Blattner Gézát mai napig minden idők tíz legjobb bábművésze között tartják számon, jelenleg a Bajor Gizi Színészmúzeumban látható kiállítás a munkásságáról. A világhírű művész nem mellesleg karakteres festő is volt, amit elsősorban a bábfigurák koloritjának kialakításánál hasznosított.
Az 1893-ban Debrecenben született Blattner Hollósy Simon tanítványa volt Münchenben – ami akkor a világ bábközpontjának számított –, ott ismerkedett meg a bábozás művészetével, ami annyira magával ragadta, hogy elkezdte érdekelni a színpadi megoldások és a kosztümök tervezése, ezért iparművészeti tanulmányokat folytatott. A bajor város bábszínházai mellett a vásári bábosok produkcióit is mindig megnézte, és tapasztalatait naplójában összegezte. Ezekből a dokumentumokból sok fennmaradt, viszont figuráiból nagyon kevés, azok is inkább külföldön találhatók.
Tatay Sándor író jól ismerte a bábművész édesapját, aki feleségével a két háború között a fővárosba költözött. Lyuk a tetőn című önéletrajzi regényében lírai erejű sorokban idézi meg a bábok mágusát: „Álmomban Blattner Géza ügyes ujjai a hófelhőkből mozgatják láthatatlan, vékony fonalon a régi valóságukban örökre eltűnt alakokat, mígnem villámcsapásra szakadnak a huzalok, és a marionettfigurák tarka rongyhalomként hullanak a hókupacokra, kőbuckákra”. Tatay nem ismerte a művész háború utáni hányatott sorsát, nem tudhatta, hogy munkáinak egy része megsemmisült, egy része pedig ma is lappang. Nem tudhatta, hogy tragikus hirtelenséggel hagyja itt az életet, és éppen akkor, amikor Franciaországból hazalátogatott szülővárosába. A Párkák kegyesek voltak hozzá, szülőföldjén temették el, sírja a debreceni Nagyerdei temetőben található.
A Blattner Géza-díjat 2002 óta kiemelkedő bábművészeti tevékenységért adományozzák minden évben. Ez a nagyszerű kiállítás, a róla elnevezett díj és a munkásságát, személyét megidéző írások, például Lőrinc László két éve kiadott könyve (Blattner – Egy bábos életútja) ellenére hősünk nincs jelen a magyar kulturális emlékezetben.
1925-ben ment Párizsba, magyar és francia munkatársakkal létrehozta az Arc-en-Ciel (Szivárvány) Színházat, ami arrafelé az első avantgárd, gyökeresen modern, kísérletező teátrum volt. Innen az emlékkiállítás metaforikus megnevezése. Olyan kiváló magyar képzőművészek vettek részt ebben a művészeti kalandban, mint Kolozsvári Zsigmond, Walleshausen Zsigmond vagy A. Tóth Sándor (aki később hazatért, s Pápán lett gimnáziumi tanár, ahol tanítványa volt a költő Nagy László és Csoóri Sándor, valamint a szobrász Somogyi József).
André Kertész a színház nyomába szegődött kamerájával, és számtalan fotót készített a színház előadásairól, bábfiguráiról és a társulat tagjainak privát életéről. Később Brassaï, alias Halász Gyula is fotózott nekik. A ritka felvételek mellett bábokat, azok fotóit, illetve a fotók alapján 3D-ben rekonstruált megsemmisült vagy lappangó marionetteket, a színház meghívóit, plakátjait láthatjuk a kiállításon, mint ahogy Blattner 1960-ban készült, kézzel festett diasorozatát, valamint a Déri Múzeumtól kölcsönkért két korai csendéletét is. (Ott rendezték meg 1962-ben gyűjteményes kiállítását.)
A különböző rendszerű árnyfigurák, maszkok és absztrakt bábok mellett az igazi élményt a zsinóros és billentyűs marionettek jelentik, amelyek sajnos megsemmisültek vagy lappanganak. A billentyűs báb tökéletesítését a mester Ádám misztériuma című bemutatóra készülve időzítette. A fennmaradt dokumentumok alapján már 2007-ben rekonstruált egy ilyet Lellei Pál bábmechanikus, ami látható a jelenlegi kiállításon is. A karok, kezek és a fej finom játéka ellensúlyozza a lábak teljes hiányát. A báb gerince egy rúd, erre került a fej, ami minden irányba mozgott a zsinórok segítségével. A karok csuklónál és könyöknél csaposak. Alul a négy billentyűvel lehetett az ujjakat mozgásba hozni. A 75-90 centiméteres bábokat Blattner nagy sikerrel használta fel a párizsi bemutatókon. Az Arc-en-Ciel billentyűs marionettekkel mutatta be egy másik darabját, Az aranyhajú szépség című 17. századi mesét is. Erről az előadásról semmilyen dokumentum nem került elő eddig.
A társulat 1929-ben vált közismertté, amikor az UNIMA (a nemzetközi bábszövetség) Párizsban rendezte meg kongresszusát bábszínházak bemutatóival. Blattnerék öt darabot adtak elő, többek közt A halász és a hold ezüstje című Balázs Béla-művet, amit már Pesten is bemutattak a 20-as évek elején. (A darab három megmaradt figuráját egyébként Budapesten őrzik az Országos Színházművészeti Intézet Bábtárában, és az emlékkiállításon is láthatók.) Maurice Raynal (1884–1954), Picasso és Juan Gris monográfusa lelkendezve ír a párizsi magyar bábosok produkciói láttán: „A bábszínház teljes megújulásánál lehetünk itt jelen. Először láthatjuk, hogy a bábok nemcsak az életet utánozhatják, hanem létrehozhatják a saját művészetüket.” Blattnert akkor megválasztották az UNIMA alelnökének, és innentől számítjuk a Szivárvány Színház létezését is.
Egy nagyon bizarr, felnagyított fotó a kiállítás exponált helyére került, nem véletlenül. A fényképen Blattner látható a kultikus darabbá vált Nyomor című maszkkal. Walleshausen Zsigmond (1887–1978 k.) festőművész munkája, A szöveg nélkül mozgó fájdalmas arc lett aztán a Szivárvány Színház emblémája, ehhez a döbbenetes archoz társították a magyar bábosok társulatát. A maszk alkotója már Budapesten is munkatársa volt Blattnernak, élete végéig Franciaországban maradt és a festésből élt. Ma képei nagyon keresettek az aukciókon, mint ahogy A. Tóth Sándor (1904–1980) festményei is, aki 1932-es hazatéréséig a színház második embere volt, és egyébként Blattnerné unokabátyja. Koffán Károly (1909–1985) – grafikus, fotó- és bábművész, nemzetközi hírű ornitológus, a Képzőművészeti főiskolán többek közt Kondor Béla mestere – 1934–1939 között Párizsban élt és a bábszínház munkatársa volt.
Egy Koffán-interjúban szóba került az is, hogy a bábművész éppen debreceni látogatásakor halt meg: „megérdemelte, hogy szülőföldjében pihenjen, mert mindig magyarnak vallotta magát, és a jó debreceni akcentusa Párizsban is megmaradt.” Németh Antal (1904–1968) is Blattner munkatársa volt, még akkor is kijárt Párizsba, hogy a bábszínháznak segítsen, amikor már a Nemzeti Színház igazgatója volt. Ő a nagyszerű és fanatikus bábost mindenkinek adni akaró és segítő emberként jellemezte. A. Tóth Sándor „aranyos, kedves, sohasem veszekedő önzetlen barát”-ként emlékezett rá. Mindig Gézukának szólította. Az erdélyi Kolozsvári Zsigmond, később Sigismond Kolos-Vary (1899–1983) különösen a kezdeti időkben szoros munkakapcsolatban állt Blattner Gézával, akkor bábokat tervezett és reklámgrafikákat készített a társulatnak. A szürrealistának indult Kolos-Vary később lírai absztrakt képeket alkotott. „Érzékeny festő, csodálatos lírájú kolorista” – írta róla Lucien Hervé.
A kiállítás rávilágít arra a ritka esetre, amikor valaki a báb tervezője/készítője és mozgatója egyben, sőt a színpadi technikák ragyogó szakértője is. Blattner Géza ilyen művész volt. Egyik munkatársa szerint a bábszínháznak adta volna egész életét, de nehéz ebből megélni, pláne ha merész, szokatlan megoldásokkal, újításokkal rukkol elő valaki. Blattner teremtő szellemének eredménye még felfedezésre vár. Ez az emlékkiállítás és Lőrinc László nagyszerű monográfiája mindenesetre sokat törlesztett az adósságból, a debreceni MODEM-ben pedig november 18-tól tekinthető meg a életművet feldolgozó, Billentyűk című tárlat.
A Szivárvány Európa felett – Egy magyar bábművész Párizsban a budapesti Bajor Gizi Színészmúzeumban látható (szerdától vasárnapig 14 és 18 óra között) 2017. október 15-ig.
A fotókat a szerző készítette.
