sima
a tükör előtt bámullak
nézem kócos könnyen zsírosodó hajad
amit épp ezért naponta mosol
az arcod is figyelem
hogy koponyádra feszül a bőrhibák mintázata
felmérem tested többi ismerős pontját
de legtöbbet a szemed kutatom
csak ott látom foszlányát annak
akit keresek akire emlékeztetsz
aki visszanéz a kifejezéstelen csöndből
akinek kétségbeesve kaparom tudatát
hogy végül megtaláljam
mióta
mióta megtudtad hogy én azzal a másikkal is
mintha kitágult volna a világ
elnyúlok az ágyon de sehogy se érek a végéig
összehúzott végtagokkal várakozom
aztán arra riadok hogy a helyeden
tapogatózom és csatakosan markolom a lepedőt
olyan ez mint mikor zenehallgatás közben
véletlenül kinyomom a lejátszót
aztán csak ülök és próbálok kiszűrni egy hangot
a falak hallgatásából
míg végül elnyel a csend
ahogy itt
ahogy itt fekszem egyre többször
érzem a bizsergésed a fűszálak töveiben
nem tudok jobbat
tétova szavakat csomózok a fákra
remélve hogy valamikor beléjük akadsz
és ott látlak remegni a lombok közül
leselkedő magányban is befalaztad magad
a bűntudatom támpilléreibe
a háttérben távolsági buszok zötykölődnek
de én mégis az eget hallgatom
nem tehetek mást
várakozom
Borítófotó: PDP