A Campus Fesztivál pénteki napja sok jót ígért, és a porfelhőn túl be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. A Nagyszínpadon a Prodigy nyomta, de nálam a kisebb színpadok zenekarai vitték el a show-t.
Ha csak az időjárásból indulnék ki, akkor is tudnám, hogy most rendezik a Campus Fesztivált, hiszen már sokadik alkalommal a nyár legnagyobb kánikulája foglalja keretbe a „legnagyobb kelet-magyarországi bulit”. Betettem ugyan egy váltópólót, felkészülve a gátlástalan izzadásra, de már a villamosról leszállva éreztem, hogy ez fölösleges elővigyázatosság volt részemről, perceken belül úgyis átázik mindenem.
Pont a meleg elől menekülve a Nagyerdei Víztorony pincéjébe vettem az irányt, na meg azért, mert délután fél öttől a LÉK Irodalmi Kör éves kipakolásán én is felolvastam pár fiatalkori zsengémet. A KULTer.hu és a Dub Székház közös összművészeti placca idén is tökéletes menekülő útvonal a zajtól megfáradt fesztiválozóknak. Voltak, akik az igényes WC miatt tévedtek le, de természetesen volt, aki célzottan vágódott a babzsákok közé, Tolvaj Zoltán, Bozóky Felicia aka I Am Soyuz vagy épp Bérczesi Robi miatt.
Apropó Bérczesi, a Hiperkarma sokat élt frontembere simán hozta az éjszakai sáv egyik legjobb produkcióját, de az előtte zajló majd egy órás beszélgetés után úgy álltam fel, hogy már tudom, miért nem akarok ráállni a drogokra, inspirálódni viszont sehogy sem tudnék Robi életéből. Próbáltam azonosulni vele, vagy kihámozni valamit a történetéből, de számomra elmaradt az üzenet.
Estére kicsit belefáradtam a kultúrába, és legurultam a Dehir.hu színpadához, ahol épp a Dope Calypso félmeztelen negyvenes tagjai rombolták szét a gitárjaikat (szó szerint elrontottak egyet). A kortárs irodalom után megfelelő kontrasztot nyújtottak az egyik legigénytelenebb és egyben legvállalhatóbb garázszenével, de a debreceni Ljubljana koncertje volt a napom legnagyobb meglepetése.
Nem nagyon tudok róluk sok mindent még most sem, de két dolog feltűnt: egyrészt rohadt menő a nevük, másrészt mindenféle majmolás nélkül minőségi brit gitárzenét hoztak össze. Ahogy leszállt az est és növekedett a bevitt sör mennyisége, úgy sűrűsödött be az utam is, és végül a minőségi koncertélmények helyett a mennyiségi megfigyelés hibájába csúsztam. Valamiért belenéztem a Prodigy Nagyszínpados őrjöngésébe is, noha már a 2010-es VOLT-on is erőltetettnek éreztem a jelenlétüket. Mindenesetre a Prodigy az Prodigy, másfél generáció ráébredése az adrenalintól átitatott elektronikus bulizenére, és szerintem az eddigi rajongóikat ezen a koncertjükön is sikerült megtartaniuk.
Az Atomerőmű Színpad alternatív felhozatala egész ütősre sikerült a Fran Palermo – Middlemist Red – Hiperkarma tengellyel, az elmúlt két évben Pesten edződött lelkem üdvözölte a line-upot. Mielőtt hajnalra szétcsúszott volna minden, egy kétségbeesett lánynak fedeztem a terepet, hogy elvégezze a kisdolgát a bokrok mögé. Humanitárius kötelességemet elvégezve még elbotorkáltam a The Qualitions koncertjére hajnal kettő körül, ahol a számok közötti csendet az Unicum vagy valamelyik másik bulisátor indokolatlanul hangos és igénytelen technója töltötte meg.
Campus Fesztivál, 2. nap, Debrecen, Nagyerdő, 2017. július 21.
A fotókat Hofgárt Károly készítette.