kör elnökével, Gaborják Ádámmal. Tőle hallhattunk többek között a rendhagyó irodalmi órák jelentőségéről, s az irodalmi mecenatúra fontosságáról is. Ám a leendő írók és költők számára kissé izgalmasabb lehetett a könyvkiadáshoz vezető (olykor rögös) útról hallani, valamint arról, hogy a JAK sorozatszerkesztői a kéziratok befogadása vagy esetleges visszautasítása mellett hasznosítható kritikát is adnak, tehát a szerzők számára a velük való munka egy mikroműhelyt is jelenthet. A beszélgetést követően Kele Dóri és Szabó Imola Julianna ült ki a színpadra, akik a már nem csak az online világból ismert InstaVersről meséltek. A projekt célkitűzése az volt, hogy minél több emberhez juttassa el a kortárs magyar költészetet, ami meg is valósult, hiszen sokan az InstaVers hatására kezdtek el kortárs szövegeket olvasni. Az online induló InstaVers mára a könyvesboltokban is elérhetővé vált. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy miért hagyták abba a Facebook-oldal frissítését. Kele Dóri úgy fogalmazott, ez egy olyan projekt, amely két évig tartott, volt eleje és vége, a könyv pedig megteremtette a virtuális tér és a valóság közti kapcsolatot. A nap két csodálatos koncerttel zárult, a Másik oldal zenekar versmegzenésítésekkel, a Fanfara Complexa pedig népzenével lépett a színpadra.
A második nap beszélgetéseinek sorát Bíró Gergely moderálásával Rózsássy Barbara, Szentmártoni János és Erős Kinga nyitotta. Rózsássy Barbara költő életútjához egy izgalmas történelmi háttért is vázolt. Az ’50-es években több költőt börtönöztek be koholt vádakkal, köztük Kárpáti Kamilt, aki később író- és rabtársa emlékére megalapította a Gérecz Attila-díjat. Ő az a Kárpáti Kamil, aki létrehozta a Füveskert című antológiát, s több fiatal költőt is felkarolt, így érkezünk meg a jelenbe, hiszen ő volt többek közt Rózsássy Barbara mentora is. Felolvasása után Szentmártoni János költészetéről hallhattunk, pontosabban a költészetet megunt prózaíróról, aki friss könyvének főszereplője. Erős Kinga a történelem által megbélyegzett, hányattatott múltról mesélt, arról, hogy ’89 után hogyan jött át a családja Magyarországra, hogy a családi ház árába került a szebb jövőt ígérő útlevél, hogy már szinte nincs otthon sehol, legalábbis az nem otthonérzés, ha az ember úgy tér haza a szülőfalujába, hogy egy panzióban kell megszállnia. Talán éppen ez az oka annak, hogy a fiatalok figyelmét egy saját belső tér kialakítására hívta fel, amit bármikor magukra zárhatnak, ami az ő saját, háboríthatatlan belső szobájuk lehet.
Az esti vendég Pion István volt, aki most nem slammelni jött, de beszélt slamről, költészetről s Atlasz bírja című kötetéről is. Pion szerint a slam ott van mindenhol, ahol kapcsolódási pontot lehet találni, s nem összetévesztendő az irodalommal vagy a színházzal. Egy külön előadóműfaj. Egy vicces s a szárnybontogatók számára tanulságos történetet is elmesélt a táborlakóknak: első publikálásra szánt versét a dokk.hu oldalnak küldte el, melyre Lackfi János elég ironikusan bár, de a Pion István első verséhez hasonló stílusban a következő kis szöveggel reagált: „üntyümpüntyüm kicsi gyerek, / szereti az oltott meszet”. Azt hiszem, erre mondják, hogy minden kezdet nehéz. A sors iróniája, hogy később Pion István is a dokk.hu szerkesztőjévé vált. A nap zárásaként Bezerédi Zoltán Bagatell című színpadi versösszeállítását hallhatták és láthatták mindazok, akik a késői órák ellenére is bírták a gyűrődést.
Harmadik nap. A tábor felénél járunk. A fáradtság egyre erősebben érezhető a reggeli szemináriumokon, ennek ellenére még mindig a lehető legtöbbet hozzák ki magukból a fiatal írók és költők. Elhangzanak a szövegek, jönnek a kritikák, és bírja mindenki. Csodásak! Délután ismét Papp Sándor moderálja az első beszélgetést. Most Juhász Tibor és Szálinger Balázs a vendég. Már a beszélgetés előtt egymásnak szegezett viccelődő csipkelődésekkel készítették fel magukat az oldott színpadi hangulatra, s úgy látszik, ez a taktika bevált. Legalábbis egy hihetetlenül felszabadult beszélgetést hallhattunk, amit szemmel láthatóan a gyerekek is élveztek, később szavakban is ráerősítettek arra, mennyire. Mindkét költő műveiben megjelenik a szociális érzékenység és a kocsmafilozófia. A barátságuk mellett ezek kötik össze őket a színpadon. Szálingertől hosszú, olykor igen nehéz feleletek érkeznek, mire aztán hirtelen olyan történik, ami irodalmi beszélgetéseken ritka. Megígéri, a következő kérdésre csupán egyetlen szóval válaszol. Juhász Tibor után újabb kérdés szegeződik Szálingernek, s a hosszú és bonyolult kérdésre tényleg egyetlen szóval, „nem”-mel felel, de így is maradéktalanul válaszol. Hatalmas ováció és tapsvihar, a közönséget levette a lábáról.
Este Korpa Tamás mesélt már kiadott, valamint készülő kötetéről, amely ősszel jelenik meg, Magolcsay Nagy Gábor pedig a gyerekek számára eddig ismeretlen, egészen új lírát mutatott be Második ismeretlen című kötetén keresztül. Kísérleti vagy vizuális költészetként határozhatjuk meg munkáit, amiről – éppen a vizualitás miatt – nehéz beszélni, látva olvasni vagy olvasva látni érdemes, így egészen csodálatos dolgok születhetnek meg bennünk. Ha pedig a költészet valakinek kevés lenne, hallgasson bele a zenéibe is. Akiknek túl sok volt már a szépirodalom, azoknak Simon Márton és Závada Péter egy kis slam poetryvel kedveskedett. Fantasztikus hangulatot hoztak a táborba, hangos felnevetések, csettintések, tapsok fokozták a jókedvet, a hab a tortán pedig Rózsa Sándor basszusgitár-kísérete volt.
Péntek. Az utolsó reggeli/délelőtti szemináriumok. Mindenki lázasan készül, hamarosan itt a zárónap, s számot adhatnak az ifjú írók, költők tudásukról és fejlődésükről. Senki nem szeretne hibázni, így az utolsó órák is a szövegek javítgatásával telnek. Majd egy újabb délutáni beszélgetéssorozat következik, azonban most valami igazán rendhagyó történik a kezdésnél. Az Alföld folyóirat főszerkesztőjével és két szerkesztőjével a tábor egyik fiatal résztvevője, Dobrányi Benedek Mihály beszélgetett. Egy folyóirat izgalmas bemutatása sokszor kihívást jelent a felnőtt közönség előtt is, diákok előtt pedig még nehezebb. Benedek azonban már elsőre nagyon jól ráérzett a moderálás ízére, s nem mellesleg olyan kérdésekkel bombázta a szerkesztőség tagjait, amelyek igazán érdekesek s tanulságosak lehetnek a pályakezdő fiataloknak. Az Alföld bemutatkozása után a dokk.hu irodalmi portált Filip Tamás főszerkesztő mutatta be; érdemes lehet ellátogatni az oldalra, talán egy-két tehetséges fiatal már kedvet is kapott megosztani ott a verseit. Az esti Takács Nikolas-koncert előtt még Szeles Judit Ilyen svéd című kötetéről, valamint Kollár Árpád gyerekverseiről és prózakötetéről hallhattunk. Megtudhattuk, hogy Szeles Judit egy hihetetlen munkamódszerrel dolgozott első könyve elkészítése során, ugyanis a kötet versei 2-3 hét leforgása alatt készültek el, s ugyanezzel a módszerrel már egy újabb szövegcsoportot is megírt, amelyek kötetként való megjelenését már mi is várjuk. A beszélgetés után a táborozók az udvarra csoportosultak, ahol egészen hamar beindult a buli. Takács Nikolas koncertjét követően már csak annyit láttunk, hogy a színpad megtelt a táborozókkal, önfeledt táncba kezdtek, a szemináriumvezetők sem voltak kivételek. Olykor vicces, de nagyon felszabadult karaoke partynak lehettünk a részesei.
Az utolsó napra már csak egyetlen feladat maradt. A héten készült vagy átjavított szövegeket bátran felvállalva ki kellett állni a színpadra, s megmutatni a többieknek őket. Még az izgulósabbak is nagyon ügyesen vették ezt az akadályt, s a tárművészeti szemináriumok a színpadi bemutatók alapján szintén eredményesnek bizonyultak. Mint minden évben, idén is díjazták a tábor legjobbjait. Szakmai díjban részesültek: Weeber Luca Borbála, Kupihár Rebeka, Sebők György, Gyulai Klára, Kovács Zsófia, Bassola Berta Rozina. A tárművészeti díj Kis-Német Noémit illette meg, különdíjban pedig Berta Lívia, Kovács Lili és Locker Dávid részesült. A közönség szívét Tóth Gergő nyerte el. Végül pedig, de nem utolsó sorban a tábor nagydíját Saáry Lilla tudhatja magáénak. Gratulálunk nekik és minden egyes résztvevőnek!
Még egy utolsó közös ebéd, pakolászás és búcsúzkodás. Nagyon sok új barátság szövődött, rengeteg tehetséges fiatal kaphatott segítséget és még több motivációt az íráshoz. Legyen szó bármilyen táborról, a sikeressége nem igazolható annál jobban, mint amikor a kanapén melletted ülő lányok beszélgetéséből a táborbontás előtt elkapod ezt a mondatot: „nem akarok hazamenni”.
V. Hajdúböszörményi Írótábor, Hajdúböszörmény, Fürdőkerti Szabadidőközpont, 2016. június 28 – július 2.
A fotókat Áfra János és Béres Zsuzsa készítették.
