A Kaposfest Kamarazenekar és Baráti Kristóf neve elsőre talán összeegyeztethetetlennek tűnik Süveg Márk Saiid, Prieger Zsolt, Beck Zoltán és Szendrői Csaba stílusával, az idei Kaposfest egyik produkciójában mégis egy színpadra kerülnek az eltérő műfajok. A Reframe augusztus 18-án debütál, és feltett szándéka bebizonyítani, hogy igenis közös nevezőre hozhatóak a felsorolt előadók és Vivaldi művei.
Beck Zoltánnal készített interjúnkban már szóba került a projekt, ezúttal pedig a többi szereplő mesélt a készülő eseményről.
KULTer.hu: Hogyan kerültetek bele a projektbe, mit gondoltatok, amikor először hallottatok a Reframe ötletéről?
Szendrői Csaba: Az ötlet tőlem származik alapvetően, de a nevét nem én találtam ki, ez jobb lett végül, mint az én ötleteim voltak. Vedres Hajni, a Kaposfest projektmenedzsere keresett meg, hogy találjak ki valamit, amivel közelebb tudjuk vinni a fiatalokhoz a komolyzenét. Amúgy is elég régóta terveztem egy ehhez hasonló performanszt, ahol egymástól távoli stílusú előadók együtt csinálnak valami formabontót.
Süveg Márk Saiid: Csabi szólt, hogy van egy ilyen ügy. Régóta terveztem, hogy megszólaltatunk AKPH-dolgokat szimfonikus zenekarral, úgyhogy hamar igent mondtunk, főleg, hogy a Prieger keze is benne van a dologban, hisz régóta jó barátságot ápolunk Zsolttal.
Prieger Zsolt: Én is Csabi barátom által kerültem bele, az ő dolgaiért amúgy is lelkesedem, és hamar egy hullámhosszra kerültem a többiekkel. Szeretem az új kihívásokat, a váratlan helyzeteket, a mindig újrakezdést. Idén egy teljesen új Animát is összehoztunk teljesen új tagsággal, új stílussal, új albumok dalaival, úgyhogy a Reframe már csak hab volt a tortán, amibe imádtuk belevetni magunkat Rozmán Zoltán kollégámmal.
KULTer.hu: Mit gondoltok, milyen a fiatalabb generációk kapcsolata a komolyzenével? Min áll vagy bukik ez a dolog?
Prieger Zsolt: Fogalmam sincs, remélem, vannak még komolyzene-rajongók, és nem sikerült a sok béna rádiónak és fesztiválnak teljesen bezárkózóvá tenni intellektuálisan és érzelmileg az új generációkat az egyen stílusú gagyival. Bár igazából nem tudom, mi az hogy „komolyzene”, hiszen csak jó zene és rossz zene van, a stílusok csak bezárnak bennünket. A lényeg a szellemi nyitottság megőrzése, és ez nemcsak a zenére, hanem az irodalomra, a film- és képzőművészetre is igaz.
Szendrői Csaba: Szerintem erről nehéz általánosságban beszélni. Nem tudom pontosan, csak az a hit vezérel, hogy a komolyzene is épp olyan, mint mondjuk a festészet. Kétlem, hogy van olyan ember, aki ne találhatna kapcsolódási pontot a klasszikusok valamelyikéhez, vagy legalább valamelyik darabhoz. Így a kérdés inkább az, hogy kedvet kapnak-e otthon a srácok, hogy kísérletezzenek keresgéléssel, vagy belefutnak-e olyanba, amire felkapják a fejüket. A komolyzenehallgatás kicsit olyan, mint a filmnézés, csak csukott szemmel. Oda kell figyelni rá. A benne rejlő szépség felfedezéséhez több energia kell, mint mondjuk a manapság rádiókból szóló „könnyűzenéhez”. Viszont ha egyszer valaki rákap, az kicsit olyan érzés, mint amikor megtanulsz olvasni. Egy új világ, egy másik dimenzió része leszel.
Süveg Márk Saiid: A Z generációt nehéz már követni, a hipszterszindróma és a dzsentrifikációs hatások mintha össze-vissza dobálnák ezt a korosztályt. Menő eleve olyasmi dolgokat szeretni, amiket nem szeretnek sokan, szóval gyakran találkozni olyanokkal, akik hallgatnak komolyzenét is, de nem tudom feltétlen megítélni, hogy ez antidivat divat, vagy tényleg valós érdeklődés. A komolyzenének is van egy erősen poposodó része már, gondoljunk csak a két jóképű csellista srácra, akik stadionokat töltenek meg saját számok nélkül, coverekkel.
KULTer.hu: Ti hogyan viszonyultatok a komolyzenéhez tinédzserkorotokban, és hogy viszonyultok hozzá jelenleg?
Szendrői Csaba: Már általános iskolában elég sűrűn találkoztam a komolyzenével, a falucskában ahová iskolába jártam (Ják) a szokásosnál jóval komolyabban vették a zenei képzést. Énekeltem egyházi kórusban, sőt turnéztunk is. Akkor még szopránként Ave Mariát és hasonlókat. Hazugság lenne azt mondani, hogy nem volt picit kötelező szaga a dolognak, vagy hogy a számomra legérdekesebb művekkel ott találkoztam, de az biztos, hogy a nyelv részese lettem. Egyébként a jobb alkaromon van egy Erik Satie-t mintázó tetoválás. Ő egy 19-20. század metszetében élő és munkálkodó zeneszerző volt, a kapcsolatom a komolyzenével ilyen. Kevés szerzőt szeretek, de akit igen, az örökre megváltoztatott bennem valamit.
Süveg Márk Saiid: Anyámtól egész kicsi koromtól kezdve komolyzenei válogatáslemezeket kértem születésnapra, karácsonyra és minden lehetséges alkalommal. Nem tudom pontosan honnan eredeztethető az érdeklődés, mindenesetre édesanyám nagy zenekedvelő, és elég eklektikus ízlése van, szóval sok minden eljutott hozzám azonnal. Az első lemezünk nagy részét komolyzenei albumokból készítettem samplingelés útján, ezek kábé a családi gyűjteményből kerültek ki. Szóval most újra hallhatom majd, ami eredetileg is szimfonikusokkal szólalt meg, csak én szétdaraboltam és csavartam rajta egyet. A mai napig sok komolyzenét hallgatok, eleve Bartók megy otthon a fürdőben és a nappaliban is.
Prieger Zsolt: Rajongó voltam és vagyok. Gyermekkoromban nagyanyámtól és apámtól rengeteg hatás ért Bartóktól Verdin át és Dubrovay-ig. Ebből is látszik, hogy ők sem voltak stílusfüggők, ugyanúgy szólt nálunk otthon opera és kortárs zene. A zene szeretete volt a lényeg, nem a skatulyák. Apám a Varázsfuvolával gyógyította a fogfájásomat, pedig orvos volt. Sokat kaptam szombathelyiként a Bartók Fesztiválok zenei kínálatából is, hiszen Kocsis Zoltánt, John Cage-et vagy Pendereckit ugyanúgy hallottam-láthattam, mint Eötvös Pétert és Kurtág Györgyöt.
KULTer.hu: Mit gondoltok, milyen szerepet tölt be a stílusotok a Reframe-ben? Hogyan tudjátok a saját műfajotokat összeolvasztani a komolyzenével?
Prieger Zsolt: Nincs „stílusom”, ezért kiválóan. Zeneimádatom van és szenvedélyem az alkotásra, nem érdekelnek a műfajok, csak a kihívások. A Reframe-ben pedig nagyon jó alkotótársakra találtam többükkel már dolgoztam együtt, van, akihez meg évtizedes barátság is fűz.
Szendrői Csaba: Az érdekes ebben az, hogy ez nem a mi feladatunk. Mi előadunk, a zeneszerzést pedig tőlünk független személyekre bíztuk. A projekt két vezéralakja ilyen szempontból Prieger Szabolcs, aki az elektronikus zenei alapokról gondoskodik, és Bolyki György, aki pedig egy egész kamarazenekart irányít, komponál és hangszerel.
Süveg Márk Saiid: Ha megnézi valaki a hip-hop 40 évét, akkor tisztán látni, hogy lényegében nem létezik olyan zenei műfaj, amivel ne lett volna valamilyen fúzió. A komolyzene azért is ette be magát olyan hamar, mert a feketékkel szemben tanúsított megvonásokból adódóan (nem járhattak zeneórákra, elvették a hangszereket is) maradt a lemezjátszó mint hangszer – innen eredeztethető a mintázás, a sampling –, és a 70 évnél öregebb hanganyagokra nem vonatkoznak a jogdíjak. Szóval a hip-hop és a komolyzene kéz a kézben járnak a kezdetek óta.
KULTer.hu: Mit vártok ettől a projekttől?
Süveg Márk Saiid: Elvárások nélkül élem az életem, így csak arra gondolok, hogy feltehetően egy érdekes esemény lesz, kíváncsian várom a közös munka gyümölcsét.
Szendrői Csaba: Valami olyat várok, ami elég izgalmas és kísérletező még annak is, aki amúgy képben van a felsorakoztatott zenekarokkal kapcsolatban. Terveink között van a projekttel egy országos turné, de a legfontosabb szempont maga a kísérlet és a bátorság, amivel a munkának nekiláttunk. Ezúton is köszönöm az összes résztvevőnek, hogy ennyire magától értetődően mellénk álltak.
Prieger Zsolt: Kalandot, egymásra találást, szenvedélyt várok, szóval minden olyan dolgot, mint általában, amikor jó társakkal, jó ügyben kreatívkodhatok.
A borítókép forrása a Kaposfest oldala.
