Nem minden banda veszi igazán komolyan magát. Mindig vannak, akik a megjelenésük vagy a szövegeik miatt nem teljesen illenek bele a sorba. Azonban ez nem jelenti azt, hogy magát a zenét, a zeneszerzést és a fellépéseiket is elbohóckodnák – legalábbis nem a negatív értelemben. Ezt bizonyítandó mutatjuk be a komolytalan professzionalizmus bajnokait.
10. The Lonely Island
Kezdjük az egyik legnagyobb comedy bandával. A trió az amerikai Saturday Night Live (SNL) kabaréműsor keretei közül nőtte ki magát internetszenzációvá. Rengeteg vírusvideót sikerült összehozniuk a srácoknak, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy dalaikban rengeteg sztárvendég fordult már meg T-paintől Lady Gagáig. Szövegeik a színtiszta zsenialitás mintapéldái, melyek nevetséges tartalmát halálos komolysággal és profizmussal adják elő. A banda tagjai a zenei karrierjük mellett számos filmet is írtak, ilyen például az idei Popstar: Never Stop Never Stopping. Páratlan tehetség mértéktelen mennyiségű hülyeségbe fektetve.
9. Ylvis
A norvég duó három éve került először rivaldafénybe a The Foxnak köszönhetően, ami pillanatok alatt mémmé változott. Viszont aki kicsit is utánanézett a bandának, az gyorsan rájöhetett, hogy több rejlik bennük, mint egy random internethóbort. Hazájukban már hosszú ideje nagy népszerűségnek örvendett a kimondhatatlan nevű páros, ami nem véletlen, mivel – legyen akármilyen bugyuta is – minden számuk fülbemászó, az énekhangjuk pedig elképesztő. A zenélés mellett nekik is erősségük a stand-up, valamit saját talk show-t is készített a csodatestvérpár.
8. The Axis Of Awesome
Az ausztrál trió még 2010-ben robbant be a köztudatba, amikor az internetet behálózta 4 Chord Songs című daluk. A banda erőssége a stand-up szerű fellépéseikben, humoruk pedig a bandatagok közti csipkelődésben és a közönséggel való kommunikációban rejlik. A diszkográfiájuk popszámok paródiáiból és saját alkotásokból áll, amelyek nagyrészt nerd- és popkulturális utalásokra épülnek. Igaz, a legjobb viccüket már alighanem elsütötték a 4 Chords formájában, de ettől függetlenül még rengeteg rekeszizmokat megmozgató dal van a tarsolyukban, valamint elő fellépéseik a legjobb stand-up előadások közé tartoznak.
7. Flight of the Conchords
Ugyanezen a néven futott egy kétévados sorozat is, melyben egy új-zélandi folk duó megpróbál rocksztárrá válni a Nagy Almában. A sorozat kultklasszikussá, a banda pedig comedyklasszikussá vált. Mindenki gondolt már arra, hogy mi lenne, ha életének pillanatait zene kísérné, vagy mennyivel egyszerűbb lenne bizonyos szituációkat egy dalbetéttel megoldani. A szövegekben könnyen magunkra ismerhetünk, és éppen ezért tudunk jót nevetni saját magunk és a „hőseink” szerencsétlenkedésein. Az irónia és a viccek mögött még így is több valóság lapul meg, mint a legtöbb életigazságokat kereső komoly popszámban. Tény, hogy az énekhangjuk nem a legjobb, de a szövegeik zseniálisak.
6. Butthole Surfer
Hangzásukat legkönnyebben a Bloodhound Gang és Beck furcsa kombinációjaként tudnám leírni. Az experimental rock egyik legegyértelműbb példájaként egy kicsit ki is lógnak a listából, de ha másért nem, akkor a Dracula From Huston miatt itt a helyük. Az egzisztenciális félelem és a töredezett hangzásvilág minden számukban jelen van, amit könnyed iróniájukkal fűszereznek meg, hacsak épp nem teljes mértékben értelmetlen sorokat krákognak a mikrofonba. Lehet, hogy a bevonásukkal csalok egy kicsit, de több embernek illene art punkot hallgatnia.
5. Ninja Sex Party
Röviden csak NSP, a Youtube-szféra egyik legnépszerűbb comedy music duója – a leghíresebbről még később szó lesz –, élén a csodapáros: Danny Sexbang és Ninja Brian. Ha valakik biztosan nem veszik komolyan magukat, viszont a zenét, amit csinálnak annál inkább, akkor azok ők. Szövegeik leginkább a szexről, a sikertelen szexről és egyéb abszurdnak tűnő dolgokról szólnak, mint egy manticore vagy egy sárkányölő. Két „running gag” kíséri minden számukat: Danny egy szexisten, Brian pedig egy érzéketlen gyilkológép. Nehéz elmagyarázni az együttes báját, mely a szövegeikben, szintetizátorhangzásukban és a lo-fi videoklipjeikben rejlik. Hagyom, hogy az alábbi fotó beszéljen helyettem.
4. Bloodhound Gang
Mindenki ismeri, vagy legalábbis hallotta már őket a The Bad Touch eszméletlen népszerűségének köszönhetően, amely lényegében tökéletesen összefoglalja, miről is szól ez a banda. Okos, sokkoló és szexuális szövegek, fülbemászó gitártémákkal és refrénekkel fűszerezve. A monoton ének és a szinte érzéketlen előadásmód erős kontrasztot alkot az olyan sokszor előkerülő témákkal mint a depresszió, a cinizmus és a melankólia. A sorok élessége és „cleversége” a banda legnagyobb erőssége, így többszöri hallgatás után is találunk új vicceket vagy utalásokat. A srácok szinte megállíthatatlanok, az új albumuk tavaly érkezett.
3. The Darkness
Ha visszanézünk a nyolcvanas évekre, az akkori ikonikus nevek nagy része mind zeneileg, mind kinézetileg elég nevetségesnek hat, függetlenül a zsenialitásuktól. A The Darkness pont ezt a furcsa nosztalgiát lovagolja meg a szoros csőnadrágokkal, tetőleszakító gitár riffekkel és ironikus szövegekkel. Justin Hawkins falzett énekhangja pedig a legnagyobb heavy metal sztárokkal emlegethető egy szinten. Diszkográfiájukban – különösen az első albumukon – megtalálunk mindent a hair metál balladáktól a glen rock himnuszokig. Legismertebb számuk, az I Believe in a Thing Called Love, az egyik legjobb rockszám, amit valaha megalkottak.
2. Electric Six
Tovább haladva a rock mezsgyéjén, a következő együttes a tökéletes példa mindazokra a kvalitásokra, melyeket még a cikk elején felsoroltam. A hattagú banda Fire című albumával robbant be a mainstreambe, olyan slágereikkel, mint a Gay Bar és a DANGER! High Voltage! Szövegeik sokszor a szexualitásról szólnak, különösen korai számaik, de az irónia is gyakori vendég náluk. A számok hangzásvilágában a szintetizátor foglal el központi szerepet, olyannyira, hogy dalt is írtak róla, a Synthesier formájában. Tyler Spencer aka. Dick Valentine-nak, a frontembernek pedig elképesztő hangterjedelme van, ami még viccesebbé teszi az olyan témákat, mint amilyen mondjuk a zárás utáni buli egy Mekiben.
1. Tenacious D
Talán a legismertebb mind közül Jack Black és Kyle Gass duója, amely 1994-ben alakult meg, és azóta megállás nélkül turnézik világszerte. A banda népszerűségét egyértelműen a Végzet pengetője című filmnek köszönheti, melyben a dalok egy balladaszerű történetet mesélnek el, legalábbis a legnagyobb slágereiket innen ismerik az emberek. A srácok az egyértelmű rock and roll megszállottságuk mellett a nerd rock zsánerének is az egyik legnagyobb zászlóvivői. Ennek ellenére az együttes legnagyobb erőssége az élő koncertjeikben rejlik, ahol a közönség velük együtt kántálja megőrülve, hogy „We are the D”.
A fotók forrása a zenekarok Facebook-oldala.