Az egyébként nem is olyan hideg december eleji szombaton már legalább egy perce vacogtam a Blaha környékén, amikor az utca végén feltűnt Basch Péter, aki huszonhárom évesen kétszeres országos slam poetry bajnok. Ezúttal nem egy baráti találkozó, hanem egy interjú adta az apropót.
KULTer.hu: Nem akartál bajnok lenni.
Nem, nem akartam. Úgy gondoltam, hogy az első bajnoki cím egy adomány volt, de nem éreztem azt, hogy „feladatom” lenne még egyszer megnyerni a versenyt. Az első, amellett hogy egyénileg is hatalmas siker, megmutatott a közösségnek is egy fontos dolgot: kiderült, hogy nem feltétlenül csak a nagy héroszaink, mint Márk (Süveg Márk Saiid) vagy Bob (Horváth Kristóf Színész Bob) lehetnek országos bajnokok, hanem egy egyszerű slammer is, egy huszonkét éves gyerek.
KULTer.hu: Ez misszió volt?
Nem, én nem úgy álltam a negyedik országos bajnokságon, hogy ezt a missziót be kell teljesítenem, inkább csak ezt éreztem a többiekben az első bajnoki címem után. Tehát én akkor sem „akartam” bajnok lenni, közben meg ez olyan hülye kifejezés, mert a slam végső soron mégis csak egy verseny.
KULTer.hu: És másodszorra miért nem akartál bajnok lenni konkrétan?
Szerintem mindent megtettem, hogy ne legyek bajnok. Persze próbáltam olyan szöveget írni, amivel nem okozok csalódást az első győzelem után, de ezen kívül nem találtam semmilyen indokot arra, hogy miért lenne hasznos a közösségnek, ha megnyerném még egyszer a versenyt.
KULTer.hu: Mire gondolsz, amikor azt mondod, hogy közösség?
Itt konkrétan a slammer közösségre gondolok. Azokra a gyerekekre, akik még csak most kezdenek ismerkedni a műfajjal, vagy egy-két éve benne vannak, de nem értek el még olyan sikereket, mint mondjuk egy országos döntőbe jutás. Valamint azokra, akik azt hiszik, hogy egy félig titkos belső kör irányítja a magyar slam poetry-t, akik eldöntik, hogy ki lehet bajnok vagy ki léphet fel egy meghívásos eseményen. Ez egy szép visszajelzés lehetett nekik, hogy ne külső indokokat keressenek, ha úgy érzik, nem érték még el a slamben, amire hivatottak lennének.
KULTer.hu: És tényleg van ilyen kör, vagy ez csak az emberek fejében él?
Nincs semmiféle kör. Önálló emberek vannak, akik évekkel ezelőtt elkezdték szervezni a slamet Magyarországon és a határon túl, de azon kívül, hogy a legtöbben ismerik egymást, nincs semmilyen mélyebb kötődés közöttük. Nincs egy központi mag, ami felülről irányítja a három budapesti és számtalan vidéki klub életét. Lokális csapatok vannak, akiket ha megkeres egy könyvtár, klubhelyiség vagy fesztivál azzal, hogy szeretnének összerakni egy fellépést, akkor mérlegelni kell a szervezőknek, ki elég tapasztalt, ügyes és rátermett ahhoz, hogy felkérjék az estre fellépőnek. Ez a döntés pedig nem azon múlik, hogy emberileg ki kedvel kit, hanem a szakmai renomén, amit meg mindenki magának épít és rombol, belátása szerint.
Persze könnyű azokat utálni és rosszként feltüntetni, akik a háttérben dolgoznak, és onnan tartják össze az esteket. Csak arra nem gondolunk sokszor, hogy azok a dolgok, amiket mi természetesnek veszünk slammerként, azokért ők keményen megdolgoznak. Gondolok itt arra, hogy van egy mikrofon, egy színpad, egy esemény, készülnek képek, videók, és úgy egyáltalán, hogy vannak helyek, ahol hónapról hónapra slamet rendeznek.
KULTer.hu: Hol kezdődik és hol ér véget a slam számodra?
Szerintem a slam ott kezdődik, ahol először megteremted a kapcsolatot a közönséggel, és akkor ér véget, amikor már senki nem emlékszik rá, hogy mit mondtál egy adott szövegnél.
KULTer.hu: És mi a helyzet az irodalommal? Hogyan viszonyulnak egymáshoz Basch Peti és az irodalom?
Nagyon szeretem, de a biztonságos távolságot megtartva nézem az irodalmat. Szeretnék majd egyszer elmélyülni benne és számomra ismeretlen vizekre evezni, de még úgy gondolom, hogy nincs itt az ideje.
KULTer.hu: Az irodalmi közegről beszélsz most, vagy a versekről?
Nem a verselésről – mint alkotói tevékenységről – beszéltem, hanem az irodalomról. Nekem nagyon fontos, hogy ne korlátozzam le magam már fejben előre, nem akarok semmit már most definiálni. Pont ehhez kapcsolódik az a folyamatosan felmerülő kérdés, hogy a slam mennyire viszi közelebb az irodalomhoz a gyerekeket. Úgy gondolom, hogy a slam elsősorban eszméletlenül érzékenyít, mivel egy élő műfaj, ami saját magunkból építkezik, és ezt adjuk át a hallgatóságnak. Az a képesség, hogy valaki érzékeny az őt körülvevő világra, az egyik legfontosabb alap ahhoz, hogy közelebb kerüljön az irodalomhoz.
KULTer.hu: Mi a véleményed arról az állításról, hogy azok a szövegek, amik aktuális közéleti eseményeket tartalmaznak, illetve könnyebben érthetőek, jobb pontot kapnak egy versenyen, mint esetleg egy mélyebb tartalmú, amelynek több jelentésrétege van?
Ez általánosítás. Igen, könnyebb befogadni egy „orbánviktoros” poént, mint egy három soron keresztül cizellált metaforát. De egy három soron keresztül cizellált metaforát át lehet adni ugyanazzal a hatással, ahogy egy „orbánviktoros” poént szokás. Szerintem minden az előadón múlik. Az évek során több alkalommal előjött az a vád, hogy a slam egyszerű, könnyen fogyasztható poénokkal „elbutítja” a közönségét. Én ilyenkor mindig megkérdezném, hogy hány slamet hallott már életében, aki ilyet mond, tízet, százat, ezret? Úgy gondolom, hogy két slammert se lehet ugyanabba a skatulyába beszorítani, hiszen mindenki önmagából építkezik.
KULTer.hu: A slamben sokan diákok, sok köztünk a bölcsész, és poénkodunk azzal, hogy nincs rendes munkánk. Te dolgozol?
Igen, szövegíró vagyok a MorePeaks reklámügynökségnél. Elég fiatal még a cég, de már rengeteg dolog van a hátunk mögött: terveztünk TV-reklámokat, rádiószpotokat, rendezvény kreatívokat, folyamatosan jönnek új projektek, és iszonyatosan élvezem a munkám.
KULTer.hu: Sok slammer családi háttere totál rendezetlen: elvált vagy elhunyt szülők, problémás gyerekkor. Nálad hogy néz ez ki?
Mármint a törés? Ez egyáltalán nem sajátosság, mindenkinek megvan a maga törése. A slammereknél talán azért látjuk ezt ennyire tisztán, mert mi ki is pakoljuk ezt, nem tartjuk meg magunknak, vagy csak a belső baráti körnek, hanem nagyjából sportot űzünk belőle, hogy hogyan lehet ezeket a problémákat 450 ember előtt elmondani. Nálam ez a rendezetlenség két helyről jön: a szüleim válásából és abból, hogy rengeteg testvérem van, mégis egykeként nőttem fel.
KULTer.hu: Rengeted testvéred van? Erről sosem hallottunk korábban.
Mert nem kérdezték meg soha. Van egy bátyám édesanyám részéről, édesapám oldaláról pedig négy másik testvérem.
KULTer.hu: Zsidó vagy?
Zsidó származású vagyok.
KULTer.hu: Mi a különbség?
Az, hogy nem gyakorlom a vallást, nem tartom a tradíciókat, egyáltalán nem voltam vallásosnak nevelve, viszont soha nem volt titok, hogy mi zsidó származásúak vagyunk.
KULTer.hu: Mennyire része ez az identitásodnak?
Úgy gondolom, hogy minden pillanatban meghatározza az identitásomat, mégis észrevehetetlen része az életemnek. Fogalmam sincs, hogy milyen lenne az életem, de ugyanolyan velem született attribútumnak kezelem, mint a magasságomat vagy bármi mást.
KULTer.hu: Zárásként: leszel-e bajnok jövőre?
Ez majd jövőre kiderül. Van egy szövegem, amit nem mondtam el két éve, mert a döntőn elvesztettem a papírt, azzal a szöveggel még adósa vagyok saját magamnak.
A borítófotót Bokor Krisztián készítette.
