Az utca végében soha nincs csend. Még ezen a korai órán sem, amikor már mindenki fekhelyet talált magának egy konténer mögött, a buszállomáson vagy a játszóterek egyikén. Ilyenkorra már megszámolták éjjeli keresetüket a tizenéves lányok, bármennyi jött össze, örülnek neki, hiszen sem éhezniük, sem hazamenniük nem kell. Kiürült a Kálvária, a trianoni emlékműhöz vezető százhetvenhat lépcsőfokon üvegszilánkok, óvszerek, cigarettacsikkek. Egy mentőautó megy a könyvtár felé, de a mentősök nem kapcsolják be a szirénát, unják már a részegeket, akik csak sebeket szereznek, és nem tudnak meghalni. A sofőr cigarettára gyújt, az ápoló pedig előkészíti a legerősebb fertőtlenítőszert, hogy jobban fájjon a mostani félnótásnak az élet.
Mintha az acélgyár betonfalához testek dörgölőznének, néha még egy megkönnyebbült nyögést is hallani, biztos valaki megtalálta azt a viszkető pontot, amely egész éjjel nem hagyta aludni. A jobbra eső házban ordibálnak, az alattuk lakó öregember káromkodik, és a baltáját keresi a kamrában, mert már unja hallgatni a mindennapos veszekedést. Az öreg nem fogja megtalálni a baltát, egyre több mindent elfelejt, így már arra sem emlékszik, hogy tegnap belehajította az éjszakába, mert egy fiúbanda hangoskodott a sarkon. Az utca végében lévő lottózó mögött macskák bagzanak, szinte hallani, ahogy a kandúr a nőstény tarkójába harap, majd mintha egy cipzárt húznának fel, lépések közelednek, egy nagydarab kopasz férfi bukkan elő a fal mögül, egy terhes nőt húz maga után, aki az arcát törölgeti.
Rendszertelen időközönként víz toccsan a járdán. Az aládúcolt erkélyekről most kezdik kiönteni a vécés vödrök tartalmát, a gyár mögötti focipálya felől kutyák ügetnek erre, hajnalra tisztára nyalják a járdát, majd leülnek a dúcfák tövébe, és könyörögve bámulnak a kifelé dőlő korlátokra. Öten-hatan az utcán rohannak, mikor nyit már ez a szar, mormogják magukban, tüzet kérnek tőlem, cigarettát, ha kettőt adsz, akkor fizetek majd egy körtét, mondja nekem egy püffedt arcú férfi, és ingerült mozdulatokkal mutogat a vegyesbolt felé.
A kurvákra vársz? Hiába, azok már nem dolgoznak ilyenkor, mondja egy elhízott cigány asszony, és röhög. Valahol betörik egy ablak, ott is röhögnek, csak egy féldecit adjál, a múltkor is kisegítettelek, mondja kétségbeesetten egy nő a szemben lévő ház ajtaja előtt. Nem a kurvákra várok, válaszolom a cigány asszonynak, az meg csak néz, nem érti, egyre kellemetlenebbül érzem magam a tekintetétől, mintha a vesémbe látna. Már éppen nyújtani akarom neki a tenyeremet, mikor megszólal, alig értem, mit mond, mert köhög, de megnyugszom a szavaitól, te nem vagy idevaló.
Borítófotó: Tion