Súlyemelés
K.-nak
Úgy kezdődött, hogy elküldtelek a kurva anyádba.
Egy oldalon át szidtalak, téged
és az álkeresztény faszságaidat,
később nevettünk, ha majd a gyerekek
kérik, hogy mutassuk meg
anya és apa szerelmes leveleit,
mit csinálunk,
te 48 kiló lehettél,
26 év sűrített keserűségét,
testsúlyod többszörösét
elbírtad,
sőt meg is tartottad,
melyik olimpiai bajnok súlyemelő
lenne képes erre,
én ott, addig csak akartalak,
akartam tartozni,
akartam tartozni valakihez,
szóval ott és akkor,
dühtől szaggatott szintaxis-törmelékek,
egy compose és egy send között
szerettem beléd.
A vasárnap reggelek,
a redőny kompromisszuma,
néhány fénycsík a Rózsadomb felől
még nekem is belefért,
ha együtt töpörödnénk ráncos öregekké,
biztos ezzel gyilkolnánk egymást, én le, te fel,
s a végén persze már nem is emlékeznénk, miért,
csak belefeledkeznénk az egymásnak feszülés bizsergető otthonosságába,
a paplan alatt két óvatos test,
mintha félnénk kitapogatni,
meddig tart a másik,
mert a közös halmaz néma,
és az ismeretlentől jobb félni,
mint belecsúszni a határsértésbe,
annyi biztos csak, hogy ebbe
az istenhegyi burokba
belefér minden:
lágy tojás, mókus, Malevics-kép az ajtón,
engedély arra, hogy éljek.
Persze a hétköznapok is,
a homlok és fej találkozásától
a belvárosig kísér az illat,
a félig megivott tea az asztalon,
szerintem akkor is így hagytad, ha nem siettél,
a vacsorák az erkélyen,
Frici a vezetéken,
mi meg beszéd és csönd között egyensúlyozunk,
zokogni a válladon, hagyni, hogy folyjon,
a fejemen egy kéz,
a tied, megismerem a tartásából,
de ez nem lehet elég, de ez nem lehet elég, hogy tart,
de ez nem lehet elég, hogy tartozom,
de ez nem lehet elég, hogy hozzád,
magamnak kell
és magamhoz,
hadd legyek,
hadd legyek én is,
erős,
tűzoltó, katona, súlyemelő,
a lökés már megvolt,
most a szakítás következik,
csak azt még nehezebb
megtartani.
Borítófotó: Misucell