magánzárka
ilyen hajnalokon
ami emberből van
álla alá húzza térdeit
odakinn mindent benőnek a tövisek
szögesdrót futja át a láthatárt
a gondolatok megtanulnak
a zajokkal együtt elhalni
számtalanszor számtalan arckép
egymásra illesztésével
egy karakter nélküli arc keletkezik
tűnődik hogy milyen is volt tegnap élni
két korty között felvillan egy-egy utókép
steril eszközök csörömpölnek a tálcán
a vesetálban valami még rángatózik
meg a hátsókertben elföldelt
kedves kicsi titkok
környezet és hajlam üdvözlik egymást
felgyorsul a pőre túlélés
a reggeli fohász a következő buszra vár
pszichiátria
formátlan pizsamás nappalok
a kötelező köntös és papucs
a folyosó ajtaját kulccsal nyitják
a rejtvényújság kitöltve
az ajtó üvegén át mindennap megbámulod
a hatalmas páfrányokat az előtérben
hópihe néma húr
önmagukba hajlanak
a hangulat utolsó nyomvonalai
lehullott helyiérték nélküli hangjegyek
Borítófotó: Pixabay
