A Maribazár sokatmondó cím, egyrészt utal a művész keresztnevét címében hordozó blogra, melynek bejegyzései nyomtatott formában a falra kerültek, másrészt felhívja a figyelmet a szokatlan kiállítóhely sajátos hangulatára, harmadrészt pedig a kiállítási tárgyakat – olaj- és akvarellfestményeket, nyomatokat – olcsón beszerezhető termékekként határozza meg, mindebben pedig az alkotó szerénysége mellett az öniróniára való hajlama is megnyilvánul.
Aki korábban még nem járt ebben az eklektikus térben, s a tárlattól függetlenül keveredik a következő hetekben a nagyterembe, talán észre sem veszi majd, hogy éppen valami rendhagyó dolog van folyamatban, hiszen július 7-ig a Kosár első kiállítása zajlik. A nagy és számtalan módon tagolt térben elszórva jelennek meg a kabalaállatokat fotorealista pontossággal megjelenítő olajfestmények. A Hiánypótló (2010) sorozat egyik darabja a kocsmapult mellé került; a mosdó ajtaja mellett látható az alkotó ismerőseinek neveit humorosan felidéző képek közül három; s a színpadra kell felsétálnunk, hogy közelebbről szemügyre vegyük a Plüss projekt (2016) című mű és a Hiánypótló sorozat egyik képe által alkotott festménypárt, ugyanis közelről válik jól megfigyelhetővé az a játékos megoldás, hogy előbbi képen az emberalakok mögött a másik mű kicsinyített mására ismerhetünk. A budapesti Artkatakomba Galériában tartott kiállítás megnyitóján készült fotó a baloldali munka inspirálója. Jó értelemben zavarba ejtő, hogy a festményen megelevenített szituáció éppen a képileg adott cselekvéssor megismétlésével válik hozzáférhetővé számunkra.
A reprodukálhatóság kérdése jelenti ennek a projektnek az egyik kulcsproblémáját. Már a korai plüssképek esetén is nagy szerepe volt, hiszen a régi, gyerekkori játékoknak való kvázi „emlékműállítás” egy összetett rituálésor ismételgetésével valósult meg. Erdős Mária Éva a szkenner üveglapjára helyezett plüssállatokról beolvasással létrehozott képek kinyomtatott változatait festette meg aprólékosan. Ez esetben tehát az áttételek sokasága nem eltávolító gesztusként szolgált, hanem egyfajta mikrokultusz megteremtésének eszköze lett. Mintha a gyerekkor szeretett tárgyaiba vetett hit újraélhetővé tétele volna a tét. Azon tárgyak kultuszáról van szó, amelyeket sírós időszakokban és elalváskor védőszentekként szorítottunk magunkhoz, hogy megnyugtassanak vagy őrizzék álmainkat. Ezért válhat érvényes megoldássá, hogy az eladott olajfestmények reprodukciói is megjelennek a tárlaton. A kisterem printjei mintha ikonokként volnának jelen, pontos másolatokként, melyek megidéznek egy-egy plüssfigurát. Mielőtt szükségtelennek ítélnénk a nyomatok jelenlétét, gondoljunk bele abba is, milyen sok áttételen keresztül jöttek létre, így az alkotói folyamat fontos végállomásai – emlékek az emlékek emlékeiről. A helyzetet már csak azzal lehetne tovább kombinálni, ha ezek a nyomatok újabb festmények inspirálóivá válnának.
Az online tartalmak kiállításon való megjelenése ugyanakkor a megismétlésben feltáruló másságra is felhívja a figyelmet, ahogy a képpé válással a plüssök dinamikája a tudatba helyeződik át, úgy a bejegyzések nyomtatása a hiperlinkek világából való kilépéssel az emberi mozgásokra helyezi át a hangsúlyt. A Maribazár blogra körülbelül havonta kerülnek fel új bejegyzések, rendszerint egy vagy több kép és egy ezekhez társított szövegrészlet. A fotók rendre saját munkák, többnyire egy-egy élethelyzetről, egy mű előkészítési vagy elkészítési folyamatáról tudósítanak, a hozzájuk tartozó szövegek pedig klasszikus vagy kortárs szerzőktől vett filozofikus gondolatok, de egy filmből származó idézet is feltűnik a sorok között. A versfalra került printek egymás mellé rendelik azokat a korábbi blogtartalmakat, amelyek azelőtt a böngészés folyamatában tárulhattak fel, ám egy időben, egy kompozícióba rendezve mindeddig nem voltak áttekinthetőek.
A kisteremben a plüsstematikában rejlő lehetőségek többféle kiterjesztését is megfigyelhetjük, egyrészt jól látszik, hogy idővel az olajképeknél nagyobb szerepre tettek szert a kisebb időbefektetést igénylő akvarellfestmények, melyek rendre famentes rajzlapra készülnek. Különös mód a művész a hordozó felület sérülékenységét használja arra, hogy teret adjon alakjainak, amikor engedi, hogy a központi formák körvonalai köré szerveződjenek az elázott lap hullámai. Ez a fajta esetlegesség, kiszámíthatatlanság, a fotorealisztikus aprólékosságot felváltó foltszerűség új dimenziót nyitott ennek a tematikának a megjelenítése terén.
Az elmúlt években jellemzővé váltak a tudatosan egymáshoz társított képpárok is, például Chip és Dale plüssfigurái külön képen, de egymás mellé helyezve jelennek meg az Érzelmekbe merül (2015) és az Értelem mögött (2015) című képeken, míg az Akarata (2015) és az Akaratom (2015) kettőse esetén ugyanaz a kabalakutya tűnik fel, csak más pozícióban és különböző felirattal ellátva. Ez a képpár a nézőponteltérésből adódó különbségekre utal az akarat teológiailag és filozófiatörténetileg is terhelt fogalmának alkalmazásával.
Az újabb olajképek már nem önmagukban másolják, hanem életképekbe rendezve jelenítik meg a plüssöket, melyek elvesztik ikonszerűségüket, ugyanis térbe helyezve, emberalakokhoz társítva érzékelhetővé válnak a korábban ellényegtelenített méretarányok, s a plüssök használati tárgy voltukban mutatkoznak meg. A Tarkáról álmodik a gulyás (2016) című festményen csak egy alvó gulyáslegényt látunk, alatta viszont megtaláljuk az Álom tarka (2016) című kép kisbárányát, legalul pedig egy kinyomtatott blogbejegyzést, melynek fotóján az első festmény emberalakját látjuk, itt viszont már a feje felé lógó bárányplüssel együtt. A Vajon a te bajod? (2012) és a Hiányérzet (2012) esetén pedig ugyanaz a fejkendős figura jelenik meg a plüssmacijával. Az előbbi képen még elbambulva szorítja magához a friss sör mellé könyökölve, a másikon viszont már párnának használja a pultra borulva. A Kosár ennek a képnek tehát nem csak a helye, de akár a képen megmutatkozó történések helyszíne is lehetne.
Bár e tér eddig nem a képzőművészeti tárlatairól volt ismert, sokkal inkább a koncertekről, slam poetry estekről és a darts versenyekről, remélhetőleg ezek az új kezdeményezések a vissza-visszatérő programok között jól megférnek majd, s egyre letisztultabb közeget, valamint egyre nagyobb figyelmet kapnak a képzőművészeti alkotások is, hiszen már tudható, hogy Erdős Mária Éva kiállítása után egy csoportos tárlat várja majd az ide érkező vendégeket. Joggal remélhető tehát, hogy ez a kiállítás hagyományteremtő lesz.
Erdős Mária Éva Maribazár című kiállítása a debreceni Kosár kultúrkocsmában látható 2016. július 7-ig. (A szöveg a kiállításmegnyitó beszéd szerkesztett változata.)
A fotókat a szerző készítette.
