Uszadékfák nyara
Furcsa nyár volt, erdők
Képében lefolyt előttünk egész Germánia.
Ijedt vizek kapaszkodtak a fákban,
Egymás apró csepp-kezét szorították –
Halott hajótestekbe zárva
Tették meg az utat a tengerig.
Volt egyszer egy piros híd, gyönyörű,
S a helyére fölépült egy fehér,
Békeidő volt, talán túlságosan is
Hihető, és elburjánzott, és tessék:
A hídfőnél állva lett végignézve-látva
A szörnyűség.
Baljóslatú nyár volt,
Korszakhatár előtti rohadt, esős idő,
A bárokba csupa rossz nevet viselő
Zenekar kapott meghívást,
S a mozikban, mint ilyenkor rendesen,
Tartás nélkül tenyészett az űrfilm.
Akár egy zsák, ami kifordul, és kiömlik
A saját száján: a Dunán
Feketeerdőnyi volt az uszadékfa,
Okos dolmányosvarjú-őrnagyok
Vigyáztak ott, s a tátott szájjal
Álló, elmaradó népekre néztek néha.
A Duna rajzolói
a. d. 1758
A téli rajzolások szezonja véget ért,
A folyam még csekély volt, és akkor
Minden mérőket szintezni hajtottak a Duna mellé.
Négy mérnök és négy figuráns
Két partjáról a vizet fogta közre,
Két figuráns a két part között húzott ki kötelet,
Egy mérnök csónakban ülve a mélységet mérte,
Így volt a haladás. Akkor áradni kezdett,
És ez eltartott öt teljes hónapig.
Nem csupán a Duna árjával kellett megküzdeni,
De sokféle fokok és nádasok
Átgázlására adódott kényszeres szükség,
A helyőrségtől való távolsággal,
A vadonban élő mindenféle férgekkel,
Az árvíz leírhatatlan büdösségével,
Az élelem megszerzésével is meg kellett vívni.
Tizenhárom ujjú, átkozódó lápi vénasszonyok
Vak rigóval a vállukon keltettek riadalmat
Gyönge inasaink körében.
A nyers térszíntől némán viszolyogtunk,
Viszolygásunkat szégyelltük és bántuk,
A pogánytól megszabadult hazánk
Mocsaras, gőzös, gennyes pokolnak tűnt,
Amelyre sajnáljuk földi életünket, és
Melyben magunk után nem hagyhatunk mást,
Mint műszereket, csáklyákat, pár tutajt.
Úgy volt néma, üres és ismeretlen,
Mint amit már nevére írt a rontás,
Fájt és édes volt és megszaggatott ringyó,
Szentséges Szűz, a lábaink előtt.
A térképeinken kezdett formája lenni,
Kikerekedni, pírt kapni, tartást,
Mert összeszorított szájjal, csukott szemekkel,
Meséinkből alkottuk újra őt –
De ha felnéztünk: csak alig minden tizedik
Falunévhez tartozott falu is.
A skandináviai kirajzás
A skandináviai kirajzás két generációja
A békés egymás mellett élés jegyében
Üdvözlő táviratokat küld egymás rendezvényeire.
A viszony az elmúlt évtizedek hullámzásai után
Nyugodttá simult,
A neuralgikus pontokat bölcsen kerülik.
Amint feszültség fenyeget, valaki szóba hozza a Balatont, és
Régen kihűlt lassú levesek gőzei csapnak fel diadalmasan
Elmúlt, elhagyott, könnyűnek talált ezüst asztalokról.
Ilyenkor beüt a béke anélkül,
Hogy bárki a másik szemébe nézne,
És könnyen jön a hajnal.
Melegvízű patak párái ülnek el a völgyben,
A fák tetejét mint egy vörös fűrész,
A felkelő Nap fénye levágja.
Kemény anyagú a köd, taszító, mágneses a táj,
Jóval az elérhető szint fölött pedig
Álmos szemmel vonulnak a felhők.
A borítófotót a szerző készítette.
