Gerendás Péter besorolhatatlan és megkerülhetetlen. Neve szinte mindenki számára ismerős, ahogy dalai is, mégis szinte lehetetlen bármilyen zenei stílusirányzatba bekategorizálni szerzeményeit. Kevés olyan előadóművész létezik ma a magyar zenei életben, aki olyan egzotikusan összetett hangzásvilágot hozott volna létre, mint az övé. A zeneszerző tavaly mutatta be új albumát Boldogország címmel, és idén szeptember közepén észak-amerikai turnéra indult, ahol az új lemez dalai is elhangzanak. A Liszt Ferenc-díjas zeneszerző-előadóművésszel Los Angelesben beszélgettünk kezdetekről, hatásokról, besorolhatatlanságról, alkotásról és családról.
KULTer.hu: Mennyi ideig turnézol az Egyesült Államokban?
Most egy hosszabb, három hetes turnéra érkeztem Amerikába, de 2010-ben már jártam itt, nálatok, a Los Angeles-i Magyar Házban. A mostani észak-amerikai turnémat két napja kezdtem Chicagóban, Los Angeles a második állomás, innen indulok tovább Dallas-ba, majd másik négy helyszínre vár még az amerikai magyar közönség.
KULTer.hu: Érdekes, hogy most éppen itt beszélgetünk, távol Magyarországtól… Többször éltél hosszabb-rövidebb ideig külföldön, aztán 2013-ban attól volt hangos a magyar sajtó, hogy a családoddal együtt végleg elhagyod az országot. Miért gondoltad meg magad?
Ez egy nagyon régi dolog, és szeretnék elszakadni ettől a témától, ha lehet. Azóta eltelt négy év, Magyarországon maradtunk és úgy érzem, hogy már nincs miről beszélnem ezzel kapcsolatban.
KULTer.hu: Akkor térjünk vissza kicsit a kezdetekhez. 1967-ben Láma néven alapítottad meg az első együttesedet. Ez meglehetősen különös névválasztás. Hogy jutott eszedbe, eszetekbe, hogy egy állatnév legyen az együttesetek neve? Volt ennek valami jelentése, jelentősége?
A láma az egyik legelterjedtebb igahúzó állat Dél-Amerikában, és nagyon sok mindent készítenek a szőréből: poncsókat, terítőket, ágyneműket. Sokszínű a felhasználása. Dél-Amerikának nagyon jellemző állata a láma, mondhatni ez a szimbóluma. Így jött az elnevezés, jól illett a latin-amerikai zenét játszó zenekarhoz.
KULTer.hu: Sokan még most is úgy ismernek, hogy latin-amerikai zenét játszol, pedig az évek során sokféle réteggel gazdagodott a zenei világod, például a jazzel is. Több ismerősömet kérdeztem meg, hogy hová helyeznének el téged műfajilag a magyar zenei életben. Egyikőjük azt felelte, hogy „Gerendás Péter az Gerendás Péter”. Őt nem lehet bekategorizálni, ő csak úgy van, maga egy műfaj. Te hová helyezed magad?
Műfajilag képtelenség magamat behatárolni. Szerintem pont az a lényeg, hogy olyat hozzon létre az ember, ami még nem volt, ami még nem létezik; hogy különbözzön az ember munkája a többiekétől. Ha beskatulyázható, akkor az azt jelenti, hogy valaminek a kópiája. Az nem annyira jó, ha csinálsz valamit, amire azt mondják, hogy ez ehhez vagy ahhoz hasonlít… Miért skatulyázzam be saját magam? Hiszen egész életemben arra törekedtem, hogy én legyek a Gerendás Péter. Amit mondtál a barátod meghatározásáról, hogy „Gerendás Péter csak úgy van, maga a műfaj”, számomra a legnagyobb dicséret.
KULTer.hu: Hogyan változott a dallam- és ritmusvilágod, a zenei ízlésed az eddigi pályád során?
Nagyon sokféle hatás ért, iszonyú hosszú út vezetett idáig a gyerekkoromtól. Az első meghatározóbb zenekar az életemben a Beatles volt, szabályszerűen magamba ittam a zenéjüket gyerekként. Aztán tizennyolc éves koromban egy dél-amerikai bandába kerültem, ahol ezt a fajta gitározást egy Magyarországon élő paraguay-i gitárostól tanultam meg, és abban a zenekarban játszottam sokáig. Akkortájt alapítottam meg a Lámát. Majd nagyon közel kerültem a zsidó zenéhez. Különösen vonzott a spanyol zsidó zene, a szefárd, ami közel állt ahhoz a sokszínűséghez, amit ekkor már én is képviseltem. Nagyon erősen keverednek a héber dallamok a spanyol motívumokkal ebben a műfajban. Erősen elkezdtem ebbe az irányba menni, közben párhuzamosan éppen a jazz tanszakot végeztem, éneket tanultam. Ez a sokféle hatás robbanóelegyként működött bennem, ami mindig arra várt, hogy egyszer csak létrejöjjön belőle valami. Valami, ami én vagyok. És ha ez sikerült, akkor nagyon boldog vagyok, mert zenészként az a legfontosabb számomra, hogy egyedi dolgot hozzak létre, olyan hangzást, amit fel lehet ismerni.
KULTer.hu: Emberként is sokféle hatás ért. Hogyan hatottak ezek a zenédre?
Ahhoz, hogy az ember alkotni tudjon, élményekre van szüksége. Minden élmény, ami az életemben ért, valamilyen módon beépült a dalaimba. Például a szövegírásba, mert általában az ember olyasmiket ír meg, ami vele megtörtént. Vagy ha nem történt meg, akkor elképzeli!
KULTer.hu: Erősek a szövegeid. Mi a véleményed arról, hogy egy zeneszerző, aki jó szövegeket ír, az valójában költő is?
Én úgy érzem, hogy a kettő nem választható el egymástól. Rengeteg külföldi példát láthatunk arra, hogy egy költő zenész is, vagy egy zenész költő is. Viszont azt gondolom, hogy a sokszínűséget az emberek nem tudják tolerálni. Sokan azt mondják, hogy elégedjen meg a zeneszerző azzal, hogy zeneszerzőként nagy karriert fut be. Erre tudnám példaként említeni Presser Gábort. Ő egy csodálatos zeneszerző és mindenki leginkább így ismeri, pedig teljesen egyenrangú, minőségi, nagyon magas színvonalú szövegeket ír. Ez így, ebben a formában, hogy költő, sosem lett kimondva, pedig én imádom a szövegeit! A magyar „költők lexikonjában” ő mégsem szerepel… Pedig, ha nem tudnánk, hogy ő az egyik legzseniálisabb zeneszerző, akkor mondhatnánk, hogy Presser Gábor zseniális költő.
KULTer.hu: Te tudsz magadra költőként tekinteni?
A „költő” egy nagyon fellengzős kifejezés, amit az ember jobb, ha nem használ saját magára. Azt hiszem, hogy ezt a közönségnek, de leginkább az utókornak kell megítélnie. Idővel válik el, hogy ezek a szövegek voltak-e olyan értékesek, hogy költeménynek nevezzük őket. Ez egy olyan dolog, amire mindig törekszem, szeretnék minőségi szövegeket írni. Nem pusztán dalszövegeket, hanem inkább költeményeket.
KULTer.hu: Legendásan nagy családban élsz, kilenc gyermeked van – egy részük már felnőtt. Alkotóként hogyan tudtad/tudod megteremteni azt az egyensúlyt, hogy a gyermekek mellett – akik persze inspirálóak – tudj elmélyülten dolgozni?
Szeretem magam körül azt a pezsgést, nyüzsgést, ami a családi mindennapokban körülvesz. Ha elvonulok, akkor magányosnak érzem magam. Inspirál az az életérzés, hogy ott van körülöttem a családom, még ha a különböző összetételben adódnak is konfliktushelyzetek a gyerekek közt. Én ebben tudok alkotni, mert van egy speciális képességem, hogy kilépjek a testemből. Kizárom a külvilágot és valahogy körülölel az a téma, amiről írom a dalt.
KULTer.hu: És fordítva mennyire igaz a dolog? A családod kizárja, hogy alkotsz, zenélsz, vagy már őket is megfertőzted a zenével?
A gyerekeket is rabul ejtette a zene – a kilencből öten komolyan foglalkoznak vele, és már a kislányok is érdeklődnek iránta. Valószínűleg ki fog terjedni mind a kilencre… Szerintem mindegyik gyermekem előbb-utóbb a zene mellett fog kikötni.
A fotókat Gráf Péter készítette.
