A kiállítások mellett júniustól újabb rendhagyó programsorozattal várja az érdeklődőket a debreceni MODEM. A KultúrPiknik első eseményén videóvetítést tartanak az NDK válogatásában, a Civisground, a Sav-Bázis, valamint a Dub Székház Dj-i pedig az elektronikus zenei felhozatalról gondoskodnak.
A szombat esténként rendezett KultúrPiknik alkalmai a minőségi szórakozást és a művészeteket kedvelőknek szólnak, illetve azoknak, akik szívesen hallgatnak a szabadban babzsákokon heverészve máshol nem hallható zenéket, illetve néznek falakra vetített videóinstallációkat. A MODEM belső kertjében már kora délutántól várják a zenerajongókat, ráadásul a belépő aznap a megadott kiállításra is érvényes.
A rendezvénysorozat első alkalma június 3-án lesz, 16 órai programkezdéssel. A MODEM kávézójában 18 órától egy képzőművészeti témájú kerekasztal-beszélgetésen is részt vehetnek az érdeklődők, melynek B. Nagy Gabriella, László János és Komlódi Judit képzőművészek lesznek a résztvevői.
A teljes árú belépőjegy 600 forint, amely június 3-án 18 óráig érvényes a MODEM 3. emeletén látható nemzetközi grafikai válogatást bemutató, Nagy felbontás című kiállításra. A művészeti központ bármelyik tárlatára júniusban váltott belépő érvényes a KultúrPiknik júniusi alkalmaira.
További információ ide kattintva érhető el.