Brit punkok, izraeli popénekesek, orosz dj-k és más országok előadói mellett a magyar zene legfontosabb együttesei, több mint 140 civil és kulturális program, független színházi szemle és képzőművészeti kiállítás várja július 12. és 15. között a Bánkitó Fesztiválra érkezőket.
A Bánkitó ebben az évben az észt Intsikurmu fesztivállal és a BUSH-sal (Budapest Showcase Hub) együttműködve állította össze a fellépők listáját. Idén a megszokott hazaiak mellett több feltörekvő és már befutott külföldi zenekarral bővül az előadók listája. Hazánkba érkezik többek között a brit Slaves, a német The Picturebooks, az észt Argo Vals és a cseh DIV I DED zenekar is. Az idei Bánkitó legmeglepőbb zenekara valószínűleg az izraeli A-WA lesz; három arab zsidó nővér, akik Habib Galbi című slágerükkel már keresztülszántottak a Közel-Keleten.
A magyar fellépőket tekintve, mint minden évben, most is érkezik majd a Middlemist Red, és ismét jön a Zságer-Genser páros Changing Grey-re keresztelt elektronikus live-actje is. Ugyancsak a visszatérők táborát erősíti a Szabó Benedek és a Galaxisok, a Csaknekedkislány és a Ricsárdgír is, akik a Tószínpadon fogják adni a nyári naplemente-alá-valót. Ugyancsak a magyarok táborát erősíti a Bohemian Betyars, az Anima Sound System az új albummal, a Zagar egy új produkcióval és a Panel Surfers is. A társadalomkritikus hip-hopot szeretőknek sem kell csüggedniük, hisz Bankos mellett Bobafettet is sikerült meggyőzni, hogy mint 2015-ben, most is érkezzen haza nyáron egy koncertre.
Idén sem marad elektronikus zenei helyszín nélkül a Bánkitó. Zenélni fog a Lost Minute-ból ismert Naga és Peter Bernath, de a legmenőbb pesti és vidéki buliszervező csapatok is képviseltetik majd magukat a Deepfields-től a Technokunston át a LavaLava-ig. Az első hazai Boiler Room bulit megtáncoltató Route 8 és Imre Kiss mellett az orosz Doyeq élő szettje is le van már fixálva. A fesztivált a minden évben visszatérő Bernáthy Zsiga zárja majd.
A Bánkitó színházi téren ebben az évben is arra törekszik, hogy független szemleként mutassa be a legfontosabb kortárs magyar darabokat. Emellett lesznek kifejezetten a fesztiválra készülő produkciók, amiket csak Bánkon láthatnak az érdeklődők. A fő szempont olyan társulatok, előadók meghívása volt, akik képesek fontos társadalmi kérdésekre reagálni releváns módon, és rendhagyó színházi látásmóddal rendelkeznek.
Hajdú Szabolcs a Látókép Ensemble-lal például nem csak a már híressé vált Ernelláék farkaséknál filmet hozza el, hanem a film színdarab változatát, valamint a következő részt, a Kálmán napot is. Mellettük ott lesz még a Tünet Együttes, a Táp Színház, a Dollár Papa Gyermekei, a Mentőcsónak Egység és a Stereo Akt is, Papp Réka Kinga és Darvas Kristóf pedig (nem túl) limonádé stand-uppal készül.
Ez alkalommal olyan társadalmi probléma fogja majd össze a fesztivál összes programját, ami mellett nem lehet csak úgy elbuliznia senkinek: a korrupció, és azok a dolgok, amik azt lehetővé teszik.
Idén először a Bánkitó képzőművészeti fesztiválja önálló címet is kapott: Einstand. Az Einstand magába foglalja mindazt, ami a mai Magyarországon való létezés lényegét jelenti. Egy nagyon szűk elit került olyan pozícióba, aminek a segítségével sokkal több az esélyük az élet különböző területein való boldogulásra, mint az ország többi – papíron ugyanolyan jogokkal rendelkező – állampolgárának. Így az ország 99%-a bármikor kerülhet olyan helyzetbe, mint Molnár Ferenc regényében a kisfiúk, akiknek elvették az üveggolyóit. Ez adja meg a művek értelmezési keretét.
A tavalyihoz hasonlóan az idei képzőművészeti szekció is három szekcióból áll össze. A meghívott művészek közt ott lesz Gróf Ferenc, Kisspál Szabolcs és Monory Ráhel is. A Fiatal Írók Szövetsége egy nyílt irodalmi pályázatot hirdetett korrupció témakörben, a hat nyertes pályaművet pedig a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület hat tagja jeleníti majd meg különböző médiumokon keresztül.