ő sem a maga ura
leeresztett szárnyakkal
megjelent a szél
nem borzolta fel senki haját
nem libbentette meg a fák levelét
a kerítésen kívül lebegett
a korai naplementében
tükröződésnek álcázta magát
mintha nem tudná eldönteni
láthatjuk-e érezhetjük-e
párszor fellebbent a kerítés fölé
körülnézett gondolom
és mielőtt tovább reppentette volna
a külső felhajtóerő
futott egy sebes kört
itt hagyva illatát
utókezelés
ha bolond vagy
szerelmes talán
ha haragszol a szélre az esőre a fényre
lesúlyoz egy ismeretlen teher
zavarnak a harmatos reggelek
a hírverések
akkor azt gondolod
ennyi volt
vége
azt hiszed
amikor a lámpákat leoltják
akkor nem látni mást csak kifejezéstelen arcodat
mert a nyelved sima
minden zajra rebbensz
prédát leső szemed napégette fekete lyuk
pedig a havat ugyanaz a nap szívta fel
és vetette fiatalító magját
a megnyíló földbe
Borítófotó: PDP
