Burgundi
Meghívlak majd mindenszentekre,
hogy meglásd, mennyien tartoznak hozzánk
a földfelszínen innen és túl.
Olcsó gyertyával játsszunk, mintha
nem kellene belegondolni a közhelyekbe.
Mintha helyes lenne ilyenkor zabálni,
hatalmas réteseket sütni, azok helyett,
akik minden ilyet régen kinőttek.
Elmúlik ez is, kaja után kávét kell inni este,
a kocsmába menés rítusa ez,
a lámpának mindennapi balfasz fénye van,
hazamész, én a kocsma előtt a kőre
hányok, gyónásképpen,
a halottaimnak tartozom ezzel.
Rágyújtok, eszembe jut
a temető, amikor őszi fénye van
az emlékezőktől, akik ugyanúgy végigélik
a gyereknevelés stációit mama nélkül,
ahogyan én most.
Tárgytalan
Elalvás helyett is téged vádollak az elfelejtett
csekkekért és az eljátszott boldogságért,
nőként unlak, dacosan, ok nélkül,
ha visszatámadsz, hogy én se az vagyok,
akihez jó volt kötődni, csendben felöltözöm,
összefogom minden démonodat,
és rájuk gyújtom a szomszédok házait.
Hogy milyen virágoktól szép a rét, nem tudom,
azt sem, hogy kell egy férfiból
hasznos embert nevelni,
hogy jó-e a vasárnapi tányér az ebédhez.
Anyám hagyományait tovább örökíteni fiatal vagyok,
a sajátjaimhoz még nem értek,
apámtól csak anyámat tanultam meg szeretni.
Egyetemes fájdalmakról tudok beszélni,
de őket meghálálni szándékom sose volt.
Időben megszabadulni
A testek után fű nő az anyák méhéből,
teremteni jöttünk, hogy legyen jele
és tisztasága a halandóság határainak.
Meghalni hatályos, mert másról gondoskodunk
az átadott hellyel, a lejárt világképektől
is fontos időben megszabadulni.
Korunk kritikáit éljük, ez tart össze minket,
a ráció szegélyei nem a mi alkatunkra illeszkednek,
a te habitusod örök, az enyémre vigyázni kell.
Későn tanultam meg, nem a haláltól kell félni.
Borítófotó: Perbal