Az első meg az utolsó nap a legfárasztóbb – szokták mondani a táborok és fesztiválok rutinos résztvevői. Negyven perce zötyögök a szigligeti vonaton, izzadok, a kezemben megmelegedett az imént felbontott sör, nincs ülőhely, hátamat a vagon falának vetem, és ezzel a tézissel vigasztalom magam.
André Ferenccel, Fehér Renátóval, Horváth Benjivel, Juhász Marióval és Nagy Hajnal Csillával tartjuk egymásban a lelket. A kalauz elkéri a menetjegyeket és elnézést kér a kíváncsiságáért, de muszáj megkérdeznie, hogy mi van most Szigligeten, mert rengetegen mennek oda, ennyien nem laknak az egész településen. JAK-tábor, 1. nap.
Az út végére felszabadul az ülések nagy része, leülünk, becsukom a szemem. Még fél óra Szigligetig. Ebben a testhelyzetben jobban telik az idő. Hamarosan az állomáson találom magam, a vonatról egy kisebb tömeg száll le, az érkezőket Czinki Ferenc és Gaborják Ádám fogadja. Rövid tanácskozás után rájövünk, túl sok időt venne igénybe, ha kocsival vinnének el mindenkit, így a társaság nagyobb része gyalog indul útnak. Fél óra, maximum negyven perc séta, mondja Karácsonyi Zsolt, aki magabiztos léptekkel vezeti a táborozók seregét. Czinki és Gaborják többször is fordulnak, de a túra vége felé a gyalogosok úgy döntenek, hogy dacára a hőségnek és a kimerítő vonatútnak, már nem szállnak autóba – senki sem akarja megszakítani az útközben elkezdődött beszélgetéseket.
A regisztrálás után nehezen veszem tudomásul, hogy a legtávolabbi szálláshelyen kaptam szobát. Húsz percet kellene gyalogolnom, és szinte azonnal indulhatnék is vissza, hogy beérjek a tábor első programjára. Mivel sem energiám, sem kedvem nincs az újabb izzasztó erőkifejtéshez, inkább sörökkel felszerelkezve ülök be a kastély melletti cukrászdába. Sokan ülnek már a terasz faasztalainál, az előző táborok élményeiről beszélgetnek, Mohácsi Balázs Pécs városának utcakaraktereiről tart kiselőadást, Vajna Ádám pedig mindenkit meglep, mikor elővesz egy doboz Pueblo cigarettát – az ismeretlen márka engem is arra sarkall, hogy megvizsgáljam közelebbről a dobozt. Vacsora után szobatársammal, Juhász Márióval úgy határozunk, hogy mégsem lenne jó hajnalig vonszolni az utazótáskáinkat, elindulunk a szálláshelyre, tudván, hogy késni fogunk az első programról.
Már sötét van, mikor betoppanok a beszélgetésre. A programleírás alapján a Helikon szerkesztőinek kellene a porondon ülniük, de éppen kabai lóránt foglalja össze a miskolci vasgyárban megrendezett Szöveggyár-tábor történetét. Kabai tartalmas válaszára Czinki Ferenc egy meglepő kérdéssel reagál: „életveszélyes épület, kiskorúak… tulajdonképpen hogyan kaptatok ti engedélyt a táborra?” Kabai frappánsan és elegánsan felel, megnyugtatja a közönséget, hogy a táborhoz minden szükséges papír megvan, és az ipari környezet állapota sem olyan szörnyű, bár, teszi hozzá mosolyogva, „kinek nem az a vágya, hogy körülnézzen egy olyan helyről, ami döglött?” A beszélgetésben számos vicces történet előkerül, Hegedüs Benjamin Jutas, Kiss Lóránt, Szegedi Fanni és Szenderák Bence mesélnek szöveggyáros élményeikről, Szegedi kiemeli Sopotnik Zoltán foglalkozását, amin áltudományos esszéket kellett írniuk, Szenderák pedig idős szöveggyárosként jegyzi meg, hogy milyen érdekes látni, ahogy a fiatalabb generáció tagjai odasétálnak a vasgyár kéziratfalához és szerkesztői javaslatokat tesznek a résztvevők írásai mellé.
A beszélgetés utáni fél órás cigarettaszünetnek a következő esemény moderátora, Orcsik Roland vet véget: kiáll a kastély teraszára, és felhívja az élénken beszélgető potenciális közönség figyelmét a kolozsvári Helikon folyóirat most kezdődő bemutatkozására, amelyen Karácsonyi Zsolt főszerkesztőé, valamint André Ferenc és Horváth Benji szerkesztőké lesz a mikrofon. Rövidesen megtudjuk a programcsere okát is. Az orosz miniszterelnök magyarországi látogatása miatt lezárt utaknak köszönhetően nehézkes volt a közlekedés, a moderátor nem érkezett volna meg a Helikon-bemutató kezdetére. Orcsik a kronológiára fűzte fel humort sem nélkülöző kérdéseit, a lap történetének sarokkövein keresztül a fiatal irodalom meghatározásának nehézségei is szóba kerültek.
Hogyan legyen fiatal a fiatal író? André szerint ne a szerző, hanem a megszólalásmódja legyen az, Benji pedig a „fiatal” kategória problémás voltára hívja fel a figyelmet: az 1931-ben született román költőnő, Nora Iuga verseinek magyar nyelvű fordítását először a Pavilon420 című rovatban akarta közölni, ahol az ifjabb nemzedék szövegeit szokták publikálni. Az érdekes beszélgetés során sok más mellett arra a problémára is kitérnek a fellépők, hogy hiányoznak a mélyfúrásokat végző elemzések, a szaktudományos kritikák az erdélyi magyar irodalomból. E hiányosság orvoslása a Helikon egyik fontos feladata, ahogyan az esszé műfajának felelevenítése is. Ezért indították el például a Slamikon rovatot, amelynek keretein belül analitikusan próbálnak közelíteni a slamhez. A program utolsó akkordjainak egyike az, amikor Orcsik felsorolja, hogy miről nem beszéltek még. Végül a tematikus lapszámokról kérdezi, majd felolvasásra kéri fel a költő-szerkesztőket.
Az est hátralévő részét a teraszon töltöm. Orcsik Roland farzsebből előhúzott pálinkás flaskája dobja fel az éjszaka hangulatát. Szabó Márton István elmeséli, hogyan írta meg a Hévíz folyóirat számára a Gion Nándor-esszéjét: még a Virágos katona citerájáról is készített rajzokat. Meglepődök, mikor megtudom, hogy a kastély melletti cukrászda ma tartott nyitva utoljára, vége a szezonnak, legközelebb csak jövőre nyit ki. Aztán többen mondják, hogy van egy kocsma a közelben, meg hát mindjárt elkezdődik a második nap programsorozata is, szóval nem kell annyira kétségbeesni.
JAK-tábor, 1. nap, Szigligeti Alkotóház, 2017. augusztus 28.
A fotókat Bach Máté készítette.
