Vagy én vagyok ennyire vaksi, vagy egy világméretű összeesküvés folytán sikerült módszeresen eldugni előlem a Campus Fesztivál ölelte Nagyerdei Víztornyot. Mindenesetre tökön-paszulyon és néhány elképedt adóvevős biztiőrön másztam át, hogy megleljem végre a bejáratot, nehogy lekéssem az InstaVers kötetbemutatóját és a többi péntekre leszervezett kultszemélyt.
Kele Dóri, az InstaVers egyik szerkesztője, anyja, védőszentje stb. Kopcsányi Lillával és Papp-Für Jánossal kiegészülve ült színpadra fél ötkor, hogy sokadjára, a basszusverte Kálvinista Rómában mégis először mutassa be nemrég megjelent antológiáját. Szerencsére Juhász Tibor házigazda vette a lapot és a rutinkérdéseket (mikor hoztátok létre?, hogy indult az oldal?, ugye milyen cuki dolog az irodalomnépszerűsítés?) inkább hanyagolta. Ehelyett arra kérdezett rá, hogy miért is van szükség a kortárs irodalom népszerűsítésére – talán hátrányban van? Dóri szerint nincs, mégis nehezen mernek a marketing eszközeivel élni a kortárs irodalom résztvevői. Elképzelése szerint azokhoz kell elsősorban eljuttatni a kortárs irodalmat, akik az olvasóvá nevelés fázisában vannak, pölö középiskolások. Tibor ezután a kötetben szerepeltetett János és Lilla felé fordult, akik elmesélték, hogyan kerültek kapcsolatba a projekttel, majd felolvastak néhány verset. A dizájnról esett szó ezután, Dóri rózsaszín könyvet szeretett volna, de bizonyos kutatások szerint a férfiak nemigen szeretik az ilyesmit levenni a polcról, így lett lila. Nehéz volt továbbá olyan nyomdát találni, amelyik vállalja, hogy hatvanegy színben nyomtasson, illetve be tudja úgy kötni az antológiát, hogy az ne essen szét, hogyha lapokat tépnek ki belőle (képeslapok vannak a könyvben!). Dóri elmesélte, hogy újra kellett fotózni a képeket egy jobb kamerával, és hogy több ízben ki kellett fotosoppolni belőlük macskájának, Fügének a szőrét. Tibor ezután a kép és a szöveg közötti kapcsolatot firtatta. Egyszer kiborult a bili, amikor Dóri Ladik Katalin Ez az évszak: szekrény című verséből kiragadta a „gyönyör benne mély és hasít” sort, és egy tangabugyi csipkés szegélyével pároztatta, a kommentelők nem kis megrökönyödésére, hiszen egész másról szól a vers egésze. A szerkesztő tanult ebből, és a továbbiakban megmarad a kevésbé jelentéses – úgymond – biszbaszoknál.
A futólépésben távozó hármast Kleinheincz Csilla követte a porondon, akit Szabó Kriszta kérdezett. Az író, fordító, szerkesztő elmondása szerint irigységből kezdett írni: áltsulis barátnője vonalas füzetbe írta kalandregényeit, így Csilla is belevágott. Később a gimiben egy másik barátnővel közösen írták regényeiket a hátsó pad alatt. Az egyetemen egy költőcsoportba, a Stádium Fiatal Írók Körébe keveredett, de a vers mégsem bizonyult az ő asztalának. A szerepjátékos rpg.hu-hoz kötődő Cohors Scriptoriumban tevékenykedett ezután, ahol erősen kritizálták egymás írásait. Hogy függetlenítse magát az írásaitól, az egyetemista író elsajátította a tutibiztos technikát: nyomtasd ki és taposd össze! Ezután az első kiadásokról esett szó, a Város két fül között című regényről és az első fordításokról, majd az Ólomerdő című sorozatról, amelynek hamarosan folytatása várható. Magyar népmesei elemekkel operáló fantasy ez, ifjúsági fantasynak indult ugyan, de Csilla a nagyon ifjúsági részeket feleslegesnek vélte és a későbbi kiadásban kiollózta. Elmondása szerint ez nem ritka jelenség nála, akár kisregénnyi egységeket is kidob a szövegből, ha nincs vele megelégedve. Az olvasói elvárásokkal is küzd: bár az Ólomerdő két, nagy korkülönbséggel rendelkező szereplőjét az olvasók hajlamosak – rajongói szakszóval élve – shippelni, mégsem szeretne pedofil szerelmi drámát írni. Csilla szerint a jó könyv nem olyan, mint a hamburger, hogy ad egy jóllakottság-érzetet és ennyi, hanem meg kell lepnie az olvasót. És ha már rajongásról esett szó, beszélt saját kedvenceiről: többek között Peter Beagle-ről, akinek felnőtt fantasyjait ő fordította, és a szómágus Catherynne Valente-ról, akinek szintén szeretné még több művét magyarra átültetni. Örömét fejezte ki Csilla afelett, hogy egyre több kísérletező magyar fantasy író van: bár a műfajt a kezdetek kezdetén a M.A.G.U.S. és a Cherubion-franchise uralta idehaza, egyre több, az epic fantasy műfajától eltérő könyv jelenik meg, lásd Bartók Imre regénytrilógiáját, valamint Sepsi László Pinky, Moskát Anita Horgonyhely és Lőrinczy Judit Ingókövek című műveit.
A fantasy blokkot a LÉK irodalmi kör felolvasása követte. Hepp Iván beszélgetett Juhász Tiborral, Kovács Edwarddal, Juhász Márióval és mivel velem is, inkább nem részletezném a dolgot. Utánunk a már színpadon lévő Márió kérdezte Székelyhidi Zsoltot legújabb, Csurom című verseskötetéről. Töredelmesen bevallom, hogy a beszélgetés alatt elfelejtettem jegyzetelni, és eléggé elkalandoztam, mert olyasmiről beszélt Zsolt, ami foglalkoztat mostanában: egyrészt szabadkozott amiatt, hogy a kötete szerelmes kötet, másrészt szabadkozott amiatt is, hogy szabadkozik a szerelmes kötete miatt. A szerelem szükségszerűen tele van közhelyekkel. Felolvasott egy emlékezetes szöveget állva, megadva a módját, hiszen elmondása szerint vállalja a ripacskodást, hogy bevonzza a közönséget. Egy cukrászdáról szólt a vers, ha jól emlékszem, megírását bizonyára számottevő cukrászmesterségbeli kutatómunka előzhette meg (hacsaknem kitartó, alapos nassolás). Zsolt után leléptünk egy olcsóbb kocsmába pár baráttal. Visszamentünk még Irie Mafiára meg a Clean Banditra, de a tömegben elvesztettük egymást, úgyhogy később inkább az egyetem előtti placcon csöveztünk hajnalig, Niki közben szerkesztette a képeket a laptopján.
Campus Fesztivál, 2. nap, Debrecen, Nagyerdő, 2016. július 22.
A képeket Szabó Nikolett készítette.
