Klasszikus és mai zenéket kereteznek át az új közegbe helyezéssel a Reframe produkció résztvevői. A közönség elsőképp a 8. Kaposfest ideje alatt megrendezett első Kaposvári Kézműves Sör Ünnepen láthatja az eredményt.
A produkcióban több, eltérő zenei környezetből és stílusból érkező előadó áll színpadra, hogy egy este erejéig közösen fogalmazzanak át különböző közönségrétegek számára ismert műveket augusztus 18-án 22.00-tól a Vigasságok terén. Így kerülhet egy műsorba Vivaldi, a 30y, az Elefánt, az Akkezdet Phiai, Baráti Kristóf, a Kaposfest Kamarazenekar vagy éppen Prieger Zsolt az Anima Sound Systemből.
A Reframe műsorszámban a könnyűzenei vonalat a 30y, az Elefánt, és az Akkezdet Phiai képviseli. Minden zenekartól három-három dalt dolgoznak fel a frontemberek bevonásával, a zenekarok további tagjainak aktív részvétele nélkül. A programon a klasszikus zene ikonikus művét, Vivaldi A négy évszak című alkotását is hallhatja a közönség, ám a szokottól eltérően: a projekt megvalósítói által létrehozott új zenei közegbe ültetve.
Az elhangzó művek elektronikus zenei alapjairól Prieger Zsolt (Anima Sound System) gondoskodik, a klasszikus zenei hátteret pedig Bolyki György készíti el a Kaposfest Kamarazenekar számára.