Celler Kiss Tamás versei

egy hiba az elkövetőjéről, tárgyilagosan

egy ember, körülötte szorongás –
bolygó és a holdja, éjszaka.
ugyanazzal az ügyetlen lépéssel
taposott két különböző folyóba,
és már mindenhol folyó van.

a sánta kutya futott elöl, utána
a hazug ember. elindult az is,
aki később utolérte.

a hazug embert most viszi
az önmarcangolás – faágat az
árvíz, kutyát a sánta lába.

kivárná a reggelt, aztán elnézné,
ahogy száll a por, plafonról lóg a
pókháló, nézné a pókhálóban a port,
csak ne kéne mások közé
vinnie téged, kudarc.

ez az ember reggel majd felkel,
és a szemébe néz, köszön annak,
aki este még azt mondta,
ne aggódjon, minden megy tovább.

a legnagyobb világosság

valami nyugalom kéne,
valami olcsó életuntság; légycsapó-elmém,
ne hagyj életben egyetlen bogarat sem.

utólag derült ki, a mozdulatlan
rendben csapda volt. én nem az az
ember vagyok, aki a mozdulatlan
rendben összevissza futkos,
én a szilárd talajon állok.

de mondom másképp:

én a szilárd talaj legmagasabb
pontjának születtem, és csak a
rossz napjaimon voltam ennél kisebb.
békaesőkről meséltek a régi öregek,
én éppen a legjobb napjaimat éltem.
aztán új öregek jöttek, magyarázták ők is:
természeti jelenség, tele volt vele az udvar.
de én akkor már a sötétségben botorkáltam,
ahogy egy idegen házban villanykapcsolóig
az ember. talán később kellett volna
visszajönnöm, egy másik ésszel kapcsolni
fel, de nem mondhatom azt sem, hogy
megöregedtem. vihar volt és villámok,
tele volt velük minden.

vagy mondom másképp:
a mélyben szeme van az embernek az élethez,
a magasban füle.

már csak valami képzettársítás kéne,
valami olcsó őrültség: szúnyogháló-elmém,
ne tarts vissza egyetlen bogarat sem!

Borítófotó: The Odyssey Online