Megjelent Gigor Attila Kút című bűnügyi filmjének hivatalos előzetese, A nyomozó alkotóinak új munkája szeptember 22-től látható a mozikban.
A filmben egy semmi közepén álló benzinkúton ragad egy kisbusznyi, nyugati országokba tartó prostituált (Irma Milovic, Pokorny Lia, Kurta Niké, Trokán Nóra). Miután az ott dolgozó öreg alkoholista (Kovács Zsolt) rég nem látott fia (Jankovics Péter) is feltűnik, jönnek a bonyodalmak. Az érzelmek mellett jól őrzött titkok is a felszínre törnek. A filmben szerepel még Udvaros Dorottya, Tzafetás Roland, László Zsolt, Horváth Csaba, Pusztai Ferenc és Apáti Bence is.
Gigor hét év után készített újra nagyjátékfilmet, azóta többek között a nagy sikerű Terápia című tévésorozat írásában és rendezésében vett részt. A nyomozó 2008-ban a Magyar Filmszemlén hat díjat nyert, majd számos nemzetközi elismerést kapott, többek között Karlovy Varyban, Varsóban és Pozsonyban, elnyerve a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját is.