A hátrahagyottak című HBO produkció formailag, tartalmilag és vizuálisan is kakukktojás a televíziós sorozatok világában. A három évados széria valójában egy hosszú film, amit megszakításokkal vetítenek. Ha könyv lenne, akkor három kötetben látna napvilágot. Most a befejező évad kapcsán Los Angelesben beszélgettünk Damon Lindeloffal, a sorozat egyik alkotójával.
KULTer.hu: Sokan szegezték nektek a kérdést, hogy valójában miről szól ez a sorozat, hova vezet a zavarosnak tűnő, laza koherenciájú történetmesélés.
Ha valaki csak belenéz ebbe a tévésorozatba, akkor akár ideges is lehet, hogy kik ezek az emberek, mit csinálnak, miről szól ez az egész… De ha valaki leül nézni, követi, akkor biztosan világossá válik számára, hogy Tom könyve (Tom Perrotta, a másik showrunner – szerk.) nem arról szól, hogy (sok) mindenki eltűnik, az itt maradottak meg szenvednek, és másról sem szól az életük, csak arról, hogy a miértekre keresik a válaszokat. Ami persze nagyon frusztráló, de a sorozat ennél egyetemesebb problémát vet fel. Azt fejtegeti, milyen ez a világ, amiben élünk. Nem tudjuk, hogy az emberek miért viselkednek úgy, ahogy, nem tudjuk, mi történik azután, miután meghalunk, hogy mit jelent, amikor elhagy valaki, akit szeretsz.
KULTer.hu: Egy ilyen bátor, létértelmező televíziós trilógia végére mégis hogyan lehet pontot tenni úgy, hogy az átlag sorozatnéző is elégedetten álljon fel a karosszékéből, és ne azt érezze, hogy minden kérdés nyitva maradt?
Lehet, most csalódást okozok, de ennek a misztériumnak nem lesz megoldása a sorozat végén. Sokan azt gondolják, hogy Tom a 9/11-es események egyfajta interpretációját írta meg, de igazából bármilyen tragédia történhet, ami hasonló helyzetet teremt, például ébredhetünk egy hatalmas cunamira, amiből nem kerül ki mindenki élve. Az élet ilyen. Sajnos vannak veszteségeink, elveszítünk embereket, akiket szeretünk, akik nem térnek vissza, és sosem találjuk meg a választ, hogy miért kellett így lennie. Ez a sorozat egy ilyen zavaros, embert próbáló, érzelmileg összetett és bonyolult helyzetet elemez. De válaszok nincsenek – mi sem tudunk erre válaszokat adni, csak kérdéseket felvetni.
KULTer.hu: Nem kevés rizikó lehetett sikeres íróként belevágni A hátrahagyottak kísérletező koncepciójába, mert a bukás és a siker lehetősége egyaránt benne volt a pakliban. Nem féltetek, hogy az első pár epizód után nézőket fogtok veszíteni?
Milyen nézőket? (nevet) Nem kellett aggódnunk a nézők miatt, mert nem voltak nézőink! (nevet) Legalábbis olyan viszonylatban nem, mint a Trónok harca vagy a The Walking Dead esetében. Na, nekik van okuk az aggodalomra! (nevet) Ezek masszív sorozatok, őrületesen nagy nézettséggel, ami nem nagyon eshet le egy-egy évad végén, nekünk viszont épp az a szép A hátrahagyottakban, hogy tudtuk, hogy a befejező, utolsó évadot forgatjuk le, nincs rajtunk nyomás a nézőszám miatt, művészileg kísérletezhetünk. A nézőinkkel kapcsolatban meg… ha már valaki végignézett húsz epizódot és nyolc van hátra, akkor az utolsó három epizódban még jobban kísérletezhetünk. Meg tudod, mindig van olyan néző, aki a huszonnyolc részes sorozatból a huszonötödik rész után feláll és azt mondja, hogy na jó, én ezt a sorozatot nem szeretem. A hátrahagyottakkal tudatosan három évadra szerződtem. A Losttal más volt a helyzet, úgy indult a szerződés, mint bármelyik más sorozatnál, évadról évadra írtunk alá, és a hetedik évad után nem akarta a csatorna, hogy befejezzük, a folytatást is meg akarták rendelni. Én döntöttem úgy, hogy a hetedik lesz a befejező évad, hiába volt nagyon magas a nézettség. Azt hiszem, a csúcson akartam abbahagyni, és nem sok sikersorozat sorsára jutni, amikor a csatorna törli a folytatást.
KULTer.hu: Éreztél extra elvárást amiatt – akár nézői oldalról, akár a stúdió oldaláról –, hogy a kísérletinek nevezhető A hátrahagyottakkal előtt a világszerte népszerű Lost forgatókönyvét írtad meg?
Azt tudtam, hogy elkerülhetetlen, hogy az emberek összehasonlítgassák a két sorozatot, és akiknek nem tetszett a Lost befejezése, azok az emberek nem fogják szeretni A hátrahagyottakat sem – nem lesznek kíváncsiak rám. A két sorozat teljesen más, de egyébként mi elégedettek voltunk azzal, ahogy a Lostot befejeztük. Viszont azt is gondolom, hogy mindkét sorozattól más volt az elvárás – mindkét oldalról.
KULTer.hu: Hogyan viszonyultál A hátrahagyottakat ért negatív nézői kommentekhez?
Őszintén? Kicsit zavart az összehasonlítgatás, még ha fel is voltam rá készülve. Nem tartottam fairnek a kíméletlen negatív kritikákat. Nem is magam miatt, hanem Tom (a másik író) és Mimi (Mimi Leder, tíz epizód rendezője – szerk.) miatt. Már-már inzultálónak találtam néhány kommentet, amit ezek a tehetséges emberek kaptak, és az én „hibámból” összehasonlítgatták A hátrahagyottakat a Losttal…
KULTer.hu: A sorozatok egyre nagyobb teret hódítanak és a nézőszámok is egyre magasabbak. A sorozatok népszerűsége a filmekkel szemben úgy is lemérhető, hogy a legfoglalkoztatottabb színészek is aláírnak sorozat-főszerepekre, amíg régebben rangon alulinak tartották a televíziós szereplést a filmsztárok. Te mit gondolsz erről a tendenciáról (főleg) televíziós forgatókönyvíróként?
Azt nem gondolnám, hogy a sorozatok átveszik a filmek helyét, és hogy a két dolog versenyben állna egymással. Ha én egy képzőművész lennék, akkor sorozatot írni azt jelentené, hogy sokkal nagyobb vászonra festhetek. De ez nem egyenlő azzal, hogy egy kétórás filmben nem lehet óriásit alkotni. Sőt. Engem most igazán megérintett a Holdfény (Moonlight) című film. Teljesen belefeledkeztem, katartikusan hatott rám. De sok külföldi filmmel is jártam már így, francia, osztrák, német filmekkel.
KULTer.hu: Személy szerint téged milyen sorozatok vagy filmek kötnek le?
Rengeteg külföldi filmet láttam gyerekkoromban, mert édesapám igazi filmrajongó volt. Aztán filmiskolás koromban megnéztem a nagy klasszikusokat, mint például a Fellini-filmeket, és nagyon kedveltem őket, de tudod, azokat a filmeket, sorozatokat szeretem leginkább, amik teret hagynak a nézői fantáziának, amik megmozgatnak. Ott van például a Breaking Bad (Totál szívás), nagyszerű sorozat, de egyáltalán nem enged teret a saját interpretációra, amire nekem nézőkét szükségem van. Ez egy kicsit nagyobb kihívás, de szeretem, hogy folyamatosan gondolkodásra késztet. Szerintem a nézők nagy százalékának szükségük van az efféle kihívásokra, várják az elgondolkodtató epizódokat. De emellett igenis szeretem azokat az átkozott szuperhősös filmeket is! Az a véleményem, hogy nem kell utálni az egyiket ahhoz, hogy a másikat értékelni tudd.
KULTer.hu: Az alkotónak is megvan a saját interpretációja a saját történetéről, amikor az megszületik. A hátrahagyottakban mi a te saját értelmezésed, hová tűnnek az emberek a történetetekben?
Ha elmégy egy bűvészshowra, akkor lehet, hogy utána meg fogod kérdezni David Blade-et, hogy hogyan kapta el azt a pisztolygolyót a foga közt, de nem fogja neked elmondani! Ez része a dolognak. Ha én most neked, vagy mi a sorozat befejező epizódjában megmondjuk, hogy a népesség eltűnt 2 százaléka hová lett, akkor azzal szerintem mindent elrontunk. Igen, van saját magyarázatom, de ez is csak egy lehetséges magyarázat a sok közül. Egyik sem jobb vagy rosszabb, mint a másik, csak más. Ezért is tartom meg magamnak, ezért sem foglalunk állást a sorozat végén. Még akkor sem, ha a nézők egy részét csalódottá is tesszük és gyötrődni fognak amiatt, hogy nem kaptak választ a kérdéseikre. Ennek így kell lennie, mi ezzel együtt egésznek érezzük ezt a sorozatot.
A borítóképet Austin Hargrave/HBO készítette.
