Horgas Ádám a rendezője a Játékszínben február 4-én debütáló Életrevalóknak, melyben Hirtling István és Vadász Gábor játsszák a főszerepet. A darab egy különös „pár”, a mozgássérült arisztokrata Philippe és egy külvárosi szegénynegyedben élő, börtönviselt fiatalember őszinte barátságáról, előítéletekkel leszámoló kapcsolatáról szól.
Az előadás az azonos című, 2011-ben Olivier Nakache és Eric Toledano által készített, Franciaországban 19 millió nézőt vonzó francia film színpadi adaptációja. Hogy miért lehet Magyarországon is tanulságos e történet, és milyen kihívásokat rejt a tragikomédia színpadra állítása, arról Horgas Ádámot kérdeztük.
KULTer.hu: Emlékszel még arra, hogy milyen benyomást tett rád és milyen gondolatokat indított el benned az igaz történeten alapuló Nakache–Toledano-film?
Az Életrevalók számomra az elfogadásról szól. Megmutatja, hogy különböző kultúrájú, bőrszínű és testi adottságú emberek igenis képesek pozitívan hatni egymásra. Ez a történet olyan, mint egy népmese: a legkisebb szegény fiú elindul, s végül sikerül egy különleges ember barátsága segítségével kitörnie a nyomorból.
KULTer.hu: Bank Tamás, a Játékszín igazgatója keresett meg a színpadi adaptáció ötletével, vagy mindez fordítva történt?
A Játékszíntől kaptam a felkérést, melyet természetesen nagy örömmel fogadtam, hiszen az Életrevalók az egyik kedvenc filmem. Az ötlet Lőkös Ildikóé, a darab dramaturgjáé volt. Az előadás – reményeim szerint – roppant szórakoztató lesz, ugyanis itt a humornak dramaturgiai funkciója van, a két főszereplő – Philippe és az őt ápoló Driss – közti kezdetben feszült viszonyt is feloldja. Olyan, mint az olaj, mely beindítja a kapcsolatukat, s amely által képesek lesznek napról napra közelebb kerülni egymáshoz.
KULTer.hu: Egyáltalán nincs könnyű dolgod, hiszen számos olyan jelenet, például autósüldözés is látható a filmben, melyet filmes eszközök híján színpadra vinni majdhogynem lehetetlen.
A film megteheti azt, hogy klipszerű vágásokkal érzékeltet egy adott hangulatot, a színpadon ez azonban nem él meg, tehát az egyes dramaturgiai szálakat külön meg kellett írni. Nem mellőzzük az autósüldözést sem, de hogy hogyan valósítjuk meg, az még maradjon titok. A szerepeket összevontam, több karaktert osztottam egy-egy szereplőre, hogy kevesebb színésszel is eljátszhassuk. A koncepcióm fontos eleme a háttértörténetek megjelenítése, a figurák, így a főszereplő, Driss karakterének kibontása, ugyanis a film nagyvonalúan bánik a hátterével – csak klipszerűen érzékelteti, hogy alvilági kapcsolatokkal rendelkezik. A bűnözői háttér bemutatására jeleneteket írtam, hogy érzékelhető legyen a nyomornegyed kriminalizálódása.
KULTer.hu: Apropó, nem jelent nyomást számodra, hogy egy világszinten sikeres filmet adaptálj színpadra?
De igen. Halálosan félelmetes, de úgy gondolom, hogy van annyi gondolatom és érzésem az anyaggal kapcsolatban, ami fölülírja a félelmeimet.
KULTer.hu: A szenegáli származású Driss a ti előadásotokban egy roma fiú lesz, mely arra enged következtetni, hogy a rasszizmusból, illetve a társadalmi különbségekből fakadó problémákkal való szembesítés is célotok.
Biztos voltam abban, hogy a fekete bőrű szálat elvetem, és hogy helyette a roma kultúra elemeit használom, mert utóbbi közelebb áll hozzánk, nagyobb tétje van itthon. Ezeket a problémákat érezzük a saját bőrünkön. Az előadás egyfajta térkép lehet a nézők számára, mely segít abban, hogy kellő nyitottsággal, megértéssel lássák mások életét, még akkor is, ha az az övékétől teljesen eltérő. A darab zenei világával is a roma kultúrkört szeretném megidézni.
KULTer.hu: Ha Driss nem feketebőrű ápolót alakít, akkor a helyszín sem Párizs lesz?
De, Párizs megmarad! Nem ültettem át a művet magyar környezetbe, noha fellelhető benne egy finom magyar vonatkozás. A neveket sem kívántam megváltoztatni, hiszen nagyon erősen, emblematikusan kötődnek a filmhez.
KULTer.hu: A siklóernyős balesetben nyaktól lefelé megbénult, tolószékbe kényszerült jómódú Philippet Hirtling István, ápolóját Vadász Gábor, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze alakítja. Mi alapján esett épp rájuk a választásod?
Mindkettejükkel és a többi szereplővel, Zsurzs Katival, Szőlöskei Tímeával, Kovács Dézivel, Szirtes Balázzsal és Petyi Jánossal is dolgoztam már. A karakterek megvizsgálása során Bank Tamással közösen alakítottuk ki a szereposztást.
KULTer.hu: Hirtling Istvánt óriási kihívás elé állítja karakterének megformálása – ezúttal csak az arcával és a hangjával játszhat.
Valóban nehéz dolga lesz, hiszen ő egy rendkívül mozgékony színész. De egyben roppant koncentrált és akkurátus művész is.
KULTer.hu: Úgy tudom, az előadás színpadra állításában az Igazgyöngy Alapítvány művészeti iskolájának diákjai is közreműködtek.
A látásmód képi világának kifejezéséhez rátaláltam az Igazgyöngy Alapítvány rajzpályázatára, melynek keretében csodálatos alkotások születtek. A műveket olyan nyomorúságos sorban élő fiatalok festették, akikről az előadás is szólni kíván. A velünk dolgozó grafikusnak, Vincze Nórának mondtam, hogy valami efféle káprázatos, mitikus, autentikus képi világot szeretnék a színpadra varázsolni. Az előadás vetített képi világában megjelenik jó pár rajz az eredetiek közül is. Egyébként a díszletek Horgas Péter, a jelmezek pedig Bujdosó Nóra munkáját dicsérik.
KULTer.hu: Milyen rendezői feladatok várnak még rád az Életrevalókat követően?
Nemrégiben nyílt meg a Mozsár Műhely a Nagymező utcában, oda pályáztam egy kétszemélyes, bizarr, jó humorú romantikus vígjátékkal, melynek címe Április Párizsban, és amelynek főszereplői Botos Éva és Szirtes Balázs. A bemutató márciusban lesz, két alkalommal láthatják majd a nézők.
A borítófotót Ambrus Marcsi készítette.
