Aradi Nóra A szocialista képzőművészet jelképei című könyvének kritikai reflexióiból készült kiállítás az OSA Centrális Galériában. A már ismert jelentésű motívumok mellett a tárlat olyan jelképekkel is foglalkozik, amelyeket ma nem feltétlenül sorolunk a szocialista művészet szimbólumai közé.
A jelképeket betűrendben (az ablaktól a vörös zászlóig) feldolgozó, szótárszerű kiadvány ismerete nélkül is összefoglaló képet nyújtó munkabemutatónak lehetünk befogadói. Ritkán szentelnek egy művészettörténésznek és könyvének ilyen átfogó figyelmet. Az első ránézésre tanulmányi kiállításnak tűnő tárlat egy életrajzi anyag sokrétű elemzését és feldolgozását tűzte ki céljául. Szőke Annamária előadása alapján erről az anyagra is elmondható, hogy „amiatt nevezhető ez a kiállítás tanulmányi- vagy munkakiállításnak, mert lehetőséget ad arra, hogy végiggondoljuk és megvitassuk ennek a szelekciónak a mibenlétét, szempontjait. Jóllehet, a kiállításkutatás eredménye, nem egy úgynevezett lezárt kutatásé.” A kiindulópont a (nemcsak) szocialista képzőművészet motívumkincsét ikonográfiailag feldolgozó kiadvány, amelynek teljességigénye adja a kortárs reflexiók érvényességét.
A történeti kiállítás (a Balos Ügyek című programsorozat részeként megvalósult) lezáratlan kutatás eredménye, amelynek kritikai felvetései most képződnek meg dokumentumokkal és kortárs munkákkal kiegészülve. A kiállításdizájn keretrendszerét – kritikai aktualizálásokkal – az idézett szócikkek tablószerű bemutatása képezi. A műtárgyak tulajdonképpen – Aradi Nóra könyvéhez kapcsolódóan – kísérletet tesznek a jelképrendszer akkori és mai jelentésének bemutatására, illetve a kutatás jelenlegi állapotát illusztrálják. Ahogy Mélyi József – a kiállítás Aradi Nóráról szóló részének kurátora – megnyitószövegében elhangzott: „Már azt sem tudjuk pontosan megmondani, hogy 1974-ben, amikor kiadták Aradi Nóra múltba néző könyvét, ki mennyire tekintette kortárs szemmel relevánsnak, és Aradi maga mennyire látta még benne a jövőt.” Az eredeti kontextus megvilágítása helyett azonban az újraértelmezésre helyeződik a hangsúly. Aradi Nóra szerepének vizsgálata mellett a szocialista jelképrendszer örökségének kritikájával foglalkoznak a művek.
A kiállított anyag motívumai hol lazábban, hol szorosabban fűződnek egymáshoz, illetve árnyalják a koncepciót. Központi elemek a tűz, a város, továbbá az utópikus vagy disztópikus elemek. A Randomroutines narratív kerítéskockái távolról kapcsolódva egy disztópia történetét mesélik el. A kordonná vagy karámmá is összeállítható Tájrács elemei egy égő város rajzolatát vetítik a (nem túl távoli) jövőbe, ahol az összedőlt civilizáció romjain új élet sarjad. A fűtengeren keresztül „menekülők” határátlépéseinek fázisai és a háztetőt eltoló mutatóujj a lehetséges alternatívákat vázolja fel. Murálokon megszokott patetikus témák helyett egy sajátos fikció jelenik meg, amely inkább az alulról jövő történetmesélés formáit ötvözi a népi és urbánus motívumokkal.
Galántai György Aradi szócikkeit a mindennapi életre vonatkoztatva használta fel. Szentendrei akció című munkája írógéppel írt idézetekből áll, amelyeket Szentendrén valós tárgyakon helyezett el. Az akció felveti a mindenkori kortárs művészet és a hétköznapi valóság kapcsolatának kérdését. Szalay Péter talált vastárgya, a Háború és Béke is a neoavantgárd tendenciákhoz köthető. Az átformált kasza és a militarista sisak kisajátított tárgyakból áll össze. A művész a múlt szimbólumait újrapozicionálva építi fel egyéni motívumrendszerét, vizuális játéka egyszerű gegnek tűnhet.
Adela Babanova munkája egy történelmi, dokumentarista elemekkel átszőtt, de fiktív montázsfilm. A Visszatérés Adriaportra című videómunka bemutatja Csehszlovákia tervét, hogy az Adriai-tengerhez földalatti csatornát épít. A részben meseszerű elemekből összeálló történet a megalomán utópiák ábrázolása mellett egy hétköznapi vágyat is bemutat: a tengertől távol élők utazását vizionálja. Patetikus hangvétellel mutatja be a České Budějovicéből Koperig ásott alagút földjéből épült félsziget (Adriaport) nyaralóinak történetét. Furcsa állatok és paranormális jelenségek felbukkanását is megmutatja. A montázs különleges hangulatával metaforikusan ábrázolja az egyéni képzelet szabadság utáni vágyát és kollektív határait. A mű a történelemhamisítás és a személyes emlékezet témájával foglalkozik.
Jan Pfeiffer Még mielőtt ott jártam című grafikus animációja Szófiáról készült a művész prekoncepciói alapján. A tulajdonképpeni fiktív képeslapgyűjtemény egy látogatás előtti pillanatot örökít meg, amelynek elemei más, poszttotalitárius fővárosok emlékképeiből táplálkoznak. A videó költőien személyesíti meg a várost és metaforikus kérdéseket intéz hozzá.
Katarina Sevic fából készült tárgysorozata, a Hírek Seholországból William Morris regényétől kölcsönözte címét. Az utópikus formák a múlt jelképrendszeréből táplálkoznak (stilizált pajzs, fényképezőgép, pódium, ágyú vagy színpad), mégis hétköznapinak tűnnek, és egyedi, fiktív jelentéssel ruházhatóak fel. A regény kiindulópontja egy futurisztikus vízió, amely a funkciójukat vesztett tárgyak formájában is felismerhető. Az újraértelmezett motívumok alapjai közül több a kollektív emlékezetben megtalálható, de ebben a formájában használaton kívüli.
Kedvelt „műformáját” használta a Kis Varsó művészpáros, Unmemorial címen állította ki Beck András Olvasó munkás című, 50-es évekbeli szobrát. Az „instauráció” új környezetekbe – a bécsi Sezessionba, majd jelenleg a Centrális Galériába – emeli át a munkát, ahol mindig új olvasatot kap. Ezt az Unperson címmel 14 archív fotóval egészítik ki, amelyeken Rákosi Mátyás ül modellt készülő mellszobrához. A megszemélyesítettségétől és emlékezetétől (unperson és unmemorial) megfosztott személy és emlékmű furcsa paradoxonára világít rá a readymade-szerű műegyüttes.
Anna Baumgart egycsatornás videója egy oknyomozó riportra hasonlító kisfilm, amely szintén dokumentarista és történeti elemekkel dolgozik. A nap meghódítói című filmben a vonat, amely Malevics által válogatott szuprematista műveket szállított, soha nem érkezett meg végállomására, Berlinbe. A modernista avantgárdra való sajátos reflexió egy rögzült narratíva újragyártására törekszik.
A Société Réaliste művészpáros Bíró Mihály klasszikus 1919-es plakátját értelmezte újra. Az eredetihez képest egyfajta pop-artos változatban, négy színben készítették el. Az évszám egy számjegyének helyére kérdőjel került, ezzel utalva a történelem folytonos relativitására és ismétlődésére. A felejtés, emlékezés és kihagyás – mint a jelen kiállítás kulcsszavai – a történetmesélés egyéni átírására tett kísérlet metaforáiként értelmezhetőek.
A művészettörténet átpolitizálásának kritikájaként olvasható a rijekai Fokus Grupa ceruzarajz-sorozata. A Dallal múlatom az időt különböző (művészet)történeti pillanatokat dolgoz fel narratív módon, és újrafogalmazza a szocialista mozgalmak és a művészet kapcsolatát. Az újságcikkekből vagy archív fotókból másolt és manipulált képek a társadalmi kontextus elemzésével foglalkoznak.
A kiállítás Aradi Nóra életművének részleges bemutatása – könyvek, életrajz, interjúk – mellett vizuális szótárának tematikus keretét igyekszik körbejárni. Az életút ismertetése és a kortárs reflexiók egy teljesebb képet adnak a művészeti közélet konkrét szereplőjéről és a szocialista művészet befogadásáról.
A szocialista művészet jelképei című kiállítás az OSA Archívum / Centrális Galériában tekinthető meg (keddtől vasárnapig 10.00-18.00 óra között) 2017. március 19-ig.
A fotókat Végel Dániel készítette.
