Jordan Peele horrorisztikus elemekkel átszőtt szatírát forgatott, finoman idegborzoló, de összességében a drámai, társadalmi kérdéseket feszegető szituációkban is szórakoztató alkotást. A „rasszizmus” témája pedig senkit ne ijesszen el, ugyanis e film a lehető legtávolabb áll a klisékkel operáló, könnyfakasztó Hollywoodtól.
Nehéz úgy írni a Tűnj el!-ről, hogy ne lőjünk le minden poént az elején. Mert a téma kibeszélni való, mert tartalmas és mégis vicces filmről van szó, amelyben a mondandó és a zsáner keretei kölcsönösen támogatják egymást. Többször nézős történet, egyértelműen így válik a legjobban élvezhetővé az a kettős réteg, amelybe ezt a filmet csomagolták.
Az első „héj” alatt a sztori egy „tipikus” – fekete fiú és fehér lány kapcsolatára épülő – szerelmi történet elbeszélése mentén indul el. Chris és Rose összecsomagolnak, hogy a hétvégén meglátogassák a lány szüleit, akik vidéken élő, gazdag középosztálybeliek.
Az első horrorisztikus elem az erdő mellett vezető úton a fiatalok autója elé ugró őz lenne, ami alapjáraton rossz előjel, ám a kihívott rendőr karaktere mégsem erre viszi el a történet fonalát, sokkal inkább a látens rasszizmusból kapunk egy kis ízelítőt. De Chris jó fej, nem balhézik, Rose pedig bevédi őt. A szülők háza egy hatalmas telken fekszik a tó partján, a legközelebbi szomszéd a túloldalon található (elsőre nehezen eldönthető, hogy ez a tudatos elkülönülés mozzanata, vagy valami más, idegborzolóbb lesz mögötte, például a kertvárosi gótika).
A megérkezés pillanatában nagyobbat döccenünk, mint pár pillanattal korábban, az igazoltatáskor. Ugyanis a birtokon két fekete dolgozik, Walter, a kertész és Georgina, a házvezetőnő. Furcsán visszafogott viselkedésükkel és az ötvenes-hatvanas éveket idéző outfitjükkel erős atmoszférát teremtenek, így a nézőnek olyan érzése támad, mintha az eredeti sztori mai miliője mellé bejött volna egy korábbi éra, és visszarepülnénk az időben. Persze van rendes magyarázat a személyzetet illetően, mégsem egészen ok nélkül kezdünk fészkelődni a helyünkön.
Rose korábban azt mondja Chrisnek, hogy ő az első fekete barátja, de semmi pánik, a szülők valóban udvariasak, nem kimértek, előzékenyek, liberálisak, látszólag tényleg jót akarnak a lányuknak, elfogadják a választását – meséli tovább az alapsztori. Ám egy Peele-filmről van szó, és az eredetiség a látogatás másnapján kezd szárnyalni, amikor a szülők a nagypapa emlékére kerti partit adnak, és befut a vendégsereg. Látjuk azt a hihetetlen udvariaskodást, ahogy az idegenek rögtön beskatulyázzák Christ, mint jóféle feketét, aki nem kisebb „tesókkal büszkélkedhet”, mint például Tiger Woods vagy a híres-neves kosárlabdázók. Az egyik idősebb férfi egyenesen azt mondja, hogy manapság „milyen divatos” a fekete bőrszín. Rose korábban úgy beszélt az apjáról, mint aki „ha tehetné, harmadszorra is Obamára szavazna”, és a férfi ezt a bemutatkozáskor saját szavaival is megerősítette.
Tehát úgy tűnik, mintha valóban semmi probléma nem lenne Chris „származásával”, a dicsérő szavak mögött mégis felfedezzük a nyomasztó feszültséget, hogy a fiú mennyire kilóg innen, a népes vendégsereg és maga az Armitage-ház pedig egyféle arisztokratikus gyűlés színhelyévé változik, ahol a szavak szintjén megmutatkozó elfogadás valójában elhatárolódást jelent. Hiába teszi valaki jó szándékkal a fenti kijelentéseket, azok mégsem lépik túl a pozitív diszkrimináció határát. Peele sokat tesz azért, hogy most megértsük, mennyire fals szemlélet például az, hogy „minden fekete bratyó”. Ezt támasztja alá Samuel L. Jackson penetráns kijelentése a film bemutatóját követően. „Szerintem a Tűnj el! nagyszerű, és az emberek szeretik. De… ismerem a fiatal tesót, aki a filmben szerepel, és ő brit… Szóval, rengeteg fekete brit színész játszik ezekben a filmekben. Kíváncsi lettem volna, hogy milyen lett volna ez a film egy olyan amerikai testvérrel, aki igazán érzi ezt.” John Boyega, a Star Wars – Az ébredő Erő sztárja erre a következőt tweetele: „Fekete britek vs. afroamerikaiak. Egy elcseszett konfliktus, amire nincs időnk.”
A film második „héjáról” azt mindenképp érdemes leírni, hogy akkor hántjuk le igazán, ha másodszor is megnézzük a Tűnj el!-t, ekkor az előzetes tudás tükrében sokkal erősebben mutatkozik meg a zsáner és az egyedi tartalom, illetve Peele-karaktere. Képkockánként felkiálthatunk, milyen zseniális a rendező (és a tudatalattija). Tudjuk, hova fut ki a történet vége, így jobban figyelhetünk az apró ötletekre, a poénos oda-vissza utalásokra.
Még több ilyen, a hollywoodi mainstream vonaltól jól elkülöníthető alkotást szeretnénk látni a közeljövőben, ahol az afroamerikai készítők saját közegükről mesélnek, ahogyan itt a horror, a suspense és a fekete humor eszközeivel történt. Szóval, a Tűnj el! nem thriller, még csak nem is kimondottan dráma, ám mindenképp karakteres, egyedi darab igényes nézők, értő közeg részére.
Tűnj el! (Get Out), 2017. Írta és rendezte: Jordan Peele. Szereplők: Daniel Kaluuya, Allison Williams, Catherine Keener, Bradley Whitford, Caleb Landry Jones, Marcus Henderson, Betty Gabriel, Stephen Root. Forgalmazó: UIP-Duna Film.
