A Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán első alkalommal rendezték meg a Magyar Könyvkiadók Napját október 4-én, szerdán. A kezdeményezés, melynek ötletgazdája Gyenge Zoltán dékán volt, több tanszék együttműködésével jött létre.
Megálmodói és kivitelezői a bölcsészkar nyáron hivatalba lépett dékánja, a Filozófia Tanszék tanszékvezető professzora mellett a beszélgetések moderálásában és a szervezésben is tevőleges részt vállaló oktatók voltak. Köztük elsősorban Szabó Gábor irodalomtörténész, a Magyar Irodalmi Tanszék docense, Váraljai Anna művészettörténész, a Filozófia Tanszék tanársegédje és Bencsik Orsolya író, kritikus, irodalomtörténész tettek sokat az egynapos rendezvény sikeres lebonyolításáért.
Bár a borongós őszi időben, talán nem is a legszerencsésebb időpontra szervezett eseményen összességében még látszott a „bevezető” jelleg, a standokkal jelen lévő könyvkiadók sem döntötték meg könyvfesztiválos eladási csúcsaikat, többségében telt házas rendezvényeket és jórészt izgalmas beszélgetéseket hozott ez nap, amelynek tanulságai közt sokat ígérő momentumok is voltak.
A Magyar Könyvkiadók Napja felhívása szerint azt tűzte ki elsődleges célul, hogy „az egyetemi közösség, a középiskolások, tanáraik és minden szegedi érdeklődő bepillantást nyerhessen a könyvkiadás és könyvterjesztés folyamatába, abba, hogyan változnak a kiadói stratégiák az olvasói szokások megváltozásával, s hogy az eltérő közönséget megcélzó, különböző arculatú kiadók marketingtevékenysége mennyiben és miben különbözik.” A szerkezetében és lebonyolítási rendjében is „mini könyvfesztiválként” működni igyekvő könyvünnep keretét a bölcsészkar udvarán zajló könyvvásár, a legfontosabb magyarországi (Európa, L’Harmattan, Kalligram, Libri–Jelenkor Kiadó, Magvető, Typotex, JAK, FISZ) és néhány megkerülhetetlen határon túli kiadó (Forum) közepes érdeklődés mellett lebonyolított vására adta. Eközben az udvaron és a Kari Konferenciateremben zajló beszélgetések a könyvkiadás elmúlt évtizedbeli legfontosabb kérdéseit, a finanszírozás, a digitális fordulat utáni könyvkiadás, a piackutatás és a műfordítás problémáit, valamint a hazai folyóiratkultúra égető problémáit, a papíralapú és az online felületek pályázásának lehetőségeit szondázták.
A nap első bemutatkozó beszélgetése a József Attila Kör szerzőit, leköszönő (Gaborják Ádám) és hivatalba lépő (Nagy Kata) elnökét (utóbbi szépírói minőségében is a kérdezettek között volt) mutatta be. A JAK-füzetek szerzőit, Nagy Katát, Csutak Gabit és Tolvaj Zoltánt Orcsik Roland, a Tiszatáj folyóirat kritikarovatának jelenlegi és a JAK-füzetek korábbi szerkesztője, egyetemi adjunktus és Molnár H. Magor költő kérdezték. Orcsik szokásos attraktív, ámbár nem különösebben váratlan kérdései és Molnár enervált módon elővezetett közhelyei a szerzői életműveket mutatták be a megjelenteknek, miközben a JAK-füzetek vitathatatlan jelentőségét, az elmúlt harminc év fiatal magyar irodalmára gyakorolt nagy hatását hangsúlyozták.
Az olykor döcögő moderálást is türelemmel viselő, végtelenül szimpatikus fiatal csapat az indulás történeteit a JAK-kal mint jelenséggel való lazább vagy szorosabb kapcsolatát felidézve a fiatal szerzők indulásához szükséges tippekkel is szolgált, miközben a könyv helyzetét, az irodalmi fesztiválok működését is kellő optimizmussal és higgadt mértéktartással vázolták fel. Tolvaj lírakötetéből, a Fantomikerből, Csutak Csendélet sárkánnyal című gyűjteményének kisprózáiból, Nagy Inkognitóablak című verseskötetéből olvasott fel néhány szöveget. Megnyugtató volt látni, hogy a méltatlan alulfinanszírozási csapdában vergődő írószervezet a lehetőségekhez képest sikeres korszakot zár: a nyitottságra és a fiatal tehetségek szerephez jutására fokozottan figyelő Gaborják-éra után következő időszakot pedig egy még „fiatalosabb” követheti, legalábbis az elnökségre az összművészeti kapcsolatokat és a fesztiváljelenlétet markánsabbá tevő programmal bejelentkező Nagy Kata erről szóló víziója most ezt ígéri.
A JAK-kerekasztal után a vajdasági magyar irodalom egyik meghatározó figurájával, Böndör Pál költővel beszélgetett Virág Gábor költő, író, az újvidéki Forum igazgató-szerkesztője. A most a Forum gondozásában napvilágot látott válogatott verseskötettel (Finis, 2017) jelentkező Böndör összegyűjtött verseit ismét a kiváló képzőművész-barát, Maurits Ferenc illusztrálta. A címlapon a legendás csehszlovák futó, Emile Zatopek portréjának installációja látható, amely érzékeny és elmélyült metaforája a lírai pálya eddigi ívét megrajzolni vágyó válogatói törekvésnek. Böndör az író-olvasó találkozókon gyakran elhangzó anekdoták mellett a jugoszláviai kulturális tér heterogenitásának, nyugati tájékozódásának előnyeit és a szocialista blokk bezártságát megélő nagy formátumú művészek szereplehetőségeit egyaránt taglalta. Böndör ugyan nem a közönségtalálkozók laza sztárja, de szellemes, derűs, szerény karakter, akinek nem okoz problémát, hogy rosszul sikerült regényének (A holdfény árnyékában, 2011) esztétikai gyengeségeihez is közel hajoljon. A beszélgetés során szó esett a jugoszláviai magyar művelődéstörténet kitüntetett időszakáról, a generációját meghatározó Új Symposion folyóiratról, baráti és kulturális kapcsolatairól, a vasfüggöny mögül kiszabaduló pályatársai nyugat-európai utazásairól, ráadásul ezekről a közönséget szórakoztatva anekdotázott. A fontos problémák között a mindenkori határon túli magyar irodalom láthatóságának problémái is felmerültek persze.
E kötetbemutató beszélgetés után került sor a nap hivatalos megnyitójára. Gyenge Zoltán sablonokat deklaráltan kerülni igyekvő beszédében Fichte-idézetet választott a rendezvény mottójául: „Az idő folyamában semmi sem merül el, ami igazán jó volt.” A folytatás is a látható csapásirányon haladt: ha a Gutenberg-galaxisnak nincs vége, ahogy az esemény szervezői hiszik, valóban határozottan és főként gyorsan kell reagálni a digitális fordulat változásaira. Gyenge a mobilizálható fogyasztó és – ne legyünk álszentek – vásárló réteget, a „felmérések szerint néha még író, de nem olvasó” Z-generációt próbálja visszahívni az olvasás birodalmába: a szándék dicséretes, mind a programok átgondoltsága, változatossága, mind a felvetett problémák akut volta e törekvés szolgálatában áll. A jövőben érdemes lehet megfontolni, hogy lehet mindezt lefordítani, ha tetszik még interaktívabbá tenni a célközönségnek. Arról nem is beszélve, hogy az egynapos keretet a programok bősége láthatóan szétfeszítette.
A hivatalos megnyitó utáni három kerekasztal-beszélgetés a papíralapú kultúra három legfontosabb szegmensét szólaltatta meg. A kiadóigazgatókkal folytatott disputát Szajbély Mihály irodalomtörténész, egyetemi tanár, a BTK korábbi dékánja moderálta. Dávid Anna (Magvető), Gyenes Ádám (L’Harmattan), Mészáros Sándor (Kalligram), Sárközy Bence (Libri) és Virág Gábor (Forum) a tervezett és tervezhető példányszámokról, a kánonok és a várható vagy éppen kiszámíthatatlan üzleti siker olykor meglepő kapcsolatáról beszéltek. A keresztfinanszírozás rejtelmeit látható élvezettel magyarázó Sárközy Bence e teljesítményével a másik kerekasztal-beszélgetésbe is „átcsöppent”, jelenléte nem tett rosszat annak sem.
A tekintetben konszenzus volt a beszélgetőtársak között, hogy a keresztfinanszírozás kultúraátmentő szerepét evidenciának tekintsék: ha a nagy példányszámot produkáló lektűr „eltartja” a néhány száz példányos verses- és vagy tanulmányköteteket, rendben is vagyunk. Nem mutatnak mást a nemzetközi trendek sem, hogy a kiadó karakterét meghatározó „minőségi áru” megmaradjon, a rugalmasság, a gyorsaság és a biztos ízlés a legfontosabb segítség. Ezt az elvet képviseli rendkívül szimpatikusan és határozottan Mészáros Sándor, a Kalligram főszerkesztője.
A Szilágyi Zsófia irodalomtörténész professzor által vezetett, a műfordításról, nemzetközi könyvkiadásról, könyvvásárokról szóló vitában a megkezdett szálak szövődtek tovább: Berta Ádám műfordító, író, szerkesztő (Kalligram), Déri Ákos vezető szerkesztő (Typotex), M. Nagy Miklós műfordító, szerkesztő, író, az Európa Kiadó leköszönő igazgatója és Rajsli Emese műfordító, sorozatszerkesztő (Forum), valamint a „leghasznosabb beugró”, Sárközy Bence. A nap talán legproduktívabb polémiájában Berta Ádám a kulturális kódok mássága felől közelített a műfordításhoz, felhívva a figyelmet arra, hogy egy új szépirodalmi szöveg hatásait éppen az eltérő kontextusok, gondolkodásbeli különbségek és nemzetkarakterológiai sajátságok felmérhetetlensége teszi kiszámíthatatlanná. Ehhez kapcsolódott a beszélgetést vezető Szilágyi, aki a szomszédos országok műfordítóinak magyar irodalmat interpretáló sablonjait (pl. egy fiatal román műfordító megjegyzése szerint a Nincstelenek és A fehér király olyan, mint a Sorstalanság, a „gyerek a diktatúrában” narratívában helyezhető el: ebből a kontextusból ez a kortárs magyar irodalmi hagyomány) az eltérő nemzeti irodalmi hagyományok egymással való találkozásának izgalmas és tanulságos pillanatait osztotta meg beszélgetőtársaival.
Sárközy és M. Nagy elmorfondíroztak azon, miért is nem vették meg a rossznak gondolt és hát annak is bizonyuló, ámbár hatalmas üzleti sikert hozó Lány a vonaton (Paula Hawkins regénye) jogait. Sárközy a nemzetközi könyvvásárok és könyvkiadók felé irányuló marketing műhelytitkait osztotta meg a közönséggel, rámutatva arra is, hogy a nyugat-, de még a közép-európai műfordítás finanszírozása és jogdíjai is jobb és jogtisztább térben helyeződnek el, mint a langymeleg „magyar sufnituning”, amely felveteti, majd részben visszautaltatja a fordítóval a honoráriumot. A nem elsősorban szépirodalmi profilú Typotex szerkesztője, Déri Ákos a kiadó kortárs világirodalmi tájékozódásának, még képlékeny profiljának alakulásáról (főként nem a nyugat-európai mainstream, hanem kortárs skandináv vagy dél-európai univerzum, pl. Jón Kalman Stefánsson regényei vagy szlovén alkotók prózája) számolt be. Az Ivo Andrić és Radoslav Petković magyarul eddig még nem olvasható szövegeinek Forumbeli kiadásáról számot adó Rajsli Emese a Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács égisze alatt közintézményként, közfinanszírozásból működő kiadó magyarországitól eltérő helyzetét és lehetőségeit mutatta be az érdeklődőknek. A bölcsészkari programot a finanszírozási problémákat hosszan fejtegető folyóiratok szerkesztőinek egy fokkal kevésbé izgalmas disputája zárta. Czeglédi András docens, szerkesztő (2000, SZTE), Jenei László író, szerkesztő (Műút), L. Varga Péter szerkesztő, tudományos munkatárs (Prae, ELTE) és Podmaniczky Szilárd író, szerkesztő (Librarius) Benedek Anna moderálásával beszélgettek az NKA-támogatások elmaradásáról és a valamikori aranykortól messze kerülő, napi gondokkal küzdő folyóiratokról.
A rendkívül feszes program kora esti és éjszakai rendezvényei a szegedi Grand Caféban, a város irodalmi életének fellegvárában voltak. Váraljai Anna sokszor átgondolatlannak tűnő, sablonos kérdéseire a moderátor dolgát valóban megnehezítően szűkszavú Tillai Tamás (Libri) és Pintér József (Magvető) válaszolgattak. A moderátor egyébként gondosan összeállított illusztrációs anyaga, a két alkotó borítótervei azonban helyenként izgalmas irányba is elvitték a beszélgetést. Tillai Nádas Péter Világló részletek című önéletrajzi regényéhez készült terve és Pintér nagy hatást kiváltó Behódolás-címlapja (Michel Houellebecq regénye) kapcsán érdekes momentumokat is megtudhatott a kitartó nagyérdemű.
A nap és az este legfelkészületlenebb moderátora címet azonban kétségtelenül a jobb napokat is látott Szilasi László író, irodalomtörténész nyerte el. Szilasi a mindehhez kedvesen és produktívan asszisztáló Zoltán Gábortól kérdezett sok semmitmondót és néhány valamit mondót. A téma, Zoltán Orgia című regénye, amely a szépirodalmi szempontból legalábbis nem túlbeszélt nyilas rémuralom szadista világát ábrázolja (ráadásul a résztvevő nyilasok szemszögéből), bizonnyal többet érdemelt volna annál, mint hogy a „hogyan teremti meg az általa nem ismert korszak világát az író, csak nem a forrásokból?”, és a „hogyan teremti meg egy olyan korszak nyelvét, amiben nem élt?” szintű summázatok után kínos csendek kísérjék a naiv vagy álnaiv mesterkéltséget.
A sűrű nap Csernik Attila vajdasági magyar képzőművész kiállításának megnyitójával zárult. A tárlatot Virág Zoltán irodalomtörténész, docens nyitotta meg. A nemzetközi hírű művész munkái, melyek a Grand Café szűkre szabott keretei között kamarakiállításként voltak csak képesek működni, jól hangsúlyozták a rendezvény nyitottságát, kultúraköziségét. Csernik alkotásai Virág megfogalmazásában „az intermediális tapasztalat poeticitását” hivatottak kifejezni, miközben „a kollázsolt, tipografizált költészet meg a más művészeti formák határmezsgyéire, találkozási pontjaira” összpontosítják a „kreatív érdeklődést”.
Az első szegedi Magyar Könyvkiadók Napját egy Krasznahorkai László íróval készült maratoni beszélgetés zárta, a beszélgetőtársak Szabó Gábor irodalomtörténész, docens és Gyenge Zoltán professzor voltak. A szegedi bölcsészkar életében fontos, gyerekbetegségeit remélhetően hamarosan kinövő rendezvény fontos vállalkozás, a folyamatos változásban lévő könyvkultúra igazi ünnepe lehet.
Magyar Könyvkiadók Napja, Szegedi Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Grand Café, 2017, október 4.
A fotókat a szerző készítette.
