A Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézetének szakheti programjai között szép számmal kaptak szerepet irodalmi rendezvények. Többek között egy könyvbemutatón is részt vehettünk, melynek apropóját az adta, hogy az intézményhez ezer szállal kötődő Horváth Imre Olivért immár az elsőkötetes alkotók között tudhatjuk. A versírás kezdeteiről, a Nem szimpátia című kötet sajátosságairól Áfra János kérdezte a szerzőt.
Beszélgetésük elején Áfra felidézte a megismerkedésük történetét: a szülőváros, Hajdúböszörmény és az ott működő Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör közös referenciapontokat jelentettek, később a továbbtanulás szintén közös helyszíne, a Debreceni Egyetem biztosított lehetőségeket egymás pályájának követéséhez. A kezdetekre hangolódva Horváth Imre kifejtette, hogy kisgyerekkorától ír, melyet gyakorlatilag a beszéddel együtt tanult meg. A gyerek- és ifjúsági irodalom klasszikusaitól (Weöres Sándor vagy Gazdag Erzsi generációsan közös szövegeitől) hosszú út vezetett a kortárs irodalomhoz, mellyel Horváth inkább Debrecenbe kerülve ismerkedett meg. Az eszmélésben nagy szerepe volt az itt működő írókörök, a LÉK és a DEIK tevékenységének; utóbbinak Horváth majdnem az alapításától kezdve tagja, műhelyvezetője, s online folyóiratuk, az Amúgy főszerkesztője is volt.
Ezután a Nem szimpátia című kötethez közelítettek a beszélgetőpartnerek. Megtudhattuk, hogy a kötet koncepciója már évek óta készen állt, de néhány vers keletkezési, át- és újraírási ideje szintén években mérhető. Áfra ezután néhány értelmezési fogódzóra mutatott rá; például a hosszú sorokból építkező, rímtelen szövegekben megfigyelhető belső összecsengésekre, a strófákra kevésbé tagolt, tömbszerű szövegek lüktetéseire. Az írógépet idéző tipográfia mellett Áfra kitért arra is, hogy a könyvet átszövik az angol irodalomra tett hivatkozások, utalások (például a ciklusokat tagoló angol nyelvű idézetek is klasszikus angol szerzők neveihez kötődnek), leginkább a 19. századi Anglia tűnik relevánsnak, mely különös módon a mai Magyarországgal fonódik össze, akár egyetlen versen belül is. A viktoriánus éra és jelenünk paralel vonásait elsősorban a hasonló érzések és krízisek jelentik: a nemiség, a női szexualitás változó diskurzusai; az identitás válságai (gondoljunk csak a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete című regényre); ezek és az akkoriban is tapasztalható migráció mind olyan témák, melyeket mi is átélünk manapság, számunkra is lényeges tapasztalatokat jelentenek.
A beszélgetés a kötetet meghatározó szerepversek felé fordult, melyek hol személyes hangon, énszövegekként létesülnek, máskor szikár, leíró, E/3. személyű beszédmódban keletkeznek, ugyanakkor mindegyik valamiféle határhelyzetet mutat föl (csodagyerek, hérosz, boszorkány, jósnő stb.). Horváth ebben is a kortárs magyar viszonyok és a viktoriánus Anglia azonosságait látja, hiszen a parapszichológiai jelenségek ma is élénk érdeklődésre tartanak számot (a figyelmes járókelők Debrecenben is találkozhatnak olyan táblákkal, melyek a pedikűr-manikűr mellett jóslás szolgáltatást is hirdetnek). A szerepbe való belehelyezkedés, a játszás, a bujkálás az egész könyvet meghatározza, ahogy Horváth frappánsan megjegyezte: „ez egy transzvesztita könyv, beöltözhetsz, amibe akarsz”.
A különös cím értelmezésekor a szerző a könyvvé formálás kulisszatitkaiba avatta be hallgatóságát: a munkacím a „Szimpátia” volt, amely a szerkesztés alatt a változatok elkülöníthetősége érdekében kapott tagadószót, ám végül ez a produktív, sokféle asszociációra lehetőséget teremtő forma lett a végleges változat is. A szövegek másik meghatározó jellege az anyagiság, a testiség, mely főleg tropikus szinten érhető tetten. Ez ellentétben is áll a metafizikai-szellemi világra való nyitottsággal, a kettősség pedig dinamizálja a kötet olvasását. A test kitüntetettségét az indokolja, hogy egyfajta ellenállást fejt ki, a mindennapi szerepeink nehezen íródnak rá a testünkre. Az én és a róla alkotott kép töredezéseit mindig jelzi a test, mely folyton kibicsaklik, elmozdul ebben az identifikációs folyamatban, a test nem tudja elviselni, amit kulturális szerepalakzatokként ráerőltetünk. Épp ezért nagyon izgalmas megfigyelni az embereket, mondja Horváth, hiszen az ismeretlenek történetét is elárulják a testi jellegzetességeik.
Az inspirációval kapcsolatban kiábrándult állításokig jutottunk: életünknek nincs sok köze a Hollywood által közvetített tökéletességhez, inkább csak lavírozunk a hétköznapokban, a kötet drámai monológjai is erről szólnak. A későbbiekben egyre mélyebb témákat érintettünk: Horváth saját életélményeit közvetve építette be szövegeibe, ha élő emberekről írt, azok inkább sírversek lettek, ugyanis volt olyan időszak, amikor elgondolkodott azon, hogy ismerősei vajon miért, milyen okok miatt jutnának el a szuicidium eseményéig. Az ebből a gondolatból született versek nagy részét etikai megfontolások miatt törölte a szerző, ám a témát érintő néhány mű bekerült a kötetbe. Leszögezte azt is, hogy inkább a belehelyezkedés miatt fontos ez a határtapasztalat, amely a test „hússzerűségével” szembesít minket, és ezzel radikálisan sérti a mindennapiságunkat.
Áfra János fölvetésére, mely szerint a kortárs költészetben korántsem hat újdonságként test és szöveg viszonyának taglalása, Horváth válaszul az ideológia fogalmát emelte a beszélgetésbe, amely inkább kapcsolható a testhez, mint a lélek (például Hasfelmetsző Jack tetteit a figyelemfelkeltés, a médiába való bekerülés is motiválta). A testiség mellett emlegetett gendertudatosság elsősorban a maszkulinitást, a férfi szerepeket jelenti, melyről talán a felsőoktatásban is kevesebbet hallunk. A szerző kitért arra, hogy a kelet-európai férfimodell nem a győztes típus (Superman), hanem egy ennél marginálisabb szerep (Pelikán elvtárs), mely saját testképünkre is hat.
A felolvasások alkalmat adtak e versnyelvvel történő ismerkedésre, a kulturális kitekintésekkel is teletűzdelt beszélgetés szellemi izgalmat jelentett a nagyszámú, érdeklődő hallgatóságnak. A slam- és versszövegek felolvasása, valamint színházi előadás közé iktatott esemény így a továbbgondolás szituációjába helyezte azokat, akik e ködös-szmogos estén az irodalommal történő találkozást választották.
Horváth Imre Olivér Nem szimpátia című kötetének bemutatója, Debreceni Egyetem, Főépület, Angol-Amerikai Intézet, 2016. december 7.
A fotókat Balogh Orsolya készítette.
