Széles látókör, soha ki nem elégíthető zenei kíváncsiság és fantasztikus összhang: a még igen fiatal AGAVOID zenekar egészen egyedi hangzásvilágot hozott létre az elmúlt hónapokban, s nemrégiben első önálló albumuk is napvilágot látott. A banda tagjait, Puskás Dalma Tamarát (ének), Huszár Kristófot (basszusgitár) és Kriska Bálintot (billentyű) a jellegzetes AGAVOID-stílusról, eddigi állomásokról és jövőbeli célokról kérdeztük.
KULTer.hu: Hogyan találtatok egymásra? Volt valamilyen különleges esemény, pillanat, amire szívesen emlékeztek vissza az összeállás kapcsán?
Dalma: A Keleti Blokkban ismertük meg egymást. Kristóf és Bálint dolgoztak már együtt korábban, de a közös projekt csak 2015 májusában indult el.
Bálint: Egész gyorsan összejött minden. Kitaláltuk Kristóffal, hogy jó lenne zenélni, nem sokkal később találkoztunk Dalmával, és másnap már volt próbatermünk is.
KULTer.hu: AGAVOID. Érdekes név, ami vegyes képzettársításokat hív elő. Miként született és mit jelent számotokra?
Dalma: Igazából önmagát jelenti. A banda neve az agave növény nevéből ered, ami felülnézetből egy fraktál mandala formára emlékeztet. A void, üresség kifejezés pedig egyben a teljességre is utal.
KULTer.hu: Hogyan határoznátok meg a zenétek műfaját?
Kristóf: Azt hiszem, ezt nem a mi posztunk eldönteni. Majd a kritikusok, újságírók úgyis kitalálnak egy kategóriát, amelybe az egész munkásságunkat bele lehet préselni. (nevetnek)
Bálint: Vagy sok-sok év múlva kitalálnak valamiféle kevert műfajt, áramlatot, amelyhez be lehet minket sorolni, szem előtt tartva, hogy merre haladt azóta a zene.
Dalma: Nagy hiba és erős kísértés ez a skatulyázás, hiszen a befogadót, az értelmezőt megfosztjuk a hallgatás kötetlen szabadságától. Szerintünk minden meghatározás kizár valamit, lehetőséget kell adni a különböző ízlésvilágoknak, az érzékelés szabadságának.
Kristóf: Egyébként érdekes, mert rengeteg különböző visszajelzést kaptunk, mindenhonnan mást. Ha valaki úgy érzi, táncolós zene, hát táncoljon! Aki szerint nyugodt, melankolikus, az nyugodtan dőljön hátra! Akárhogy definiálod, igazad van. A befogadás egy nagyon speciális folyamat; egyedi, ezért cáfolhatatlan.
KULTer.hu: Hogyan működik a közös munka? Milyen alkotási fázisaitok vannak, amíg az ötletből eljuttok a kész dallamokig?
Kristóf: Összejövünk, elkezdünk jammelni. Figyeljük egymást, közös hangulatot teremtünk. Ebből általában sok órányi anyag születik, amivel aztán játszadozunk, kísérletezünk. Elkezdjük szétszedni, szerelgetni, összerakosgatni, vagyis alkotóelemeire bontjuk; egymás mellé, alá, fölé helyezzük. Ez egy elég hosszú munkafolyamat.
Dalma: Olyan is gyakran van, hogy egy-egy korábbi számból emelünk át elemeket az újba. Ahogyan ezek párbeszédbe elegyednek egymással, az különösen izgalmas.
Bálint: Egymás mellett él a múlt, a jelen és a jövő, egyiket sem tudjuk a másikról leválasztani, és ez így van jól.
Dalma: Egyébként nemsokára szeretnénk egy egészen új projekttel előállni. Azt hiszem, eljött ez az időszak. Kijött az albumunk, ezzel lezárult egy szakasz. A jammelésre és az új energiákra fogunk koncentrálni ezután.
KULTer.hu: Hogy születnek a szövegeitek?
Dalma: A zeneírás nálunk egy hosszú folyamat, temérdek ötlet születik, mire felépítjük a végleges dalt. Szeretjük különböző nézőpontokból megközelíteni a dolgot, ezáltal a dalok sem konkrét, kézzelfogható történetekről szólnak, hanem inkább érzelmi ingadozásokat adnak vissza. Hullámzásokként értelmezhetőek, amelyek folyamatosan váltakoznak és felcserélik egymást. Olykor a szöveg születik meg először, és ahhoz komponálunk, olykor fordítva. Sokszor régebbi ötleteket is beépítünk a végső formába.
KULTer.hu: Mikor mondjátok valamire, hogy kész van? Mit jelent számotokra a befejezett?
Egyszerre: Sosincs kész! (nevetnek)
Bálint: Sosincs kész, igen. Csak olyan van, hogy továbblépsz – egy időre.
Kristóf: Mire azt mondanád, kész van, sok dolog új értelmet nyer, és te is változol alkotás közben. Nekünk mindig az a fontos, hogy a lehető legkülönbözőbb módon nyúljunk a zenéhez. Az a jó, ha többféleképpen értelmezhető egy dal, így akármilyen lelkiállapotban hallod, megismered benne magad.
Dalma: A helyszíncsere is izgalmas, egészen új perspektívába helyezi a dolgokat. Az is inspiráló, hogy miközben a koncerten próbálgatjuk a dalokat, látjuk a fejlődés stádiumait, előjönnek az alkotás közben tapasztalt állapotok.
KULTer.hu: Milyen zenét hallgattok szabadidőtökben?
Kristóf: Nagyon-nagyon nyitottak vagyunk, az újra és a régire egyaránt. A tájékozódás és a zenehallgatás számunkra napi szintű feladat, munka és szórakozás egyaránt.
KULTer.hu: Milyen számotokra az ideális koncert? Mi volt az eddigi legnagyobb sikerélményetek?
Dalma: Az Aurórás koncertek nagyon jók szoktak lenni, mind a készülés, mind a fellépés szempontjából. Nagyszerű közösségformáló ereje van ezeknek az alkalmaknak. A legutóbb például elég kacifántosan indult, végül viszont igazi energiabombává vált a buli.
Bálint: Most a legnagyobb sikerélmény az, hogy kijött az első albumunk, a CĀSUS. A PLUTO adta ki, június 7-én debütált kilenc számmal. Eddig elég pozitív a fogadtatása.
KULTer.hu: Meséljetek kicsit bővebben az új albumról!
Kristóf: Úgy vettem észre, hogy manapság nem bír már túl nagy jelentőséggel egy EP vagy egy album megjelenése. Az embereknek nincs feltétlen idejük végighallgatni egy teljes lemezt, vagy ha mégis, akkor a bőség zavarában kapcsolgatnak előadók, számok között. Ennek ellenére egy nagylemez elkészítése gyermekkori álmom volt, és ezzel tartoztam magamnak. Az album ötlete 2015 őszén körvonalazódott, először csak írtuk a számokat külön-külön, önmagukért. Aztán úgy éreztük, hogy össze kellene rendezni a dolgokat egy lemez hosszúságra, és a dalokat az album íve szerint formáltuk tovább. Az egész kiadvány minden kis részletét magunk csináltuk meg, a keveréstől kezdve a vizuális megjelenésig. A saját kiadómnál, a PLUTO Soundnál jelentettük meg digitálisan, és hamarosan elkészül a limitált darabszámú CD is.
KULTer.hu: Mik a terveitek a jövőre nézve?
Dalma: Július 9-én az A38-on lépünk fel, a Black Nails Cabaret előtt. Aztán kint leszünk a Bánkitó Fesztiválon is.
Kristóf: Most leginkább egy új alkotói fázisra van szükség; kicsit vissza szeretnénk venni a koncertezésből, többet zenélni otthon és új számokat írni.
Bálint: Igen, most, hogy megvan az album, lehet foglalkozni ezzel is. De biztosan szervezünk még nyárra is koncerteket.
Dalma: Szeretnénk, ha fizikai formában is kapható legyen a lemezünk, hisz jelenleg csak digitálisan érhető el. Remélhetőleg nemsokára (még a nyáron) már ti is kezetekbe foghatjátok a CĀSUS-t.
A kiemelt fotót Ézsiás Melinda készítette.