A közönség szavazatai alapján odaítélt Arany Medál elismerést kedden adták át Halász Judit, Márton András, Osváth Judit, Thuróczy Szabolcs színművésznek, Németh Gábor írónak és Till Attila filmrendezőnek a budapesti Bethlen Téri Színházban.
A díjat Mészáros Márton kulturális újságíró alapította. Az idei a nyolcadik év, amikor a közönség döntött arról, hogy kik kapják az elismeréseket – olvasható a Bethlen Téri Színház közleményében.
Márton András színművész az Arany Medál életműdíjat vehette át. Halász Juditot az év színésznőjének választotta a közönség, Thuróczy Szabolcs az év színészének Arany Medál díját kapta. A legígéretesebb fiatal tehetség díját Osváth Judit, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves színészhallgatója nyerte el. Az év filmrendezőjének Till Attilát, az év írójának pedig Németh Gábort választotta a közönség.
Az Arany Medált idén is a Bethlen Téri Színházban adták át, ahol az idén elismertek a korábbi díjazottaktól, pályatársaktól vehetták át a kitüntetést. Az elismerés pénzjutalommal nem jár, a díjazottak többek között egy-egy üveg Chardonnay-t kaptak a Kovács Nimród Borászat felajánlásából.
Forrás: MTI