Merész dolog a 9/11 hetében moziba ereszteni bármilyen repülőgépekkel és azok lezuhanásával foglalkozó filmet, az pedig egyenesen a rendező épelméjűségével kapcsolatban vet fel kérdéseket, ha a nevezett film első tíz percében kétszer is annak lehetünk szemtanúi, ahogy egy utasszállító New York belvárosába csapódik. Kivéve talán, ha a nevezett rendező Clint Eastwood, aki ugyan az elején kicsit sokkol, de aztán a végére megnyugtatja a néző lelkét a világgal és úgy általában az emberekkel kapcsolatban.
De kezdjük az elején. 2014. január 15-én Chesley Sullenberger (haveroknak csak Sully), veterán pilóta sikeres kényszerleszállást hajt végre a Hudson folyón, csodával határos módon megmentve a fedélzeten tartózkodó mind a 155 embert. Sully hős lesz, ugyanakkor eljárás indult az esettel kapcsolatban, hogy kiderítsék, hibázott-e a kényszerleszállással, mert hát mégiscsak a pénz forgatja ezt a világot, és semmi sem tűnik nagyobb leírható veszteségnek, mint egy repülőgép a Hudson folyó mélyén. Ha azonban bebizonyosodna, hogy Sully teljesen szükségtelenül választotta a folyóra történő kényszerleszállást ahelyett, hogy visszatért volna a legközelebbi reptérre, az véget vetne a pilóta karrierjének és semmissé tenné a negyven évnyi szolgálatát.
A film alapvetően ennek a vizsgálatnak a történetét meséli el az önmarcangoló Sullyt követve: igazából ő sem teljesen biztos benne, hogy a helyes döntést hozta, a fokozott médiafigyelem középpontjában kétségek és látomások gyötrik, ugyanakkor képtelen elfogadni, hogy pont most hagyta volna cserben negyvenévnyi tapasztalata. Két rövid flashbackben láthatunk meghatározó jeleneteket Sully múltjából, az egész film legmegragadóbb részei azonban a magát a szerencsétlenséget bemutató visszaemlékezések: hogyan nézett ki ugyanaz a kétszáznyolc másodperc a repülésirányítás szemszögéből, az utastérben és végül a film csúcspontjaként a pilótafülkében. Ami igazán döbbenetesen erőssé teszi ezeket a flashbackeket, hogy Eastwood minden zenét száműz belőlük: szinte dokumentarista stílusban követjük az eseményeket, a pánik és a félelem kézzelfoghatóvá válik, és ugyan pontosan tudjuk, mi fog történni (maga a film sem a rejtélyre épít), mégis nehéz nem lélegzetvisszafojtva figyelni ezeket a jeleneteket.
Ezt ellensúlyozzák a vizsgálattal és Sully belső konfliktusával foglalkozó lassabb részek, ami néha kamaradráma, máskor buddy movie, picit még családi dráma is, de pont annyi pihenőt adnak, amennyire a nézőnek szüksége van, hogy legyen ideje elveszni a történetben. Valószínűleg innen a nem időrend szerinti történetmesélés: kronologikusan bemutatva minden izgalom a film elejére, a kényszerleszálláshoz került volna, míg a dráma veszélyesen lelassította volna a végjátékot. Így viszont szépen egyensúlyban tartják egymást a gyors és lassú részek, és még az sem válik unalmassá, amikor technikai részletekbe mennek bele a szereplők (ebben a tekintetben nagyjából az Apollo-13-hoz tudnám hasonlítani, ahol ugyan nem értettük, hogy mi és miért, de mégis követhető volt a cselekmény). A drámai részek legtöbbször nagyon szépen épülnek fel, a párbeszédek csak sejtetik a szereplők lelkiállapotát, a remek színészi játék mondja el a történet nagy részét.
Mert hát a színészek nagyon rendben vannak. A Sully elsősorban Tom Hanks egyszemélyes show-ja, napjaink egyik legsokrétűbb színészére elég volt egy bajuszt csapni, és már nyomokban sem lehet felfedezni Forest Gumpot, Robert Langdont vagy bárkit a Felhőatlaszból. A mellékszereplők közül Aaron Eckhart érdemel említést a másodpilóta szerepében. Eckhart általában a Tökéletes Amerikait játssza, most azonban egy visszahúzódó, csöndes karaktert kapott, és meglepő módon lubickol a szerepben.
A Sully remek kikapcsolódást nyújt másfél órában. A nyári szuperhősdömping után egy lassú, nyugdíjas filmre számítottam, azonban a film összességében izgalmasabbra és emlékezetesebbre sikerült azoknál. És, ami talán ezeknél is fontosabb, ezúttal csak nagyon picit pátoszos, de végtelenül szívmelengető történet elevenedik meg a vásznon: Eastwood ugyanúgy hangsúlyt fektet a névtelen kisemberekre, mint a felemelt hősökre, az ő olvasatában a „csoda a Hudson folyón” nem csak Sully érdeme, hanem ugyanúgy azoké is, akik részt vettek a mentésben. A rendező a magával meghasonult Amerikának egy olyan történetet akart elmesélni, amit az amerikai csapatszellem tett happy enddé, és ez maximálisan sikerült is.
Sully – Csoda a Hudson folyón, 2016. Rendezte: Clint Eastwood. Chesley “Sully” Sullenberger és Jeffrey Zaslow könyve alapján írta: Todd Komarnicki. Szereplők: Tom Hanks, Aaron Eckhart, Laura Linney, Mike O’Malley. Forgalmazza: InterCom.
